Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Nagy Miklós: „Emlékezzenk régiekrel” (Orosz László: Kecskemét irodalmi öröksége)
De különben: Mi a villamos?” Ez a címe egy másik korai Ottlik-írásnak. Úgy nézek a címre, mint kisgyerekként a pulykára: mi a páva? Egy villamos párás üvegén olvasta, s rögzítette tárcába az író: „Mi a villamos? — Rút, csingilingi ház.” Játékos? Kedves? Az is. Ha nem rímelne rá Ottlik tudatában a Berzsenyisor: „Rút sybarita váz ...” * Az Iskola a határon mellett a fent idézett írások „törmeléknek” számítanak a nagy építmény tövében. Szerintem nem törmelékek. A lét neuralgikus pontjait többszörösen metsző, emlékezetes mondatok időálló tömbbe tömörülnek. S ha néhány mondatot kiemelek, akkor már szinte a „mondatok regényét” kell emlegetnem. Például: villamosról, sínekről, történelemről. Az ilyen mondatok sorjázásában mindig ott rejtőzik a nagy regény; regénnyé kíván sűrűsödni körülöttük, bennük, általuk — metszéspontjaikban — a világ. „Emlékezzenk régiekrel” (Orosz László: Kecskemét irodalmi öröksége) Orosz László kismonográfiája a bőséges irodalomjegyzékkel, névmutatóval együtt sem több hat és fél ívnél, de aki elolvasta, az már jól kiigazodik Kecskemét irodalomtörténetében, sőt művelődésének históriájában is. A szerző nem adatok tömegével bombázza az olvasót, s nem esik az ellenkező végletbe sem: nem egyszerűsíti le kevés számú, gondosan kiválogatott arcképre a százados folyamatot. Amit ad, az éppoly kevéssé száraz lexikon, mint kecses esszécsokor: Orosz László nem kacérkodik a szépirodalmisággal, ám le tudja kötni az érdeklődőt. Leköti azzal, hogy a lényegesre irányítja tekintetét, mindig választékosán és tiszta magyarsággal fogalmaz. A könyvből világosan kirajzolódnak Kecskemét művelődésének legfőbb adottságai és jellemzői. Mivel írója nem rossz értelemben vett lokál- patrióta, a kedvezőtlenek éppúgy, mint a kedvezőek. Bár a reformáció nagy lelki-szellemi hullámzást okozott (gondoljunk a kecskeméti Vég Mihály híres zsoltárára) irodalmi életről csupán 1770 után beszélhetünk itt. Akkor már pirkad is a város művelődésének első, a kiegyezésig tartó aranykora. A katolikus meg a református kezdeményezések párhuzamosak: a kegyesrendiek előbb latin, majd magyar nyelvű iskoladrámái megvetik a színházi élet alapjait, Katona József 1826-ban már állandó színház fölállítását kérvényezi a tanácstól. (Petőfi is vándorszínészként jön ide 1843-ban). 1830 után a helybeli református kollégium már nem debreceni partikula, hanem a Duna melléki egyházkerület gyorsan kiépülő főiskolája. Az első virágkorban itt nevelődő literátor hallgatók közül Jókai Mórt ismeri a köztudat, de számon kell tartanunk Abonyi Lajos, Baksay Sándor, Beöthy László nevét is. Nagyjából ugyanakkor tanítják a piaristák Horváth Dömét s Homyik Jánost. Az előbbit a 19. században csupán Gyulai Pál múlta felül Katona emlékének ébrentartásában, az utóbbi kiváló historikus, mintát ad a hazai helytörténet kutatóinak szülőhelye történetének elkészítésével. Könnyű összefoglalni Kecskemét akkori művelődésbeli emelkedésének főbb tényezőit: a lakosság gyors növekedése (1840 tájt már negyvenezren lakják), az anyanyelv 1591-től fogva fennálló hivatalos használata meg a felekezeti béke mellett ne feledjük el Pest-Buda viszonylagos közelségét, a mezőgazdaság (kertészet!) kedvező föltételeit, a bénító hűbéri korlátok hiányát 1834 óta. Az előnyökből azonban hátrány is alakulhat, így Pest (illetve más kulturális fókuszok) közelsége kedvez a helyi színi életnek, ám el is szívja innét a tanárokat, toliforgatókat. A munkaerőre éhes családapák visszatartják gyermekeiket az iskolából, az egyre nagyobb területen szétszórt tanyák e században még lebonthatatlan gátjai tanulásnak, továbbképzésnek — holott tanyáso- dás nélkül nincs gazdasági előbbrejutás. Nem csoda tehát, hogy a „hírős város” sok nála kisebb mögött is elmarad a reformkor végén: egyetlen könyvnyomdával dicsekedhet, az is 1841-ben indult meg, főiskolai „képzőtársasága” szintén újkeletű. Debrecenben, Pozsonyban, Sopronban vagy negyedszázaddal korábban alapították meg őket. Kassa, Miskolc, Székesfehérvár többet tett a vándorszínészekért, a jó kiskunok gyakran beérték azzal, hogy Pesten nézzék meg őket. 88
