Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja - A kilencvenegyes esztendő - 2. Kultúra és modernizáció, avagy arcvonások sötétben
kit. . (R. P.) „Több nemzedékből. . (D. M.) „Legalább háromból. . (R. P.) „Nézd, ez a lényeg, akárhonnan nézzük, Csurkától Heller Ágnesig . . (D. M.) „És ez most is folyik velünk . . (R. P.) A három változat szintere: közös karneválunk. Az a jólismert mutatja meg magát ebben a közösben, amiről Babits szavait húzom elő emlékezetem homályából: „ . . . tehetségeink összetörnek a politika végleteiben, a klikkek hálóiban, a megalkuvások útvesztőiben, amelyektől anyagi eszközök híján nem tudják magukat függetleníteni...” Lehet, hogy mindez ma csak az író, tágabban az értelmiségi ember problémája? Nem hiszem. De ha így is volna: most akkor mi következik; mi lesz a problémával? Enyhül? Elmos bennünket? Kis kerülőt teszek. 3. Köztudott, hogy sohasem a kor alapáramaira, stílusára ráhangolódok fejezték ki a legmélyebben saját korukat, mindig azok, akik az uralkodó korstílussal szemben őrizték saját egzisztenciájukat, és az emberi szenvedés kifejezésére így találtak formákat. Horkheimer és Adorno (magyarul most megjelent) filozófiai töredékeikben erről azt mondják, hogy a legnagyobb művek — Mozartra hivatkoznak, Schönbergre, Picassóra — olyan objektív tendenciákat tartalmaznak, amelyek mást mutatnak, mint az úgynevezett korstílus, mivel azzal szemben megőrizték bizalmatlanságukat, és mélyebb logika kifejezésére törekedtek. Miféle stílussal lehetett (kellett) ebben a században legélesebben szembefordulni (például) egy magyar művésznek?: a) a féktelen huszadik századi kultúripar mindenre ráhullámzó erejével; b) a diktatórikus-paternalista kultúrapolitika mindent befolyásoló nyomásával. Ebben az összefüggésben érdekes T. G. Ash (már máskor is idézett) gondolatát és Horkheimer-Adorno töredékeinek a modern kultúriparról vallott felfogását egymás mellé helyezni. Az egyik azt mondja, hogy a keletközép-európai országok a diktatórikus-paternalista hatalom által favorizált korstílussal szemben az erkölcsi-szellemi szembenállás stílusának megteremtésével az egész európai kul- túrkincs számára mérvadó műveket és stílusokat hoztak létre; a másik azt mondja, hogy — egy korábbi szakaszban — az európai kultúra mérvadó műveivel azért tudta megőrizni szellemi önállóságának maradékát, mert még szembe tudott fordulni a kultúripar áradatával. A kilencvenegyes esztendő magyar kultúrájának korpillanata: akkor szabadul föl az elmúlt évtizedek — a szembeszegüléssel nagy műveket is inspiráló — nyomása alól, mikor éppen megjelenik fölötte és rátelepedik a modern világ kultúriparának fenyegetése. Ennek hatására ma: 1. magas színvonalú, korábban a hatalmi erőktől korlátozott, fenyegetett, beszüntetett kulturális-irodalmi lapokat, folyóiratokat korlátozza, fenyegeti, szünteti meg a piaci elvek korlátlan érvényesülése; 2. a paternalista államgyakorlat ideologikus értékhierarchiája alól felszabadult könyvkiadást, színházi és filméletet sodorja magával a gazdasági hatékonyságot zsinórmértékként kezelő értékhierarchia; 3. a centralizált központból kiinduló (úgynevezett szakértők segítségével kialakított) támogatás-tűrés- tiltás politikai technikáit felváltják a centralizált központból kiinduló (úgynevezett szakértők segítségével kialakított) támogatás-tűrés-tiltás gazdasági technikái; 40
