Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - „Itt benn mindenki ártatlan” (Dr. Merza Józseffel beszélget Csapody Tamás)
Gondolkodásom alakulására nagy hatással volt az antikváriumi kínálat szabaddá válása. 1957-ben olyan könyvekhez is hozzá lehetett jutni, amelyek korábban tiltottak voltak, vagy pult alatt keltek el. így esett, hogy 57 elején a Nagytemplom mellett, Bertók Lajos antikváriumában megvásároltam azt a kis Gandhi könyvet, amit te is ismersz, s amit ronggyá olvastunk az elmúlt 30 év alatt. Mindjárt az elején mérgelődni kezdtem. Hogyan merészeli Gandhi azt mondani, hogy a keresztény egyházak illetve Európa nem valósította meg az evangélium tanítását? Bár sok mindent olvastam és tanultam addig, mégis fájt Gandhi sommás ítélete, mert azt hittem, hogy a nyilvánvaló hibák ellenére, a katolikus egyház helyesen képviseli az evangélium szellemét. Kénytelen-kelletlen el kellett fogadnom az elmúlt évtized valós egyházkritikáját, de még nem láttam azokat a mélyenfekvő okokat, amelyek továbbra is léteztek, s amelyek a korábbi bajok forrásai voltak. Gandhi nyomán elkezdtem megérteni az erőszakmentesség elvét. Ezzel egyidőben felfedeztem egy számomra ismeretlen baloldali írót, Balogh Edgárt. A „Hármas kis tükör” olvasása sok politikai ábrándtól és hamisságtól szabadított meg. Rájöttem, hogy a nép életét nem előre felvett ideológiák és állameszmék szemszögéből kell vizsgálni, hanem tényszerűen, úgy, ahogyan van. Felfedeztem a „Sarló” mozgalmat, majd Fábry Zoltánt, később az erdélyi Bözödi Györgyöt. Ezek csak szeszélyesen említett nevek, de elmondom őket, mert írásaik nagyon jót tettek romantikus magyarságszemléletem megváltozásának. Bizonyára igaz volt az „Anyanyelve magyar” fájdalmas nosztalgiájának, de Benedek Elek szociográfiai megállapításai — nem meséi! — hideg vízzel öntötték le ábrándjaimat. A helyzetek objektív megfigyelését, az eltérő nézetekkel való korrekt vita folytatását e baloldali szerzőktől is tanultam, s nem késlekedtem akár lelkigyakorlatos elmélkedésekbe is beolvasztani a megértett igazságokat. Tudod, hogy mindig bújtam az újságokat is. A néger polgárjogi mozgalom eseményei révén ismertem meg Martin Luther King gondolatait és erőszakmentes harcát. Ez is egy összetevője volt gondolkodásom alakulásának. Bulányi György szabadulása után pár évvel szintén foglalkozni kezdett az erőszakmentesség elvével, hamar elkezdtük a közös vitát és gondolkodást. Én még hittem a forradalmak szükségességében, ezért nagyon örültem azoknak az anyagoknak, amiket Bulányi ajánlott olvasásra és átgondolásra. Elsősorban szépirodalmat ajánlott. A háború után sokan foglalkoztak a háború, az erőszak, a lelkiismeret kérdéseivel. Ha az ember egy kicsit körülnézett, a legkülönbözőbb témájú írásokban fedezhette fel az író nyílt vagy burkolt erőszakellenes álláspontját, vagy legalábbis azt a törekvést, hogy élesen ábrázolja az erő, a hatalom és az etika feszültségét. „Az áruló”, Sánta Ferenc szép kisregénye, pontosan bemutatja a huszita vallásháború két, ellentétes táborba tartozó alakján az erőszakos vallásterjesztés lényegében egy kategóriába tartozó erkölcstelen, gyilkos és a szegényeket még szegényebbé tevő jellegét. Sánta az élet védelmét látta csúcsértéknek, csakúgy, mint az „Ötödik pecsét”-ben. Illyés Gyula a Kortársban közölte először a „Himnusz a nőkhöz” című versét. Igen, azoknak kell himnuszt zengeni, akik teremtik és óvják, s nem a katonáknak, váraknak, ágyúknak, akik és amelyek csak kioltani tudják az életet. Németh László drámakötetében megjelent a „Gandhi halála” egy szép tanulmány kíséretében. Németh rávilágított arra, hogy az erőszakmentes embernek egy ponton el kell döntenie, hűséges marad-e felfogásához, s akkor elvész, vagy okosan megalkuszik, s ezzel megmenti életét. Nehéz a jó és szelíd Krisztust követni, s ugyanakkor elvállalni a szent hit tisztasága érdekében az eretnek áriánusok kiirtását — mondta Déry Tibor, miközben látszólag könnyedén vázolta fel milánói Ambrus püspök alakját, cselekedeteinek ellentmondásosságával együtt. Nemsokára közös kötetet adott ki Illyéssel „Szembenézni — Az éden elvesztése” címmel, amely a jó felé indulás hatékony programját mondja el. Kodolányi a „Vízözön”-ben megfogalmazta az embernek azt a képességét, hogy le tudjon mondani az erőszakról, bízva egy jobb világ eljövetelében. Magyarokról, hirtelenében ennyit. Dehát ott volt a remek külföldi irodalom is. 1957-ben vettem meg Böll kisregényét, az „Ádám, hol voltál”-t, s attól kezdve nem volt olyan Böll-írás, amit föl ne hajtottam volna, lett légyen az könyv, vagy egy cikk a Világosság-ban. A Nagyvilág hozta Hochwälder „Szent kísérlet”-ét és Silone-tól „Egy jámbor keresztény kalandjá”-t, azaz egy naiv pápa kudarcát. Schwartz—Bart regényéből 66
