Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

Kék, fehér

Napozó kövektől tanulja szivem a békét,

a mozdulatlanság boldog, szomorú himnuszát, itt,

hol kék zeng a kékben s hónál vakítóbb, mert forró a fehér, hol estefelé a halász hálóját kiveti

s teli kosárral indul az éjben hazafelé,

partravont csónakján elidőzik az égbolt legkisebb csillaga hajnalig is — összegömbölyödnek a nők, csukott szemhéjuk alatt én virrasztók csupán, míg gyékényfödelü istállójában utolsó bánatát bőgi az égre a méla szamár.

Náxosz

Ajultan alszik nappal a város, csupán a gyíkok kártyás saruja alatt izzik a moccanó futóhomok,

oroszlánokat utánzó gőggel csupán a gótikus,

nagy fejű macskák nyújtóznak végig

a hűvös sikátorokon —

azért a bárkák kifutnak este,

asszonyok fogannak,

tejet ád birka,

kecske és szamár,

azért a bárkák soha üresen,

azért a tenger örökké éggel

s beválthatatlan ígéretekkel teli —

azért a költő a parton

jegyzetfüzettel,

tollal,

várakozással.