Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Tüskés Tibor: Egy „világpolgár” emlékirata (Fejtő Ferenc: Budapesttől Párizsig)

tani néhány túlzó, elsietett ítélkezést, zsurnalisztikái fordulatot, fogalomcsúsztatást, sommás megállapítást. Például: „Magyarország Hitler utolsó csatlósa.” Vagy: „Az új rendszert »keresztény kurzusának nevezték, s itt a »keresztény« úgy értendő, hogy nem zsidó, magyarán zsidóellenes, antiszemita.” (Valóban így lenne: nem zsidó, magyarán zsidóellenes?) Vagy: „Petőfi .. . ateista.” (Nem inkább: antiklerikális?) Vagy: „Weöres Sándort a Szép Szó indította útjára.” (A költőnek 1936 előtt már két önálló kötete jelent meg!) Vagy: „Bibó István, kálvinista jogász.” (Bibó jogászi mivoltának milyen eleme az, hogy kálvinista?) Ellenszenve és elfogultsága leginkább az irodalmi népiességgel, az úgynevezett népi írói mozgalommal és kiemelkedő alakjaival kapcsolatban mutatkozik meg. Mivel ezeket az írókat (is) politikai nézeteik, publicisztikai tevékenységük alapján ítéli meg, szükségképpen háttérben marad szépirói kvalitásuk, irodalomtörténeti jelentőségük, s egyoldalú képet kapunk róluk. Sommás ítéletnek látszik: „Veres Péter megpróbálta összeolvasztani a szocializmust a faj elmélettel.” Az is elgondolkodtató, hogy a régi vitában, a marxizmus megítélésének kérdésében nem Németh Lászlónak volt-e nagyobb, maradandóbb igaza, mint ellenfeleinek? Az elfogultság az irodalomtörténeti tényeket is módosítja, a jelen esetben megszépíti: „A háború után Németh Lászlót nem zaklatták a hatóságok.” (Nem- e?) Kár, hogy nem beszél részletesen annak a versnek a megszületéséről, amely a József Attila és Illyés közti viszonyt véglegesen elmérgesítette. A Szolga című Illyés-versről van szó, amelyet némelyek szerint József Attiláról írt a költő, amelyet a József Attila akadémiai kritikai kiadás második kötete 1952-ben Fejtörői szóló versnek tulajdonít, amelyről Flóra azt írta 1987-ben, hogy nem Fejtőre vonatkozik, bár Fejtő is magára vette, s amelyről Illyés azt jegyezte föl Naplójegyzeteiben 1940-ben: „Hogy versírás közben a költő kire gondol, annak megállapítására és kinyilvánítására egyedül az író illetékes.”

A szöveg apró botlásairól nem érdemes részletesen szólni. Aki Petar Dobrovicról nálunk tanulmányt írt, nem „Angyal Imre, fiatal történész”, hanem Angyal Endre, és tanulmányát nem éppen fiatal korában írta már. Kanizsa várát Zrínyi Miklós nem védte, hanem ostromolta. Az oroszok viszont 1945-ben nem hetekig tartó ostrom után foglalták el a várost, hanem egyetlen éjszaka — 1945. április 1-jén — vonultak be. Hogy a szerző emlékezete — okkal — nem mindig tévedhetetlen pontossággal működik, arra néhány helyen a kötet magyarországi szerkesztője is fölhívja figyelmünket. Fejtő és Bartók nem egy időben, hanem 1938-ban, illetve 1940-ben távoztak külföldre. Fejtő Illyés-ellenes szatirikus cikke a Szép Szó egyik 1938-as számában nem lehetett „ellentámadás” a Kelet Népe egyik glosszájára, mert Fejtő cikke a glossza előtt (!) jelent meg. A pontatlanságokba itt-ott a fordító is besegített. A nemzetiségi kérdésekre oly érzékeny Fejtő aligha írhatott a két háború közötti időről szólva „szerbhorvát” nyelvről, mert az a bizonyos nyelv, amelyet nevelőanyja, illetve a vámosok használtak, vagy szerb vagy horvát (inkább az utóbbi) volt. „A Szent György erdő” helyett helyesen: A Szentgyörgyvári hegyet borító erdő. Ha a „park”-ot és a „hegy”-et lefordítja, akkor ugyanabban a bekezdésben az „ulica” helyett is utcá-t kellene írni. Az ember tragédiája aligha „felséges”, inkább fenséges dráma. S a „letartóztatások” (többes szám) megörvendeztették (és nem „megörvendeztette”) a mozgalom moszkvai vezetőit.

A kritikai megjegyzések bakafántoskodó szaporítása helyett térjünk vissza a mü alapkérdéséhez: milyen képet alkothatunk könyve alapján a szerzőről, milyen Fejtő önarcképe? A képzőművészeti párhuzam benne is korán föl villan. 1934-ben tanulmányt ír Erasmus- ról. „Annyira azonosultam a rotterdami bölccsel..., hogy barátaim szerint kezdtem hasonlítani az Erasmusról festett Holbein-arcképhez.” A félezer oldal, a nyolc évtizedes gazdag életpálya, persze, ennél árnyaltabb, részletezőbb arckép megrajzolására ad alkalmat. Fejtő Ferenc kitűnő, nagy tudású közíró. Még pontosabban: történész és újságíró, „újságírói éberséggel tetézett történészfigyelme” van. Mint történész az „igazi” marxizmus alapján áll, mint publicista rendelkezik az újságíró legfontosabb önvédelmi fegyverével, az öniróniával. Fejtő önkritikus hajlandóságáról már beszéltünk. írjuk ide egy másik vallomását is: „Sose szégyelltem még annyira magamat, mint az akkori viselkedésemért. És még ma is szégyellem magam miatta.” (A Mindszcnty-pcrrcl kapcsolatos magatartásá75