Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (A kilencvenegyes esztendő - 5. „Szerepek, kacatok. Ledobni a maszkokat!”)
kínálata közben magunk segítjük elő az értékek lehetetlenülését, a repertoárok devalválódását? Elég! (mondom magamnak). Olyan átlátható, unalmas, megalázó ezen a kétszer kettőn töprengeni. Miért az én fejem fáj ettől, a rádióban, televízióban pattogó új minisztériumi vezetőhivatalnokok feje helyett. De ha van, amiért fájjon, nem tudok úgy tenni, mintha semmi se fájna. Még egyszer Marcus Aurélius. Mennyire diákos. Néhol már-már kamaszos. Ez szép. De hát — ugye — az ilyen szépség mindig helyettesít valamit. Akár a kudarcot is. Ilyeneket ír: „Aki csak az idejében jött eseményeket tartja jónak, akinek mindegy, hogy több, vagy kevesebb elvszerűen átgondolt tettet vitt-e végbe, akinek nem számít, hogy a világot hosszabb vagy rövidebb ideig szemlélte-e, annak a halál sem félelmetes.” Holott az Elmélkedések legtöbb passzusa arról szól, hogy nemcsak az idejében jött eseményeket tartotta jónak, és nem volt mindegy a számára, hogy több, vagy kevesebb elvszerűen átgondolt tettet vitt-e végbe. Szerepek. Kacatok. Ledobni a maszkokat! Elég kevesen vannak (ugye, ahogy körülnézünk), akik kíváncsivá tesznek arra, hogy mi lehet még a szerepeik, a maszkjaik alatt. Tegnap Bibót olvastam. Az életrajzi adatok között elém ugrik születésének dátuma, 1911. augusztus 7. Éppen akkor lenne nyolcvan esztendős, amikor ezek a soraim megjelennek. Az ő emlékének ajánlom folyamatos töprengéseimet. A kérdésemet is: a helyén lesz-e még a róla elnevezett kollégium születése napjának kerek évfordulóján? ( Folytatjuk ) 1991. május
