Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - N. Horváth Béla: Népdalmotívumok József Attila költészetében
Kétségkívül, ez a szerelmi évődés — (a „tudod” jelentése: azt hiszed) — közvetlen ihletként is szolgálhatott, ám a „virág” ilyen szimbolikus motívumként való többszöri előfordulása a versben inkább arra enged következtetni, hogy József Attila egy népdaltípust variált. Annál is inkább, hisz a „virág” — „világ” más variánsban is felfedezhető: Bura-búra búbánatra születtem Anyám se vált, mégis felnevelődtem Úgy nőttem fel mint a réten a virág Árva vagyok nem süt rám a holdvilág. A kései költészetben is találkozhatunk népdalmotívumokkal. Nem kizárható, hogy közvetlen élmény hatására, esetleg dallamra született vers az Ősz, illetve szövegváltozata A fán a levelek. A Színházi Élet 1936. február 2—8. számában a A fán a levelek Lassan, tűnődve főcímmel jelent meg. Olyan szerzői utalás ez, amely nem csak a vers hangnemére vonatkozhat. A feltételezést megerősíteni látszik a második szöveg kéziratának egyik sorváltozata. A 9—10. sorban ez állt: „így lépdel, ül fakón / bennem is dalom ...” A „dal” talán itt nem szinonim kifejezés, hanem lassú, szomorú dallamot jelenthet. Erre vonatkozóan az Ősz egyik részlete ad támpontot: A szomszédban szegény mészáros legény ajkán sir, mint árva, egy furulya . . . A strófa nem igazít el, hisz a 6-5-6-4-es szerkezet nem jellemző. A vers(ek) struktúrája viszont népdalszerü. Mindkét változatban az első két versszak ugyanaz, mégpedig egy természeti leírás. A különbség a második kettőben van, s eléggé József Attila-i. A Népszavában közölt változat ugyanis enged a népszavás ízlésnek mind a frazeológiát, mind pedig a szegény mészároslegény portréját illetően. A Medvetánc-beli szövegből — mint sok más verséből — a költő kigyomlálta a politikai aktualizálásokat, s az előbbi helyen („És mormog rá a / nép nyomora”) a lélek némaságának metaforikus képe áll. A változatok tehát arról árulkodnak, hogy a konstans szövegrész az első két versszak, s ebben kereshetjük az esetleges forrást. Az őszt megjelenítő kép, a színek káprázata műköltői szemléletre vall, s a „levelek lassan lengenek” pedig érezhetően József Attila-i. (Elégia: „Úgy leng a lelkem . . .”) A második versszak nemcsak gondolatilag, hanem strukturálisan is kapcsolódik az elsőhöz, az ott leírt fákról van ugyanis benne szó. Ugyanakkor azonban egy önálló kép, mégpedig erősen népdalihletésű, a nyitó természeti kép funkciójával: Egy hallgatag madár köztük föl-le jár, mintha kalitkája volna a fa. Látnivaló ugyanis a két szerkezeti rész kapcsolódása: a természeti képpel elvontan jelölt állapot, életérzés, érzelem antropomorfizálódik az ember, illetve az egyén összefüggésében. Az Őszben ez még nem igazán népdalos, hisz a humanizált relációt a költő és kedvese, a „nép” és a mészároslegény adja. A Fán a levelek . . . azonban az egyén, a lírai én fájdalmát, némaságérzetét paralel módon kapcsolja a természetábrázoláshoz. A madár közismert népdalmotívum, a szerelmi dalokban és a keservesekben egyaránt előfordul. A többféle változat közül egy, a József Attila-vershez közeli madárábrázolatot mutatunk be: Amott egy kis madár Elhagyta az ágát. Ágról ágra repül Keresi a párját. A kalitka ebben a versben csak hasonlatelemként szerepel, ám az (Én ki emberként.. .) címűben önálló képként, jellemző népdalmotívumként tűnik fel. A himnikus hangú vallomás az új szerelem igézetében és az új élet reményében a kedvest magasztalja. Versszakonként a szeretett nő tüneményes tulajdonságai tárulnak fel, a „mint leszek ember” vágyától 61
