Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - A. Gergely András: Alföldi érdekek, konok kun koponyák (Bács-Kiskun megye érdekviszályai 1988-89-ben)

egyre kevésbé tartottak igényt, sőt mindinkább dirigálni szerették volna a főnökséget, ahelyett hogy szolgálnák. Ez időben persze az országos szintű politika képviselői egyre gyakrabban szorgalmazták az „alulról épülő” vagy „alulról megújuló” pártformáció létrejöttét.

A megyei apparátus Bács-Kiskunban éppen az 1988 őszén indult borkereskedési botrány kapcsán kezdte magát ismét úgy tekinteni, mint valami „ügyvédi irodát”, amely komplex területi érdekeket próbál képviselni. Nem ismerhették el a pártbizottság feladattudatának hiányát, s nem mondhattak le az érdekek kézben tartásáról, mert akkor nagyon is nyilvánvalóvá válik, hogy nincs rájuk szükség. Nem gyöngülhettek el, nem adhatták fel látszaturalmukat, nem engedhették az érdekeket saját szféráikban érvényesülni. Hiszen hosszú ideig mindenki hozzájuk fordult, ők tartották kezükben a folyamatokat. De ha már nincs mit elosztani, nincs mire hivatkozva hatalmi monopoljogokat kisajátítani, továbbá nincs tiszta kép arról sem, mit akar az új első titkár, akkor csupán arra jó a megyei pártbizottság, hogy ahol nem találnak más önvédelmi eszközt a helyi akarnokok, ott megkísérlik a megyeiek segítségét kérni — amivel viszont a megyét és magukat egyként lejáratják. A megyei pártbizottság ezért a megszokott módszerekkel már nem volt képes dirigálni, alárendeltjeit nem tudta befolyásolni, de jogarát és koronáját mégsem tehette le, helyette inkább a „napi problémaelhárítás” módszerével próbálta meghosszabbítani uralmon létének időtartamát.

Visszarendeződés vagy funkcióválság?

Bács-Kiskun megye centralizált vezérkarában tehát a párt vezető szerepének kérdése 1988 nyarától immár inkább a „társadalmat befolyásoló szerep” újramegszerzésének kérdése volt. Ehhez viszont nem voltak elegendőek a megszokott módszerek, és nem voltak régiek sem. A párt iránti lojalitást kinyilvánító személyek szűk köre maradt csupán mögöttük, s ezek megnyeréséért a megyei pártértekezlet előkészítő hivatalnokai szorgalmasan kiirtották a direktívákat a közrebocsátandó dokumentumokból, helyettük a javaslat, a felkérés, az „ajánlás” szerepelt befolyásolási eszközként.

A megyei apparátus erodálódási folyamatában a politikai munkatársak egy része nyíltan megfogalmazta: semmiképpen sem kapaszkodna íróasztalához, ha valaki kinyilatkoztatná, hogy nincs rájuk szükség, menjenek a szakmájukba dolgozni. A kézzel-lábbal stallumba kapaszkodókat a politikai munkatársak mintegy 40-50 százalékra becsülték a megyei pártbizottságon belül. A megyei pártfunkcik legitimációs helyzetét tovább bonyolította, hogy a területi apparátusok között fölbukkant az önállósodás, a megyétől való elszakadás igénye (ezt például a félegyháziak ötvenfős pártcsoportja ki is nyilatkoztatta). A megyei pártapparátus 1988—89 táján kezdett arra hivatkozni, hogy bár korábban még annyira sem volt felkészült, mint a területi tanácsi apparátusok, de egyre több a szakember a megyénél is. S bár a professzionista politizálástól még távol álltak, de az „alternatív álláspontok” kialakításában, már ágazati szakértelem birtokában, megengedhették maguknak, hogy „a lovak közé dobják a gyeplőt”. Az uralmi önállóságot úgy próbálták visszaszerezni, hogy az érdekcsoportokat egymásnak ugratják, s azután ismét átveszik a dolgok irányítását és „bakon maradhatnak”. Amíg erre nem volt mód, addig a megyei apparátus arra hivatkozott: nem képes kezelni a jószágot, mert maga is csupán eszköze, végrehajtója az országos politikai elvárásoknak.

A bürokratikus önlegitimáció tiszta példája fénylett fel Kecskeméten. Persze a Bács- Kiskun megyei pártbizottság nem minden munkatársa állt ezen a labilis plattformon 1989 tavaszán. (Becslésem szerint nagyjából egyharmada). Leszámítva a végrehajtókat, a folyamatok menetét nem értőket, a közömbösöket és a pártbürokratákat — akik együtt úgyszintén egyharmadot tehettek ki —, korántsem ilyen töttyedt az összkép. A harmadik hányad ugyanis vérmes reményeket fűzött a túléléshez, sőt a pozícióerősödéshez is.

52