Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Dane Zajc: A félelem ma (esszé)
később kiáltottunk álmunkban vagy ébren. Sem kacagással, sem vidámsággal. Néha megállunk, és magányos pillanatainkban nem tudjuk, hol vagyunk és mik vagyunk. Tudomására ébredünk testünknek, amely hirtelen idegennek tűnik, átadjuk magunkat a pillanatnak kicsinyes számításból, amit sohasem fogunk uralni, sem megérteni. És ott vagyunk elmúlt tetteink nélkül a tiszta jelenben. A jövőbe világító sugár nélkül. És ott vagyunk egy ponton, amely hasonlít ahhoz, a születésünk előtti pillanathoz. És tudatunk fél a tulajdon tudásunktól. A világtól és önmagunktól elszakított önmagunk látása kínt és gyötrelmet jelent. Félünk tulajdon magányunktól, a félelemtől, amely időnként elhatalmasodik rajtunk a világ hangtalan üressége közepette. A félelemtől, amely részünk, része cselekedeteinknek és elmúlásunknak. Az elmúlástól és az elkésettségtől való félelem. Amely belőlünk nő és bennünket óv, amely szavakat suttog nekünk, amelyek nélkül színtelennek látnánk a világot. Amiért verseket írunk, képeket festünk, megragadjuk a szemünk előtt tovasuhanó tájat. A félelemtől, amellyel világra sírtuk magunkat, vagyunk olyanok, amilyenek. Sokaknál nem jár sikerrel a félelem magvetőinek ténykedése. Igazságtalanok volnánk azokhoz, akik szabadnak születtek ezeken a termékeny félelem magvával behintett tájakon, és igazságtalanok volnánk a kapcsolatainkhoz, amelyeken a sors egyesít mindünket. A világ sebezhetősége és lényünk sebezhetősége a remény, hogy a világ nem fordul többé arra, ahol ismét alávetné magát a szent emberi félelemmel és reménnyel táplálkozó szürkéknek. A Szentséggel, amely szent kell, hogy légyen, Ádámtól a legutolsó emberig. Gállos Orsolya fordítása Áhítatos hódolat 19
