Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Legendák Jékely Zoltánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

csak. .. Nem mintha nem értenék mindazzal egyet, amit az álmodásról mondtak, de ő igenis megcsinálta. Nagyon jól tudta és az ujjhegyeiben érezte azt, amitől valami jó lett. Ne feledjük el, hogy Zsoli azért olyan nagy költő, mondjuk végre el: nagy költő, nagy költő, nagy költő volt, és legfőképpen azért olyan nagy költő, mert minden sora, sőt ami ritkaság, az életének minden gesztusa, minden mosolya, minden legyintése, a füle hegye is ráhasonlít. Azonos volt önmagával. Itt már elhangzott, hogy nem voltak identitás-problémái. Hát nem voltak. Rendkívül magas volt a személyiségének a stílusfoka, és ezt nem rosszallóan mondom, igazán nem minden íróról vagy költőről lehet elmondani. De ő áthatóan az volt, ami, egy ici-pici kis verssor töredékéből már lehet hallani, hogy ez Jékely. Olyan, mint a városok közül Velence, hogy már egy ici-pici részletről is látni, hogy Velence. Ilyen volt Zsoli.

Elhangzott a Magyar Rádióban 1989. március 7-én, a Petőfi-adón.

85