Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - A. Gergely András: Alföldi érdekek, konok kun koponyák (Bács-Kiskun megye érdekviszályai 1988-89-ben)
hogy az apparátus munkatársai „lekapcsolják antennáikat” és „nem látják át” a helyzetet maguktól, s míg utasítást nem kapnak, épp az ellenkező érdekcsoportot támogatják szolid alapon. A másik módszer az, hogy „kisegítő információkért” kilincselnek néhány helyen, esetleg végső soron éppen az első titkár „álláspontját” tudakolják meg. Ilyen esetekben jön elő a kárvallott település jogos támadása: miért dolgozik ellene a megye? Lehet azután ezt a tiltakozást némiképp előre hozni is, mielőtt még érdekcéljairól egyáltalán szó esett volna, máris tiltakozhat a település a „hátrányos” megkülönböztetés ellen. Vagyis „kiérdemelhető” néminemű „sírással” a minimális támogatást, de ezt jobbára „rövidre zárt”, egyszeri és alkalmi támogatás követi, amely egy időre kioltja a további reklamációk érvényességét. A brancsok birodalma tehát nehezen átlátható érdekkörökből áll. Itt az időleges döntés, a véleményváltozás, a megjátszott tájékozatlanság, a burkolt zsarolás és a rejtett kedvezményezés olyan érdekdzsungelt képez, amelyet nem lehet gordiuszi csomóként egyetlen első titkári kardsuhintással elvágni. Az apparátusi és helyi érdekek kezeléséhez emellett uralkodói bátorság is kell, s főleg központi hatalmi szférák kegyelme, türelme. Nem véletlen hát, hogy Szabó Miklós bács-kiskuni országlását a Pozsgai-vonal reformeri korszakának eseményeihez, érdekküzdelmeihez köthetjük — s nem utolsósorban a reformkörök kecskeméti találkozójához. Fölösleges apparátus? A megyei pártapparátusban 1989 tavaszán egyre inkább azt hangoztatták, hogy ők érdekeket nem érvényesítenek, nem közvetítenek (vagyis visszalépnek „funkcionális” szerepkörükből). Hanem csak elemeznek, feltárnak, „koordinálnak” — a saját érdekeiket pedig érvényesítsék a települések és a helyi vezetők maguk. (Talány számomra, hogy ezt hol tehetnék, ha egyszer arra „szocializálták” őket, hogy mindenért a megyei pártbizottsághoz forduljanak). Ez a ráhagyásos gyakorlat, persze, ellentétes az apparátusi szokásjoggal. De ha az apparátus megyei tagjai meg is tartották volna be-nem-avatkozási fogadalmukat, az érdekszférák többsége ezzel az „érdekközömbös” szereppel nem azonosulhatott. A bács- kiskuni pártfunkcionáriusok megyei értekezlete ugyan elvileg ezt kiküszöbölő egyeztetési gyakorlatot vezetett be 1988 végén, de ez először a funkcionáriusokat bizonytalanította el javaslattevő szerepkörükben és hatalmi rangjukat illetően, azután pedig segített a munkatársak megosztásában: kialakult a „sztár munkatársak” és a „balszerencsés fiúk” érdekcsoportja a megyei pártbizottságon belül is. A megyei pártapparátus mindemellett csupán a szerencsére bízhatta már, mi lesz a pártbizottsági határozatból a végrehajtás során. A területi pártcsoportok 1989-ben már egyáltalán nem érezték magukat olyan gyengének, hogy minden esetben mégfeleléskény- szeresen végrehajtsák az ukázt. A területi (városi, községi) apparátusoknak és tisztségviselőknek is megvoltak a megyei bizalmasaik, konfliktuslevezető vagy problémacelebráló segítőik. Ilyen „pártszerűtlen” szervezeti ellenállást a megyeiek nemigen tudtak mással megválaszolni, mint a vegzatúrák, kibabrálások és meghurcolások sorozatával. Esetleg „előkotorták azt a kartotékot”, vagyis az ő nyelvükön szólva „adminisztratív úton rendezték le az ügyet”, kényszerítőén próbáltak hatni az alárendelt szféra szereplőire. Ennek gesztusformái igen sokszínűek, berendeléstől, megkeresésen, személyes beszélgetésen, egyeztetésen át az utasításig, végső soron a leváltással („személyi konzekvenciákkal”) fenyegetőzésig terjedtek. A bürokratikus mechanizmusban ugyanis nincs végzetesebb, mint ha az alárendelt szféra beosztottjai önállósodnak és megszegik vazallusi esküjüket. Hozzátartozik mind a párt hatásköri és beavatkozási jogképességének változásához, mind pedig a területi problémák megsokasodásához, hogy a megyei pártbizottság is egyre inkább érezte: nincs rá szükség, csupán jelképes, amit csinál, szimbolikussá vált a hatalma is. Még megpróbálta magát úgy elképzelni, mint valami hatalmas feladatkörű trösztöt, amely vállalatai munkáját koordinálja kitartó buzgalommal. De erre épp a „vállalatok” 51
