Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Dane Zajc: A félelem ma (esszé)
táplálkoznak. Vagy még pontosabban, obskúrus mesterek sötét odúikban félelemmé alakítják át a reményt. Ezért volt olyan kiterjedt a vadászat, a kémkedés olyan titkos, mert a remény, a szeretet elrejtezik, nehéz beszélni róla, nehéz felderíteni. Ha meg akarják szorongatni a reménykedőt, akkor megrabolják a reményét. Aztán meggyötrik, megcsonkítják ezt a reményt, mígnem a reménykedő enged, magába roskad, elveszti tartását. Ekkor már használható, amennyiben használni akarják. Ha nem akarják, akkor pedig veszélytelen, hiszen túl van a félelem sokkján, és félelmének természete fel van jegyezve az értelmetlenség archívumaiban, azon esetekre, ha még valaha összeszedné magát, ha merészelne még ellenkezni, másként gondolkodni, a léleknek nevezett anyagra hivatkozni. A pillanatot, amikor lélekben megadta magát, a félelem magvetői tartják kezükben. Ezért van ebben az országban annyi öngyilkosság, annyi tönkretett ember, annyi tönkrement barátság, annyi csendes, ki nem élt gyűlölet, a velünk azonosak, a megbántottak ellen, akik úgyszintén gyűlölködnek, hiszen a megfélemlítés a szeretet és az emberi megértés elvesztését vonja maga után. Ezért annyi a rosszindulat, hiszen a rosszindulat azok sajátja, akik maguk is megalázó módon kárt szenvedtek és dehumanizálódtak, deformálódtak, akik örülnek a másik kudarcának. Ezért annyi a türelmetlenség, hisz mindenkinek áttekintése van mindenkiről. Mindent tud a másikról. Főként a másik gyenge pontjait ismeri, és tulajdon gyarlóságait rója fel neki. Tulajdon félelmének szagát érzi a másikon. Senki sem viseli el a másik embert. A megalázónak a másik embert is meg akarják alázni. A félelem magvetőinek célja szétszaggatni az ember kapcsolatait, ezért űznek gúnyt, minden „idejétmúlt értékből”, amely pedig annyi éven keresztül óvta az emberi közösséget a széthullástól. Az ő céljuk szétzúzni, magányossá tenni és megsemmisíteni. Megalkotni az embert a tulajdon képükre, amely maga a tagadás, torz képükre, amely gúnyt megvetést és cinizmust fejez ki. A kisajátított és kifosztott egyén semmi voltáról beszél. Az olyan egyénről, aki bűzlik a félelemtől. Ha kialakul egy embercsoport, amely szembe akar szállni a szaglászókkal, körülkerítik őket. Pletykákat terjesztenek róluk. A csoport egyes tagjainak tudomására hozzák bizonyos más tagok gyarlóságait. Elhintik a gyanakvást. Nagyon találékonyak és perverzek. Meghamisítják az igazságot, hogy ne lehessen megkülönböztetni a hazugságtól. A végén megsemmisítik a csoportot, hiénanevetéssel nyugtázva az eredményt. Hiénanevetéssel, de az igazságtevő ábrázatával, az ajkakról patakzó magasröptű erkölcsi frázisokkal, hiszen értenek a szavak forgatásához, kiforgatásához és meghamisításához, a lélek megrontásához, a lélek megsemmisítéséhez. Egyre új szavakat eszelnek ki, ily módon távolítják el nyelvüket hazájuk nyelvétől. Nyelvük révén megalkotják saját országukat, saját körüket, saját felkentjeiket. Aki ezt a nyelvet nem képes használni, olyan, akár a fehér holló (mivel ez nem nyelv, hanem szavak furcsa zagyvaléka, amely a felszínen úszkál, és megakadályozza, hogy lelássunk a mélybe). Időnként a nyilvánosság előtt felszámolják önmagukat. Beismernek valamilyen objektív bűnt. Nyugállományba helyezik a főfő kémet. De aztán újra megjelennek. Álnéven. Álcázva. Illegálisan, abban az országban, amelyben uralkodnak. Másként öltöznek. Másként viselkednek. Más módszereket használnak. Más fogásokkal élnek. De céljuk ugyanaz: a megfélemlítés. A félelmet, amellyel a világra jöttünk, nem űztük el legelső kiáltásunkkal. És azokkal sem, amelyeket 18
