Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Lengyel András: A népi-urbánus szembenállásról (Egy szöveggyűjtemény néhány tanulsága)
választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között csinálják. <(f’ (Korunk Évkönyv 1976. 281.) S ezzel a szemponttal a viszonyoknak egy olyan bonyolult szövevényéhez jutunk el, amelyben nehéz utat vágni. Miről folyt a vita? — már ez az egyszerűnek látszó kérdés sem könnyen megválaszolható. A látható fölszín alatt a szembenállás bonyolult hálózata feszül. Ezért mondhatja (pl.) Révész Sándor, hogy „a népies-urbánus fogalompárral jelölhető polarizációs folyamatban igen különböző jellegű, minőségű és nagyságrendű elemek sodródnak össze. Heterogén és változó összetételű halmaz ez, melyet nem lehet maradéktalanul belefoglalni egy konzisztens logikai rendszerbe.” (Századvég, 1990. 2. sz. 255.) Litván György pedig ugyanakkor „proteuszi jellegűnek”, azaz alakját folytonosan váltónak látja e vitát, s úgy véli, e vita „ha változtatja is tárgyát, alapjában mindig ugyanarról folyik”. (Századvég, 1990. 2. sz. 246.) De mi ez az alakját mindig váltó, sokféle külsőben föltűnő „ugyanaz”? Sokan — meglepő összhangban — mindkét táborban valamiféle „zsidókkal/antiszemitizmussal” kapcsolatos ellentétre vezetnek vissza mindent. Ám, s ez legalábbis jellemző, abban már egyáltalán nincs egység, hogy ez „zsidókérdés”-e (azaz a zsidók valamiképpen problematikus társadalmi szerepéből fakad-e), vagy ellenkezőleg, ez az „antiszemitizmus” kérdése, amelyért csakis és kizárólag az antiszemiták okolhatók. Sőt, itt, e ponton többnyire nagyon éles szembenállás érzékelhető, jóllehet explicit formában ez a szembenállás ritkán érhető tetten. S kétségtelen, a népi-urbánus vitának van is egy zsidó—nem zsidó vetülete; ezt nehezen lehetne tagadni. De a vita magja alighanem mégis máshol s másképpen keresendő. Magam úgy vélem, hogy a vita centruma, minden további ütközést generáló magja a nemzetnek, mint szolidaritási közösségnek az értelmezése. A nemzetet ugyanis szubjektíve a nemzeti érzés hozza létre, vagyis az a szociálpszichológiai folyamat („folytonos népszavazás” — mondja Renan), amelyben az együvé tartozás önmagát újra és újra meghatározza, s erős érzületi-gondolati alakot ölt. Márpedig a népi-urbánus vita legsúlyosabb, bár többnyire explicit formára nem hozott tétje a magyar szolidaritási közösségbe való beletar- tozás, illetve bele nem tartozás. Ezt legvilágosabban talán Balassa Péter mondta ki Vesztőhely a mélyben című cikkében (Magyar Nemzet, 1989. február 2.), de ez a tét annyi minden járulékos elemmel került szimbiózisba, hogy több évtized múltán sem vált evidenssé. Ütközéseket, sőt elhúzódó gyűlölködéseket generáló ereje csak a konkrét történeti elemzésben válik láthatóvá. A helyzetet komplikálja, hogy a vitának ez az érzületi-gondolati magja két, jól elkülöníthető, de mégis bonyolult szálakkal összekapcsolódó síkon nyilvánul meg. 1. A szembenállás egyik síkját kétségtelenül a magyar társadalom fejlődési tendenciáinak, pontosabban az e társadalmi térben kiformálódó, s képviselői által optimálisnak hitt társadalomszervezési elvek szembenállása, ill. rivalizálása adja. a) Az egyik ilyen elv a nation-e\v, az államnemzet elve. Ez az egységes államon belül asszimilációt igényel az állam keretei közé kerültektől, ám ugyanakkor az államnemzet keretei közé „befogadottak” részére egyenlő jogokat ad. Az államnemzet polgárai nem különböztethetők meg hátrányosan etnikai, nyelvi, vallási származásuk alapján. A különbözés alapja csak a vagyon, státus (stb.) lehet. Azaz: az államnemzeti paradigma logikai szerkezete környörtelenül beolvaszt, de utóbb már nem kéri számon az etnikai eredetet. Az egyes ember megítélésének mércéjéül — mivel mindenki egy közösséghez tartozik — általánosan érvényes, univerzális elvek szolgálnak. b) A másik elv a népiség-elv, a kulturális nemzetfogalom e populista átfogalmazása. Ez, bár többnyire államiság keretei között alakul ki, nem az államiságra épít, hanem az etnikum közös és jellegadó (de szükségképpen csak sejthető) lényegére, a népiségre. A népiség az azonos etnikumhoz tartozók közös s csak rájuk jellemző princípiuma; az etnikum minden tagjára vonatkozik, de a kívülről jöttékre nem — nem beolvaszt tehát, hanem disszimilál. A népiségen keresztül az etnikum minden tagja összetartozik, bárhol is éljen az állam határain belül, vagy kívül; az állam keretein belül élő idegen eredetű etnikum azonban e keretbe nem fér bele — népisége más. A népiség ugyanakkor — 66
