Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Szávai Géza: Aréna VIII. Mondatok (regénye)
Szávai Géza Aréna (VIII.) Mondatok (regénye) „Kicsi tanácstalanság, nagy nyugalom és félreérthetetlen elhagyatottság van az arcomon. Nini, üres, üres az aréna.” (Ottlik Géza: Hajónapló) _M—ymlékszünk egy-egy — nemcsak terjedelemben — nagy regény valamelyik mondatára? Jellemzőnek vélem, hogy a kérdésen (legalábbis érzéseim, képzeletem jelzései szerint) meghökken az olvasó. Ez a kérdés, ez a „tényleg?!” a regényírás művészetének egyik legtalányosabb csodájára utal. E csodának nemhogy a titkait, működését nem igyekszik kilesni az irodalomtudomány, hanem szinte tudomást sem vesz róla: ha a lírai vers mondattanáról könyvtárakat írtak, a regény és mondat viszonyáról alig olvashatni. Pedig itt van a kutya (ha a titokzatos Szfinx: kutya, s miért nem lenne az?) — a sivatagi homokban elásva. A jó regény emlékezetes, súlyos építmény. De több ezer apró alkotóelemből — az egész mű szerkezetének méreteihez képest könnyű, törékeny kis elemekből, porszemekből —, mondatokból épül. Több ezernyi mondat kötéseit, regénybe kötődését — regénnyé szövő- dését kissé „tanulmányozgatva” figyelni: micsoda káprázat! De a nagy regények káprázatában mindig fellelni mondatnyi „archimedészi” pontokat. Egy-egy mondat a szerkezet gyújtópontjában akár ezernyi más mondatot, akár egy regényt is egyensúlyoz. Akkor a mondat már „szerkezet”, már „regény”. Egyszóval: csoda. Már jellemezhet egy regényt, vagy akár egy életművet. Szerintem a jelentős regények (szerves életművek) a több minőségű mondatok titokzatos csillanásával ragyognak és válnak ki a középszer homokjából. „Világ egyedül nincsen, csak azzal együtt, aki szemléli. A fizikusok ma már tudják, hogy fizika sincsen, atommag sincsen, csak a megfigyelővel együtt, egyáltalán egy dolog nincsen, csak kettő: kettőnek a koincidenciája, metszéspontja.” A végzettsége szerint matematikus Ottlik Géza regényíróként hangsúlyozza, amit most tőle idéztem. A regényszerkezet titokzatos építményében mondatnyi „metszéspontok” vannak, ahonnan belátható a mű, a világ, s kirajzolódnak az író pupillái. Ezért ragadhatnak belénk mondatok úgy, hogy aztán már nemcsak mint mondatok élnek tovább bennünk. * (Kitérő: belénkragadva, a mondatoknak, szavaknak, fogalmaknak külön életük, sorsuk van. A mindennapi lét legegyszerűbb gyermekmondókája is életet ad nekik . . . Egészen kicsi gyermekként sokkal jobban féltem a pulykakakastól, mint teszem azt, a kutyáktól. 84
