Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Beke György: Nemzet, nemzeti kisebbség, önazonosság (Beszélgetés Fábián Ernővel)
megfogalmazni vagy legalábbis megközelíteni. De nemcsak ellenséges körökből, hanem európai távlatokat kereső magyar barátainktól is hallhatunk néha olyan megjegyzést, hogy az identitás keresése idejétmúlt, legjobb esetben konzervatív gondolkodásra vall, ha nem éppen retrog- rád szellemiségre. Te pedig korszerű identitástudatról írsz, arról beszélsz ... — Hiszen különböző népek, nemzetek, kisebbségek, etnikai csoportok és szórványok világszerte most kezdték el igazán keresni önazonosságukat. Említsem meg az Afrikában és Ázsiában végbemenő folyamatokat, a nemzetté válás vajúdásait vagy a fejlett ipari társadalmakban az uniformizálódás, az arctalanná válás ellen kibontakozó azonosságkeresést? Az azonosságtudat újjászületése szorosan összefügg az emberi jogok egyre erőteljesebbé váló érvényesitésével, a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok egyéni és kollektív esélyegyenlőségének követelésével vagy éppen a szavatolásával. Enélkül — mondhatni világösszefüggésben — elképzelhetetlen a nemzetközi viszonyok demokratizálódása. Ezért az identitástudat elméleti és gyakorlati tisztázása, amennyire ez lehetséges, napjaink egyik legfőbb kérdése. — Kezdjük hát azzal, hogy mit nevezel korszerű önazonosságnak? — Az emberi önfelismerés nem egyéb, mint önmagunkkal való azonosulás. Másként elképzelhetetlen volna az egyén és a közösség szellemi, erkölcsi önállósága és tudatos cselekvése a sokrétű valóságban. Az ember és a közösség alapvető élményként éli át önmagával való azonosulását. Létélmény. Az azonosság tudatának bármilyen elferdülése vagy éppen felbomlása személyiségzavarhoz, lelki betegséghez vezet. Önmagunkkal úgy tudunk azonosulni, ha képesek vagyunk változatos formában azonosulni más emberekkel, akikkel kapcsolatba kerülünk, egy nyelvet beszélünk, akiktől átvesszük a szokásokat, hagyományokat, értékeket, parancsokat, tilalmakat. A szűkebb családi körtől kezdődően a nemzetig, nemzetiségig. A nemzeti és nemzetiségi azonosulás döntő tényezői a kultúra, a nyelv és a társadalmi együttélés, mert az egyén csak mások által válhat önmaga számára is objektummá. Ahogy József Attila írta: „ .. . hiába fürösztöd önmagadba / csak másokban moshatod meg arcodat.” A korszerű nemzeti és nemzetiségi (nemzeti kisebbségi) kultúrában egyfelől megőrződnek azok az információk, amelyek a közösségi összetartozást tudatosítják, másfelől azok az ismeretek tárgyiasulnak, amelyek a termelő-fogyasztással kapcsolatosak. A kultúra a közösség célképzetét is őrzi. Az emberi tevékenység elképzelhetetlen a szubjektum (egyéni vagy kollektív) szabályozó mozzanata nélkül. A kollektív szubjektum — nemzet és nemzetiség (nemzeti kisebbség) — szintetizálja és újraalkotja az elődöktől örökölt értékeket, mintákat és ismereteket. Ezzel bizonyítja létének és azonosságának folytonosságát. Ugyanilyen fontos, hogy a valóság megértése és értelmezése a természetes nyelv kommunikációs rendszerén keresztül történik. Aki jól ismeri anyanyelvét, az a tevékenység valamilyen stratégiájával is rendelkezik, a valósághoz való viszony valamilyen módozatának is birtokosa. A kultúra jelei a természetes nyelven keresztül döntően az adott nyelvi rendszer befolyása alatt állnak, és így másodlagos jelrendszerként működnek. A legújabb kutatások eredményeire támaszkodva megállapítható, hogy a nemzetek természetes nyelvei — az anyanyelvek — nem csak az érintkezést és a közös tevékenységet biztosítják. A valóság megértésének és értékelésének nyelvi kifejezése nem egységes, mert az anyanyelvi közösségtől nem szakítható el a valóság megismerése. Nem véletlen, hogy a nyelvet tartjuk a nemzet és nemzetiség (nemzeti kisebbség) legfontosabb attribútumának. Kétségtelen, hogy az anyanyelven keresztül a közösségbe beépült, az azonosság megőrzésében oly fontos humánismeretek és -értékek — emberi tulajdonságokat kifejező jelzők, viselkedésre, szokásokra, emberi kapcsolatokra, hagyományokra vonatkozó ismeretek, stratégiák — a rohamos gazdasági és társadalmi változások ellenére is viszonylagos önállósággal rendelkeznek. Legfeljebb az elsajátítás módja, formája, milyensége és mennyisége igazodik a fejlődés vonalához. A nyelv és a nemzeti kultúra továbbra is a valóság megérté87
