Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Tüskés Tibor: Kettős tükörben („Levélregény”) Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
gyermekeivel, például azzal a Mihállyal, akinek iskoláztatási gondjairól ír az apa 1934-ben, s aki tíz év múlva, 1945-ben majd beszámol apja elhurcolásának körülményeiről Fülepnek. Már e könyv megjelenése előtt nagyon sokat tudhattunk Fülepről és Kner Imréről, tudtuk, hogy Fülep tanácsokat adott Knernek, és Kner becsülte Fülepet, jól ismerhettük egyéniségüket és munkásságuk jelentőségét, mégis a levelezés a megismerésnek, az önjellemzésnek sokkal mélyebb rétegeit tárja föl, a korábbinál árnyaltabb, gazdagabb képet kínál. Kapcsolatuk alapja Fülep megfogalmazásában: „a közös eszmék szeretete és ugyanazon erkölcsi értékek tisztelete”. Amire a barátság alapozódott, ami összeköti őket Kner Imre gyakran megismételt szavaival: „a kulturszolidaritás”, „a bizalom és a jóhiszeműség”, az előitéletek legyőzése. Ugyanakkor megvan bennük a különbözőség, a termékeny feszültség, amely táplálja a barátságot, ébren tartja a levelezést. Kapcsolatuk alapja nem a mindenben való egyetértés. Ebben az esetben aligha váltottak volna huszonhárom év alatt százhetven levelet. Mindegyikük külön világ, sajátos, autonóm életforma és életfelfogás hirdetője. De találkozni tudtak, s a kapcsolatot tartósan ápolni tudták, mert a különbözőségeknél nagyobb volt bennük a rokon értéktisztelet, a kölcsönös megbecsülés és az egymás iránti tolerancia. Egyikük világot járt, nagy műveltségű művészetfilozófus, aki a háború után egy apró baranyai falu református lelkésze. Másikuk zsidó nyomdász, könyvtervező, könyvkiadó és könyvkereskedő egy dél-alföldi településen, ahol már az apa is nyomdászként működött. Fülep ismerte a „könyvcsinálás” jelentőségét, becsülte a tipográfus tudását, a könyvnyomtatást alkotó szellemi munkának, művészetnek tartotta, Knert európai rangú tipográfusnak, „a könyv nagy művészének” mondta. Az öt évvel fiatalabb Kner Imre kérte és igényelte Fülep véleményét, tanácsait munkájáról, tisztelte a művészetfilozófus tájékozottságát, ismereteinek gazdagságát, esztétikai kérdésekben való jártasságát. A levelezésben — bár az első levél Füleptől származik — Kner a kezdeményező, ő a szorgalmasabb levélíró, ő mindig gyorsan és hosszan válaszol. Fülep a választ gyakran halogatja, van, amikor elhagyja, elfeledi, leveleit gyakran kezdi mentegetőzéssel, betegségére, nagy elfoglaltságára való hivatkozással; levelei rövidebbek, tömörebbek, s egyben súlyosabbak. Kner hajlékonyán, más lehetőséget is megengedő módon fogalmaz, az árnyalatokat mérlegeli. Fülep mondatai kategorikusak, egy-egy kérdésben véleményét makacsul ismétli. Fülep apodiktikus alkat, önmagát tévedhetetlennek, az igazság birtokosának hiszi. Egyenes, határozott; ítéleteiben kíméletlen; a kegyetlenségig, a gorombaságig szókimondó. Ellenvélemény hallatán hamar méregbe gurul. Hevesy Iván könyveinek gyomai kinyomtatása miatt dühös és ingerült. Amikor Kner azt találja mondani, hogy „laikus” a könyvnyomtatásban, fölhördül a szón, és kioktatja a nyomdászt, hogy ő már 1902-ben tudta és megmondta .. . Kettejük kapcsolatában kétségkívül Fülep volt az, aki adott, aki a korszerűbb képzőművészeti és irodalmi ízlést képviselte, aki fölhívta a nyomdász és a kiadó figyelmét a Petőfi-összes szükségességére, Illyés, Kodolányi, Pap Károly, Németh László, Füst Milán nevére (még akkor is, ha Kner különféle okokra hivatkozva nem fogadta meg Fülep tanácsait), és bírálta Kner kiadói tevékenységét (például az „északi sorozat” felelőtlen és hibás fordításait). Ezekben a kérdésekben az idő Fülepet igazolta. Fogadjuk el Fülep jellemzéséül azt a szót, amit magáról mond: „én meg próféta vagyok”. Másutt: „És sose fogok [ti. lehiggadni], petróleumnak születtem, annak is fogok meghalni.” Egyéniségének minden pozitívuma és negatívuma ebből a próféta-hitből fakad. Valóban, már 1932-ben, a gazdasági válság idején látnoki módon megjövendöli a második világháború tragédiáját és az azt követő szovjet megszállást: „Egyelőre megmaradok azon nézetem mellett, hogy minden meg fog dögleni, ill. meg fog érni arra, hogy az oroszok a nyakunkra jöjjenek s agyonverjenek bennünket.” De ebből a felfokozott éntudatból fakad kíméletlensége, megértést és megbocsátást nem ismerő kérlelhetetlensége is. Kner Imre az, aki az el-elakadó levelezést mindig továbblendíti, kérdez és érdeklődik Fülep sorsa iránt, ajándékkönyveket, naptárakat és prospektusokat küld, a művészetfilozófus véleményét kéri. Tanulni kész, s korábbi ítélete revideálására képes. Ő a szóra, a 80
