Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Lengyel András: A népi-urbánus szembenállásról (Egy szöveggyűjtemény néhány tanulsága)
harcoló felek voltak, akik sebeztek s akiket megsebeztek; intellektuális helyzetük még a viták csillapultával sem igen kedvezett a higgadt s elfogulatlan számvetésnek.) Sajnos, kimaradt a kötetből egy részletező kutatástörténeti áttekintés is, ami két szempontból is hiány. 1. Elmaradt az elődök munkájának, részeredményeinek nyugtázása, pedig kisebb- nagyobb mértékben számos kutató egyengette az ehhez a szöveggyűjteményhez vezető utat. Szabolcsi Miklós pl. József Attila Összes Művei kritikai kiadásának 3. kötetében (1958) elsőként vette számba s közölte újra az Új Szellemi Front körül dúlt vitát. Szövegközlése és magyarázó jegyzete hosszú ideig a legtöbb és legpontosabb volt, amit e tárgyról tudni lehetett. Lackó Miklós is, aki utóbb a legrészletesebben szólt e vitáról, s az eszmetörténet eszközeivel számos kérdést megnyugtatóan rendezett vagy legalábbis fölvetett, maga is Szabolcsi jegyzeteiből indult ki. Az ő, ti. Lackó Miklós el nem vitatható hozzájárulása a kontextus filológiai részletezettségű fölvázolásában, a vita értelmezésében van; az ő tanulmánya sem kerülhető tehát meg. Más összefüggésben jelentős előrelépés volt A népi írók bibliográfiájának megjelenése (1972), amely hatalmas mennyiségű irodalmi és publicisztikai anyagot regisztrál. S bár ez az anyag nem a népi-urbánus vita speciális szempontjai szerint lett csoportosítva, az érdemi tájékozódás ma már lehetetlen e bibliográfia nélkül. Mindenképpen előmunkálatnak tekinthető (bár elemzési szempontjaik érvényessége eszmetörténeti szempontból nem evidens, mellettük más megközelítések is reálisnak látszanak) a Németh László-kutatás számos műve is. így leginkább Grezsa Ferenc és Monostori Imre könyvei, akik saját fő célkitűzéseik mellett, mintegy mellékesen a Németh László körüli viták áttekintését is adják. S ma már jó néhány írás szól az urbánus táborról is. A Szép Szóval s körével kapcsolatos írások közül itt is megemlítendő legalább Agárdi Péter Fejtő-monográfiája, a Szép Szó-antológia vagy Bozóki András Ignotus Pálról írott nagyobb tanulmánya. De nem hagyhatók említetlenül az előmunkálatok közt a népi-urbánus vita kezdeteire visszaemlékező cikkek (pl. az Ignotus Pálé és a Komlós Aladáré) sem; ezek minden szubjektivizmusuk ellenére anyagukban is, szempontjaikban is érdekesek, helyenként fontosak. Az újabb írások közül pedig Várdy Péter Identitásválságok, programok című fontos dolgozata (in.: Változás és állandóság. 1989, Hollandiai Mikes Kelemen Kör, 168 —182.) a vita első négy hullámának nagyon tudatos interpretálását adja. Szempontjai is, szakaszolása is már közvetlenül előlegezik a mostani szöveggyűjtemény megoldásainak többségét. A korszak általános tendenciáinak fölmérése és értelmezése pedig még több tanulmány tárgya. Itt a rájuk való puszta utalás is túl terjedelmes volna. 2. Ezeknek az írásoknak (s a most is említetlenül hagyott társaiknak) fölemlegetése nemcsak méltányos- sági kérdés (bár a tudományhoz az elődök iránti méltányosság is hozzátartozik). Utalni kell rájuk azért is, mert nélkülük a szöveggyűjteménybe fölvett írások akárcsak hozzávetőlegesen helyes olvasói értelmezése is elképzelhetetlen. Erre az irodalmi mankóra éppen a nem szakember szorul rá leginkább, de a kutatónak is előnyös, ha kap egy szakirodalmi tájékoztatót. Minden történeti jellegű szöveggyűjteménynél így van ez; a jelenlegi, ha lehet, még inkább megkívánja az útbaigazítást, hiszen különösen ingoványos talajon jár, aki e vita olvasásába kezd. Itt tudományos konszenzus, evidens érvényű szakmai megközelítés alig-alig akad. 2 Az olvasó így mit is tehetne mást, vagy előítéletei szerint, „pártosan” olvassa a vita dokumentumait, s előre tudja, hogy kinek fog igazat adni; vagy megpróbál tárgyilagos lenni, s „szoros olvasással” fejti föl — amennyire persze ezt általános tájékozottsága, fölkészültsége lehetővé teszi — a vita szövevényeit. De a „szöveget — ahogy Aradi József írja A szöveg eltérítése című esszéjében — nem lehet a körülményeitől elválasztani. A szöveget körülményei teszik szöveggé. (...) a szöveget a szerzők «nem szabadon, nem maguk 65
