Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Porkoláb Tibor: „A helybenlét erotikája” (Konrád György regényeiről)

családi történelmét, a 60-as, 70-es évekbeli helyzetét rajzolja meg. A regény hősei a „szabadságfogyatkozás” állapotában a viszonylag autonóm és öntörvényű kisközösség keretében keresik (és találják meg) az elviselhető létformákat. Életstratégiáik, önvédelmi reakcióik a közép-európai értelmiség hatalomhoz való viszonyának, az engedélyezett és kivívott szűk mozgástérben végrehajtott demonstrációinak, kiábrándultságának, eszmény- telenségének, ironikus (önironikus) és cinikus látásmódjának, összefonódásainak, önpusztításának jellegzetes megnyilvánulásai. Mégis: olyan közösség ez, amely „teadélutánokat varázsol a rezignáció köré” („Jó nekünk így is, ebben a végjátékban, ebben a nem is olyan rémes, helyi érdekű ancien régime-ben”.).

„PLANETÁRIS PERSZONALIZMUS” ÉS AUSCHWITZ-PARADIGMA. A Konrád-regények világképét meghatározó eszmerendszer központi eleme, alapértéke az a liberalizmus, amely „ . . . mindenekfölött stílus. Világi, civil, személyes, ironikus.” (Végtelen bolyongás). Nem politikai-ideológiai kinyilatkoztatásként, manifesztumként értelmezhető a művek értékcentrumát képező liberalizmus, hanem szemléletmódként, életstílusként. „Művelt ember úgy liberális, ahogy fogat mos. Ez civilizációs beidegződés ...” — fogalmazza meg Arnold bácsi a Kerti mulatságban. Ez a liberalizmus-eszmény (amely tehát a tételes politikai doktrínáktól és deklarációktól áll a legtávolabb) elválaszthatatlan „a szellem évezredes folytonosságaként” definiált baloldaliságtól. (A baloldaliság: „ ... az egész fennálló kultúra gyakorlati kritikája a technikától a filozófiáig.” Kerti mulatság.) Az „örök” baloldaliságnak éppen az a lényege, hogy „soha nem avulhat el, csak érvet és szószólót cserél”. A mindenkori értelmiség erkölcsi kötelessége (és joga) ez a kritika. A liberális meggyőződéshez és a baloldali elkötelezettséghez szorosan kapcsolódik az „emberfaj világnézetének” tekintett humanizmus. Nem más ez, mint egyfajta „planetáris perszonalizmus”, a dolgokhoz, emberekhez való viszonyt meghatározó részvétetika, „megértő mód”, azaz a homo morális princípiuma: „Minden emberi élet abszolút érték.” (például A látogató elementáris szolidaritásélménye). A regények narratív centrumában álló értékrend egyik alapozó élménye: a Holocaust. Aushwitz nemcsak a történelmi tapasztalat összegző metaforája, hanem paradigmatikus erejű létértelmező szimbólum („Gondolkodásom legfontosabb tájékozódási pontja egy lengyel kisváros, amely célállomása lett az újfalusi zsidó gyerekeknek.” Kerti mulatság.). A cinkos és a Kerti mulatság családregény-részei a magyar zsidóság sorsregényeként is olvashatóak. Egy jómódú, vidéki, polgár-kereskedő zsidó család sorsán keresztül (bevezetés a családi „panoptikumba”, anekdotatárba és a családi „legendáriumba”) feltárulnak egy korszak és a zsidó tragédia mozzanatai. Ennek a történelmi-családtörténeti rekonstrukciónak két nagy strukturáló középpontja van: az egyik az idill (a béke polgári létformája, biztonsága, a racionális és teremtő munkamorál, a család harmonikus, szilárd rendje), a másik a háborús kataklizma (a rend felbomlása, a fenyegető külvilág, az apokaliptikus félelem, az irracionalitás, a pusztulás élménye). A múltidézés az erkölcsi számvetés megalapozását szolgálja, ugyanis hangsúlyos problémává válik T. és Kobra Dávid viszonya a családi hagyományhoz. Az önanalízis, az elkerülhetetlen morális számvetés jelképes kiindulópontja Kobra visszatérése szülőfalujába. Ez a visszatérés nem valamiféle érzelmes-nosztalgikus emlékezésben merül ki, hanem a származás, a családi tradíció vállalásának, illetve elutasításának dilemmáját veti föl. („ .. van-e közöm ehhez a faluhoz?” — kérdezi Kobra.) A cinkos és a Kerti mulatság főhőse nemcsak az átlátható, világos és biztos értékrendet, életmódot jelentő vidéki polgárságból szakad ki, hanem eltávolodik a zsidó tradícióktól is. A családi hagyománynak ez a kettős megtörése készteti T.-t és Kobrát a következetes önvizsgálatra.

TUDATREGÉNY-STRUKTÚRA. A Konrád-regények az „öntudat téridejében” formálódnak meg, kompozíciójukat nem a fabula linearitása, hanem a reflektáló tudat működése határozza meg. Mivel az első személyű elbeszélő folyamatos reflexiói hozzák létre a műstruktúrát, a regények „végtelenített” belső monológoknak tekinthetők. Ez a jellegzetes tudatregény-struktúra a számvető összegzés, a létértelmező meditáció epikai megjelenítésének legmegfelelőbb formája. A konrádi „tudatregény” legfontosabb kompo- zíciós problémája az, hogy miként lehet a szabad tudatműködést (a „napfényes tudatzaj74