Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Várdy Huszár Ágnes: A magyarságtudat megtartása a német és osztrák DP-táborokban, a második világháború utáni években
akik 1956 után ellensúlyozták valamelyest az 1945 utáni idők, s főleg a Rákosi-kor nemzetietlen és önleértékelő nevelési rendszerén felnőtt, később kivándorolt magyar ifjúság felfogását. Szemben a Magyarországon nevelt magyar ifjúsággal, melynek egyrésze még az 1970-es évek elején sem tudta, hogy Erdély egy ezredéven át magyar volt, hogy a székelyek magyarul beszélnek, s hogy a régi magyar Felvidék és Délvidék magyarsága se nem cseh, sem pedig jugoszláv, a menekülttábori iskolák ifjúsága — ha egy kissé idealizált és túlzásokkal telített formában is — tisztában volt mind a magyar történelemmel, mind pedig a magyar nemzettest lényegével. S ami legfontosabb, annak ellenére, hogy idegenben nevelkedett, egy életre elkötelezte magát nemzetével, a sokat szenvedett és sokszor meghurcolt magyarsággal. S szerintem — az alapvető egyetemes tudás átadásán túl is — ez a legnagyobb érdeme a dipitáborok menekült magyar iskoláinak. Élő központjai voltak a magyarságtudat ápolásának és továbbadásának egy olyan korban, amikor a magyarságtudat és a magyar nemzeti érzés Magyarországon bűnnek számított. * * * Az iskolák mellett részben hasonló magyarságtudatú célokat szolgáltak a különböző tábori intézmények is, így például a műkedvelő színházak, irodalmi és kulturális körök, politikai organizációk és ifjúsági szervezetek. Az utóbbiak között elsősorban is a cserkészetet kell kiemelni, amelynek jelentőséget a magyarságtudat fejlesztése és átadása terén nem lehet eléggé hangsúlyozni és túlértékelni. Ezt a szerepet azonban a külföldi magyar cserkészet alapítója és nesztora, Bodnár Gábor, már megírta egy, a közelmúltban Magyarországon is kiadott művében. Az iskolákhoz hasonlóan a külföldi magyar cserkészet is a Passau melletti waldwerkei táborban indul meg a ma Cleveland, Ohióban élő Beodray Ferenc vezetésével, aki 1946 áprilisában megalapította a gimnáziummal szorosan együttműködő Teleki Pál Cserkész Munkaközösséget. Az ő kérésére kapcsolódott be a mozgalomba Bodnár Gábor, aki aztán hamar átvette az egész mozgalom vezetését, s megalapitotta 1947-ben a Külföldi Magyar Cserkészszövetséget, mely még ma is az ő vezetése alatt működik Garfield, New Jersey, USA központtal. A Cserkészszövetség által sponzorált menekülttábori csapatok, valamint helyi és nemzeti jellegű nyári táborok szintén művelői és továbbadói lettek a magyar nemzettudat eszményének. Ennek következtében a külföldi cserkészetnek hatalmas, szinte döntő szerepe volt az 1945 utáni külföldi magyar ifjúság magyarságtudata kifejlesztésében és állandósításában. * * * Utoljára hagytuk az 1945 és 1951 között megjelent újságok és folyóiratok kérdését, illetve azoknak a magyarságtudat továbbfejlesztésében történt tevékenységét. Mivel, hogy az idevonatkozó irodalom szerint (Koloman Mildschütz, Bibliographie der Ungarischen Exilpresse, 1977; és Németh Mária, Külföldi magyar nyelvű hírlapok és folyóiratok címjegyzéke és adattára, 1945—1970. II. Nem szocialista országok, 1975), ebben az időszakban a német és osztrák menekülttáborokban és más magyar központokban legalább 120 különböző újság és egyéb periodikus kiadvány jelent meg, ezek tartalmi és ideológiai értékelése ma még szinte lehetetlen. Annál is inkább, mivel ezek legnagyobb része tiszavirág életű lévén, meg sem találhatók az ide vonatkozó gyűjteményekben. A legismertebbek és legelterjedtebbek közé tartozott az Alföldi Géza szerkesztette Hídverők (1948. április — 1960), a Makra Zoltán János szerkesztette Hungária (1948. szeptember 17 — 1956), a Szálasi-imádó nyilas Út és Cél (1949. december — 1957), valamint a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége által kiadott Hadak Útján (1950. május —). De a fentieken kívül tucatjával voltak a különböző helyi jellegű, illetve csoportérdeklődésű kiadványok (pl. vallási vagy szervezeti lapok), melyek nagyrésze csupán egypár számot ért meg, s főleg 61
