Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Porkoláb Tibor: „A helybenlét erotikája” (Konrád György regényeiről)
lást”) a műalkotás egységes rendjébe integrálni, azaz képes-e a szerző az epikai anyag végtelen áradásának (a „szövegelszabadulásnak”) érvényes és hatásos művészi formát adni. (A regények egyik gyakran alkalmazott műszervező fogása, kompozíciós elve az elbeszélés jelképes centrumának kijelölése, meghatározása. Olyan narratív és szemléleti sarkpontok ezek, ahonnan az elbeszélő (a főhős) rekonstruálja és értékeli saját életét: például a gyámhatósági íróasztal A látogatóban, az elmegyógyintézet A cinkosban, a kerti sírkőasztal és a Feltámadás tér a Kerti mulatságban.) A „kisregény” viszonylag zárt struktúrája is a szövegburjánzás ellenében hat. A látogató organikusságát éppen az eredményezi, hogy az asszociatív, metaforizáló, vizionárius részek funkcionális egységet alkotnak a reflexív-kifejtő részekkel. A harmonikus funkcionalitás A városalapító esetében már felbomlik, az extatikus, apokaliptikus látomássorozatok, képzuhatagok, a gigantikus bacchanália és létkavalkád, az enumerációk szétfeszítik a „kisregény” kereteit. A barokkos körmondatok, mondatpárhuzamok, a guignol, az ornamentika a Konrád-epikának azt a totalitás-igényét jelzik, amely a létező mindenség megragadására és megjelenítésére irányul. A mániákus és rituális felsorolások (a létleltár) a teljesség kísértésének eszközei, illetve a létezés igézetének kifejeződései: az érzékelés öröme, a dolgokkal való közösség megteremtésének kényszere, a világgal való érzéki és szellemi egyesülés vágya hatja át a műveket. A városalapító művészi kudarca nyilvánvalóvá teszi szándékolt totalitás és kisregénystruktúra feloldhatatlan ellentétét. A „nagyregény” felel meg inkább az asszociatív tudatműködésen alapuló epikai anyag természetének, a „kisregény” műfaji sajátosságai, kompozíciós fegyelme csak nagyon korlátozott lehetőséget adhatnak a szabad tudatáramlásnak. A Kon- rád-epika alapproblémáját („ .. . itt van egymással szemben a tudat hemzsegése és a könyv végessége” Kerti mulatság), csak a „nagyregény” oldhatja meg. Konrád Györgyöt a totalitás megjelenítésének vágya mellett az a felismerés viszi a „regényenciklopédiához”, hogy ez a totalitás kisregényformában nem valósítható meg. (A cinkos ilyen értelemben az átmenet regénye.) A megtalált forma: a napló-, illetve jegyzetstruktúra. A Kerti mulatság — vizuálisan-tipográfiailag is elválasztott — szövegegységei nem hierarchikus viszonyban állnak egymással, hanem önálló (de összefüggő) részekként szerveződnek egésszé. A szöveg szintjén a fragmentalitás elve érvényesül. A látszólagos széttöredezettség, a történetelvű, lineáris epikai struktúra (részleges) felszámolása („oszcillatív diskurzus”, montázstechnika, asszociatív szövegkapcsolás) azonban nem vezet a mű széthullásához. Az „önálló” szövegrészek ugyanis az összegző számvetés szándékának megfelelően egységbe rendeződnek: a koncepció szintjén a mű az „eposzi” teljességet célozza meg. Egyértelműen jelzi ezt az invokáció („Uram, add meg az igazmondás kegyelmét, és tágítsd ki az emlékezetemet”), a propozíció („Fölmelegítem az idő méhébe ikrásodott történeteket”) és az enume- ráció („Tengerentúlról és temetőből, gyertek a kertbe barátaim, elevenek és halottak”) sajátos alkalmazása, beépítése a műbe. Olyan „epopeia”-igényű nagyregény („regényeposz”) a Kerti mulatság, amelynek fő sajátossága a tematikai, beszédmódbeli, szemléleti összetettség. (Ebből következően több „különnemű” regény rejtőzik ebben a „gyűjtőregényben”.) Míg a kisregények kompozíciós eljárásai a látomásos és reflexív szövegrészek áradását szükségszerűen korlátozzák (és vagy művészileg hatásos formát teremtenek: A látogató, vagy nem képesek a műstruktúra szétesését megakadályozni: A városalapitó), addig a Kerti mulatság esetében éppen az „anarchikus” tudatműködés válik formává. A „szövegelszabadulás” ily módon a műforma alapsajátosságának tekinthető. LÁTOMÁS ÉS REFLEXIÓ. Miközben a Konrád-epika a zárt kisregénystruktúra felbontásával eljut az „epopeia”-igényű nagyregényig, a művek nyelvi-stiláris megfor- máltsága is erőteljesen módosul: egyre inkább eltávolodnak attól a metaforizált, dekoratív, többszörösen összetett mondatokból építkező műnyelvtől, amely A látogató és A városalapító szembetűnő jellegzetessége. A nyelv végletes megterhelését eredményező expresszív líraiság, képhalmozás ez utóbbi mű esetében már a túlírtság, sőt a modorosság veszélyét is magában hordozza. A Konrád-művek stílusát éppen az a kényes (és néha felboruló) egyensúly határozza meg, amely egyfelől a megjelenítés érzékletességét, a kifejezés intenzitását fokozó, a szöveg szemantikai telítettségét növelő, a jelentést az absztrakció irányába 75
