Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Beke György: Nemzet, nemzeti kisebbség, önazonosság (Beszélgetés Fábián Ernővel)
sének eszköze, egysége, stratégiája, érthetősége a világ egységének, struktúrájának, érthetőségének modellje marad. A másokról alkotott kép szoros kölcsönhatásban áll az önmagunkról, saját közösségünkről formált önképpel. Mert a saját közösségünkkel való azonosulás eleve elhatárolódást jelent és feltételezi a más közösségekre vonatkozó véleményalkotást. Az önkép és a máskép közötti összefüggést magyarázza, hogy az egymással érintkező nemzetek a világ minden táján hasonló, stilárisan is egybehangzó sztereotípiákat alakítanak ki egymásról. A „mi” csoportunkban burjánzó, szégyellt tulajdonságokat hajlandók vagyunk a tőlünk idegen, velünk rivalizáló közösségekre és csoportokra kivetíteni (alattomos, piszkos, csaló, tolvaj, seftelő, erkölcstelen stb.). Ezért a hiteles azonossághoz éppúgy elengedhetetlen a valóságos, nemzetközi viszonyításon alapuló önismeret, mint a kivagyiság nélküli önbecsülés, a nemzeti méltóságnak, mint értéknek az elfogadása. Az ipari társadalom előtti társadalmakban a közösségi szerveződés alapformái a szőkébb kiterjedésű közösségek voltak: család, nemzetség, faluközösség, város, céh. A faluközösséget vagy a kézműipari várost (preindusztriális várost) a kölcsönös függés, a viszonylagos gazdasági önellátás, a nyelvi és kulturális egyöntetűség tartotta össze. E „természetadta” emberi környezetbe beleszületett egyén, a közvetlen és kölcsönös kapcsolatok hálózatában elsajátította azokat az együttélési szabályokat, szokásokat, eszméket, hitvilágot, nyelvet, amelyek döntően meghatározzák közösségével való érzelmi és tudati azonosulását. Majd- nemhogy meghatározó szerepe volt a folklórnak. William Thomas a folk-lore-on kifejezetten a nép életmódját, szokásait és közös tudatát értette. Modern értelemben is a folklór olyan közösségorientált, hagyományokon alapuló alkotás, mely megfelelően fejezi ki a közösség kulturális és társadalmi identitását. A nép a mindennapok szintjén érti meg és fogja fel a kulturális azonosság tényeit és értékeit, saját kultúrájának rendszerét. S a hagyományos társadalmakban a folklór mindig jelen volt. A primér, „természetadta” közösségek felbomlásával, az atomjaira szakadó társadalomban a folklór nem tudja a régi szerepét betölteni. A modern ipari társadalmakban a közösséggel — nemzet, nemzeti kisebbség — való azonosulás jószerént, ha nem is kizárólag a nemzeti ideológiákon keresztül történik. Ne feledjük, hogy a nemzet vagy nemzeti kisebbség mindenképpen politikai közösség is. Még pontosabban: nem lehet nyelvi-kulturális közösségre leegyszerűsíteni. A társadalmi és politikai struktúra sui generis része, még akkor is, ha nem ismerik el politikai partnerek, és korlátozó vagy likvidáló intézkedéseket foganatosítanak ellene. A korszerű identitást mint ideáltípust lehet meghatározni. Egy beszélgetés keretében azonban csak ennek körülírására, néhány jellegzetes vonásának kiemelésére nyílik lehetőség. — Éppen ennek a tisztázását tartom most a legfontosabbnak, mindenekelőtt az erdélyi magyarságra gondolva. — Az azonosulás nem feltétlenül jelenti a politikai célkitűzésekkel, államrenddel, társadalmi berendezkedéssel, uralkodó ideológiával való egyetértést. Az identitástudat politikai színezete nem feltétlenül kormánypárti, lehet ellenzéki, sőt, egy csúnya, divatos szóval kifejezve, lehet disszidens is. Egy nemzet vagy nemzeti kisebbség identitástudata nem kell szükségszerűen az állam érdekeit szolgálja. A nemzeti kisebbségek esetében a megkívánt lojalitás nem egyenlő az államérdekek és ideológia kiszolgálásával. Az, hogy magyar vagy francia vagyok, nem bárki számára azonos eszmei és érzelmi telítettségű önmeghatározás. Ezt történelmi példával illusztrálhatom. Hegel a jénai csata idejében, 1806-ban ezeket írta egyik levelében:,, Láttam a császárt — ezt a világleiket — a városon keresztül felderítésre kilovagolni. Valóban csodálatos érzés látni egy ilyen individuumot, amint itt egy pontra koncentrálva, lovon ülve, átfogja a világot és uralkodik rajta . ..” Ilyent írni egy hódítóról? Igen, mert Hegel Napóleonban a haladó eszmék és reformok hordozóját tisztelte. Hegel is német volt, és azok is, akik a porosz reakciós államrendet és társadalmi elmaradottságot védelmezték, a németséggel való azonosulás minősége választotta el őket, és a népért érzett felelősség. Emerson, amikor Amerikában 88
