Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Szerdahelyi Zoltán: Hajnóczy Péter a Mozgó Világnál (Beszélgetés Veress Miklós költővel, a Mozgó Világ egykori főszerkesztőjével)
Gondolom, ez idő tájt bukkanhatott fel Hajnóczy is. A kitűnő szociográfiai rovatvezetőm, Berkovits György szólt, hogy jelentkezni fog Hajnóczy, akit az írásai alapján már nagyon tehetséges embernek tartottam. El is jött, s rögtön látszott rajta, hogy nagyon kemény ember. Erős volt, hiszen rengeteg fizikai munkát végzett — sokan féltek is tőle. Pedig nagyon jámbor volt, csak nem kellett kihozni a béketűrésből. Berkovits mondta, hogy Hajnóczynak pénzre lenne szüksége, s mivel én nem utalhattam ki semmit, kitaláltuk: megbízzuk azzal, hogy csináljon egy szociográfiát. A Chinoin gyógyszergyárról, ahol régebben dolgozott. Persze, ez nem ment olyan egyszerűen, ugyanis nekem személyesen föl kellett keresnem az igazgatómat, aki (néhány konyak után) végül belement abba, hogy előleget fizessünk. Mondtam neki, hogy én különben nem bírom ezt tovább: írókkal, művészekkel dolgozom, akiknek szüksége van előlegre. Jó ürügy volt erre Hajnóczy, hogy ezt egyáltalán felvethettem. És mi lett aztán e szociográfiával? Megcsinálta később? Az előleget kifizettem. Hajnóczy eltűnt. Jelentkezett fél év múlva. Hozott egy kéziratot. Borzalom. A borzalom teteje volt. Megszólaltatta a KISZ-titkárt, megszólaltatott mindenkit, de úgy, ahogy a legrosszabb újságíró teszi. Egyszerűen lekente az egészet. Visszament a volt munkahelyére, csinált egy ilyen salátát és behozta nekem. Megmondom őszintén: őrjöngtem. Azt mondtam, hogy nem állok szóba vele. Erre a Gyuri: „Fizessük ki a másik felét is, mert szüksége van a pénzre.” Ki voltam készülve: ilyennel még nem találkoztam! Végül aztán, a saját szakállamra, kifizettem a másik 1500 forintot is azzal, hogy majd leírjuk. Akkor tanulták meg az Ifjúsági Lapkiadónál is, hogy a kéziratot, a fölhasználatlan kéziratot le lehet írni. Péterrel is valamennyire megbékültem magamban: na jó, hát ilyet csinál pénzért, értem, őneki pénzre volt szüksége, és nem arra, hogy ezt megírja. Hajnóczy maga nem bánta a dolgot? De, dehogynem, mondta, hogy neki ez nagyon bántja a csőrét, ő ezt erkölcsileg nem tudja elviselni. Később aztán bebaktatott újra, s fölajánlotta, hogy közöljük az „M”-et. Na, az „M” aztán átment néhány kézen, s a szerkesztőségen belül óriási vita alakult ki róla. És itt jött az első törés a Mozgó Világ történetében. Annyira szélsőséges volt a megítélése ennek a tényleg eredeti, sok szempontból korszakalkotó novellának? Ez azért okozott törést akkor, 1976-ban, mert sokan voltak mellette s ellene is. Nálunk nagyon demokratikusan ment a szerkesztés, tehát ha, mondjuk, én maradtam kisebbségben, akkor győzött a többség. Ilyenformán aztán már úgy nézett ki, hogy a többség akarja, és közöljük is, amikor Kulin Feri kijelentette, hogy neki esztétikai kifogásai vannak az „M” ellen, és ha ez megjelenik, akkor ő lemond a helyettes-főszerkesztőségről. Kutyaszorítóba kerültem, mert nekem a Ferire nagyon nagy szükségem volt. Jobban ismerte a pesti viszonyokat, az irodalmi és irodalompolitikai viszonyokat nálam, hiszen a Pándi-tanszéken dolgozott. Volt is köztünk egyfajta munkamegosztás, mely szerint én a KISZ KB-n képviseltem a Mozgót, ő meg ezen a másik terepen tevékenykedett. Manapság már kevesen értik: mi szükség volt akkor a KISZ legfelső vezetőségében részt vennie egy folyóirat főszerkesztőjének? Nézze, minket, az egész Mozgó Világot, magyarán úgy kezeltek, hogy leszartak bennünket. Én, aki már az egyetemen is rossz KISZ-tagnak számítottam, akkor bizony kénytelenkelletlen a KB-ba szaladgáltam, ahova azért választottak be, hogy képviseljem a lapot és a fiatal művész értelmiséget. Hát képviseltem is — csoda, hogy ki nem rúgtak érte! Képviseltem, és örültem neki, hogy valahova be tudok menni, hogy ha kell valami a Mozgónak, és följelenthetem az Ifjúsági Lapkiadót a KISZ KB-nál. Ez így ment akkoriban. S én magam is azt hittem, hogy ez a járható út, hosszú ideig. És ennek a taktikázó, kompromisszumokkal teli munkának vállalta akkor a másik részét Kulin Ferenc? Igen, s mindenki más a maga módján, aki ott dolgozott: enélkül ugyanis nem ment volna a lap. Tehát nekem szükségem volt a Ferire — ezt ő is tudta! —, s ezért fájó szívvel le 47
