Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

Az a Nap, az a Csillag

Náxoszi márvány hűse az ujjam alatt,

ínyem ánizspálinkától bizsereg,

szivemben elhagyott szerelmek

s jövendő öleléseim megelőlegezett bódulata,

fülembe nevetés-foszlányt sodor a szél —

kire is gondolhatnék most,

ha nem az ősi hajósra

s Európa önfeledt gyermekkorára,

hisz ma is ugyanaz a Nap csukódik éber szememre,

ugyanaz a Csillag vezeti haza

a súlyos hálókat vontató halászt,

ugyanazok a mészfehér hegyek,

ugyanazok a kórót rágcsáló kecskék

és ugyanazok a néma kecskepásztorok

mutatják világsztárokat megszégyenítő

mimézissel a hegyszoroson átvezető szélfútta utat —

hisz ma is ugyanaz az Isten

nézi közönnyel ugyanazokat a bitang,

liliputi emberi praktikákat,

ugyanazok az emberek járnak köröttem,

álarcot cserélt csupán porhüvelyükön a Lét —

Ariadné kétezer-hatszáz éves márványtömbjén,

itt,

az örök szirt magasán,

ugyanaz a hűtlenség vezet a hűség

révébe,

halálos unalmába------megszelídít a vénség, szeretőt hagytam itt s anyám vár általad, no meg a Gomböntő,

Solvejg-Pénelopé.

24