Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Nagy Gáspár: Találkozások

Ilyés István: Furulyás Ilyés István: Az út magánya

mégsem csupán ecsetkezelésre vagy teóriákat elvető és újakat szülő spekulációra visszavezetni mindazt, amit itt már kiküzdve látunk. Látjuk a térbe foglalt, a térbe tett; más oldalról pedig a világ-teret visszafoglaló embert, akiért végső soron érdmes szólni. Akire szétoszthatjuk saját szorongásainkat, félelmeinket, akire rátestálhatjuk a bennünk megter- mő szabadságot. Ezért ott a képen, különös hangsúlyaival tüntet és egybefog. Kis Endre képein fokozottan is a látás és meglátás kalandjára csábítanak, már szinte a kép mögé is, a legbelsőbb tartományokba.

De ezen tartományok, az emberi gesztusok révén, úgy vetülhetnek rá mindennapjainkra, ahogy azokat varázsosan-ironikus, fanyar agyagszobraiban, címek és különösebb eligazítások nélkül Dávid Lehel fölmutatja. Föl — az agyagból, a legföldebb földből, a legősibb technikák biztos ismeretével. Agyagszobrok egymásra tekintő sorozata; mintha az ezredvég összes tékozolható idegbaja, kajánsága, civilizációs betegsége visszakacsintana a kínai, görög és indián kultúrákra: így hangsúlyozva az időtlenség átörökíthetőségét is. Mert az agyagba formázott figurák — leginkább nők, férfiak s állatok — Dávid Lehelnek nemcsak kezétől lesznek emlékezetes teremtmények, hanem a szituációban ott feszülő kimondatlan- ságoktól is, amelyek ugyancsak beszédesek. Úgy — a maguk módján. És önmagukra, meg ránk mutatnak egyszerre — esendő bájjal, esendő helyzetekben, egyénített vagy már típussá sorolt fintorokkal. Mintha az emlékezetes és felejthetetlen kisemberek lépnének elénk mondjuk Forman és Menzel filmjeiből, akik szeretnivalóan könnyű szívvel kísértették meg a szabadságot, s csalódásaikra mindig maradt a lélek legbensejéből egy vadonatúj, optimista grimasz. Ezen apró agyagszobrok az embert fölemelhetik — egy arasszal legalább! — az agyagos föld fölé, ahonnan már távlatot remélhet gyűrött napjaiban. Úgy tekinthetünk rájuk, mint újkori kultikus leletekre, melyek nagy invencióval árulkodnak rólunk, korunkról.

S ha tovább nézünk? Ha távolabbra?

88