Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - N. Horváth Béla: Népdalmotívumok József Attila költészetében

A patak-szerelem jelentéskapcsolatra József Attila első népdalimitációjában, a Szomorú- /úz-ben találunk példát. Maga a szomorúfűz jól ismert motívum, a bánat, a szerencsétlenség szimbólumértékű képe. József Attila azonban — mint Szabolcsi Miklós írja — önarcképpé formálja. Az egyes szám első személyű igeformákkal megfosztja a képet objektív jellegétől, azaz különbözik a Szomorúfűzfának harminchárom ága típusú népdal természeti kezdőképétől. A szomorúfűz mint önstilizáció ugyancsak idegen a népdaltól, hisz annak lírai alanya még stilizált változataiban sem metaforikus. A Szomorúfűz egyébként sok tekintetben népdalszerű. Az első és utolsó versszak ismétlései, illetve a második versszakkal való kapcsolódás a népdal szerkesztésmódját követi. A sajátos erotika emlékeztet a népdal elvont kifejezésmódjára is. A játékosan obszcén képekkel ábrázolt szexualitás ugyanis a szerelmi líra magától értetődő része. József Attila versének ilyen motívuma ugyanannyira elvont és nyilvánvaló értelmű is, mint a folklórban:

Megduzzadnék, mint a többi Szerencsésebb erdőföldi Virágoznék mint az égbolt,

Ha a kakas kukorékolt.

A szomorúfűz életét a patak szépítené meg, melegségével, illetve a szerelmi egyesüléssel: „S patak kéne, napfény kénye, / Lehevernék az ölébe.” A szerelemvágy tükröződik a népdalban ugyancsak fellelhető motívumban, a csillagok megszólaltatásában is: „Hé csillagok, jó csillagok, / Patakra már hol akadok?”

Formailag kevésbé hagyatkozik a népdalra és utalásaival bonyolultabb is annál a Szomorúfűz pár-darabja, a szerelemre, feleségre találást megjelenítő Virágos. A „patak” ugyanis nem egyszerűen a tisztaság jelképe itt, a megtisztulás vágyának motívuma, hisz a feleség szavaiban a férfira és a nőre más-más magatartás vonatkozik:

Neveltem kövem patakom —

Ne bujdosódj már patakon —

Csobogott nap mint nap a viz Tiszta már kövem, mint a víz.

A nő szerepe a várakozás, a férfié a rátalálás, a keresés. A „bujdosódj” ilyen értelmű szóhasználatát megvilágosítja a következő sor: „Sokat kerested, tiszta vagy, / Tornyunkat rakni való vagy; a „patak” tehát a szerelmet, a szerelmi vágyat intonálja a férfias és a nőies magatartásformában egyaránt. A Virágos a feleségéhez hazaballagó férfi és az őt szerelmesen váró asszony jelenetében nem a népdal helyzetképét adja vissza, hanem a József Attila költészetében sokszor és sokféleképpen megjelenített vágyat: a magányosságot feloldó szerelmet, családot. Ugyanennek az érzésnek ad hangot a folklórhoz erősebben kötődő Mégis elveszem, a Virágos ikerdarabja. Noha a patak-motívum ebben a versben nem szerepel, a szoros kapcsolódás okán szólni kell róla. A Mégis elveszem 3-2-4-es osztatú kilencesei a népdal egy gyakori sörfajtájának (4-2-3) szimmetrikus változatai. A párhuzamosság elvének szinte maradéktalan betartásával a vers következetesen végigvitt ellentétpárokra épül. A népdalban is legáltalánosabban használt módon a sorpárok elején állnak többnyire az ellentétes szavak. Ezek azonos szófajúak is, s a négyes sorokból épített versszakok egyetlen, ellentétekből összeszőtt jelenetet bontanak ki. József Attila tehát „túltett” a népdalon, amikor is ezt a jellemző szerkesztési módot abszolutizálva, az eredetiség igényéből táplálkozó művészi eljárást választotta. A vers egészének strukturális kapcsolatrendszere még inkább ezt a szándékot látszik igazolni. Az első nyolc sorban versszakonként elkülönülve a férfi, utána a nő képe rajzolódik ki, majd ez a művészi rend a következő négyben mondatpáronként, az utolsó négyben pedig mondatonként érvényesül. Láthatóan más a nemek szerinti magatartásra vonatkozó versszakok lexikája is. A férfié tárgyilagos, helyzetmegjelölő szavakból áll ( hallgatok — nem futok — nem volt — vár rám), mig a női strófában az érzések uralkodnak (elébem jön, el fut tőlem — simogassál meg — tüzeddel verj meg). A szerelmi találkozásnál ez a miniatűr lélekrajz továbbra is nemenkénti eltérést jelez. A férfi tartózkodóbb, míg asszonyát elborítják az érzelmi hullá58