Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - N. Horváth Béla: Népdalmotívumok József Attila költészetében
szexualitás motívumkapcsolat. A fa és a szerelem motívuma egybekapcsolódik a következő, gyűjteményekből ismert népdalban is: Sir oki erdőben Egypár fiatal fa. Ezüsttel bimbózik, Zölddel levelezik. Alatta folyik el Egy szép patakocska Oda jár friss vízre Egy pár galambocska. A népdal lírai alanyának bánatát pedig ugyancsak gyakran a levelét hullató fa képe érzékelteti, ahogy a közismert dalban is: „Ahol én elmegyek / Még a fák is sírnak . . A természet és ember ilyen szoros kapcsolatát egy Bartók által gyűjtött dal különösen szépen ábrázolja: Mikor megyek Románia felé még a fák is sírnak Rezgő nyárfa hullatja a levelét az is engem sirat. A Klárisok a folklór és a XX. sz.-i költészet egymásra találásának még József Attila költészetében is különösen szép példáját adja. A költő nemcsak egy-egy korábbi motívumot örökített át ebbe a versébe — ezekről részletesen szól Tverdota György —, de a formával is kísérletezett már. A négysoros, kétütemű 7-es, ahol is az izometriát a harmadik fél sor „elrontja”, tulajdonképp háromsoros. Az ismétléssel megtoldott strófa a népköltészetben is felbukkan, a József Attila-versben viszont a nem folklór jellegű részben. A népdalszerű, utolsó két versszakban a harmadik és negyedik sor valójában összetartozik, így ott az enjambement-nal 11-re bővül a szótagszám. A népdal motívumai kevésbé áttételes jelentéssel is megtalálhatók József Attila költészetében. A Kertész leszek a szegényember-versek szomszédságában, a modern népdalváltozatot szemlélteti. A kétütemű 8-as, 4-4-es tagolású sorok a népdal jellemző strófáját építik. Ugyaninnen származtathatók a laza rímelésű asszonáncok, a páros rímek is. A vers játékos valóságszemlélete, bújtatott metaforikus utalásai, a lírai alany ilyen kiemelt helyzete viszont a műköltészet jegyei. A formai vonások mellett a népdal kifejezésmódját a „napkeleten, napnyugaton” tág ívelésű, de nem lokalizálható helyhatározó és természetesen a virágmetafóra képviseli. A versben megjelenített alaphelyzet, a kertész(kedés), a virágok nevelése úgyszintén a folklór jellegű szerelmi költészet része. Igaz, a József Attila-vers „beojtott virág” nonszensz képzetére nem találunk példát a népi lírában, ám sejthető a kép erotikus utalása, s ebben viszont bővelkedik a „kert”, „kertész”, „virág” szimbólumokból építkező daltípus. Jól látható ez a következő, a gyűjteményekben különböző szövegváltozatokkal ismert dalban: Én vagyok az, aki voltam, Szegfű között rózsa voltam, De rossz kertészre akadtam, Keze alatt elhervadtam. A versben többször előforduló „virág” a verszárlatban egy sajátos rímpárban jelenik meg: „ha már elpusztult a világ, / legyen a sírjára virág”. A „világ” — „virág” Ómagyar Mária-siralom-asszociációján kívül Szabolcsi Miklós egy Bartók gyűjtötte dalra is utal mint lehetséges forrásra: Tán azt tudod te virág Belőled áll a világ? Nálunk is van egy virág Abból sem áll a világ. 60
