Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)
vagyok hajlamos a szerepjátszásra. Néha taktikázásra rákényszerül az ember, de a szerep- játszást én a színészekre szabottnak gondolom. Még akkor is, ha írók írják meg szerepeiket. — A Külön égbolt c. kötetben megjelent pár esszéd is mutatja, hogy milyen irói-közemberi pályákat követsz rokonszenvvel vagy éppen fenntartásokkal. Ott négy arckép található: Fábry Zoltáné, Teleki Pálé, Csoóri Sándor és Láncránjané, akinek hírhedt Erdély-könyvét bírálod. Te magad fontosnak tartod a példaképeket, az erőt adó életpályákat? Az elmúlt évtizedek legszörnyűségesebb tragédiájának azt gondolom, hogy a magyar ifjúságot megfosztották a példaképeitől. Az általad említett Fábry—Teleki—Csoóri hármas véletlen csoportosítás, bárha gondolatilag, magatartásban, erkölcsiségben nagyon közel állnak egymáshoz. Egy nemzet nem tudja felemelni a fejét, ha nem érzi meg azt, hogy Szent István ország- és nemzetteremtő uralkodó volt, hogy Mátyás király európai rangú államférfi is volt, amiként Kossuth és Széchenyi is. Ha ezt egy nemzet elveti magától, ha megfosztja önmagát tőlük, lejtőre kerül. Tehát a példaképek hiánya erkölcsi-eszmei csődhöz vezet. Nemzetromboláshoz. A három személyiség, akiket említettél, más-más alapról, de mégis olyan irányba próbálták terelni a nemzet gondolkodását, hogy méltó helyünk legyen ebben a világban, ebben az Európában. S ha én Fábryhoz ennyire vonzódom, és nagyon vonzódom Fábryhoz, igen sokra tartom a publicisztikáját, fontosnak a gondolatformáló esszéit, írásait, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy bennem van megbecsülés a velünk együtt élő népek iránt. De nem tapasztalom a szükséges viszonosságot. így hát csapda lenne illúziókat kergetni. S ha én erre a meggyőződésre jutottam, ezt ki is kell mondanom, erre figyelmeztetnem kell, mert csak így szolgálhatom a magyarság ügyét. Ezért kellett szólnom Telekiről, aki a harmadára nyomorított hazában is azt szorgalmazta, hogy tanuljunk szerbül, tanuljunk szlovákul, mert az fontos. Vagy itt volt Bethlen István, Teleki egyik legjobb munkatársa, barátja, aki azt mondta, nemcsak a középiskolában, hanem az elemi iskolában is kellene egymás nyelvét tanulni. Egymás nyelvét ismernünk rendkívül fontos volna. S mi megtettük a magunkét! S ezt nem tudja a hazai társadalom, nem tudják az ellenfeleink, ellenségeink. Ezt kellene tudatosítanunk, ez az egyike legfontosabb teendőinknek. — Megkerülted a kérdésem egyik részét. Láncránjánra gondolok . . . Nem szívesen vitáztam vele. De hadd valljam meg, az ő gyalázkodásánál jobban megrendített a magyar folyóiratok derékhadának, azaz hogy a szerkesztőnek a magyar nemzetet és a nemzeti érdekeket mélyen sértő magatartása. Az, hogy hét vagy nyolc lap utasította vissza Töprengés egy torzkép előtt című esszémet. Egyedül a Tiszatáj szerkesztőiben volt, nem bátorság, hanem felelősségérzet, s meg is jelent a lap, az 1982-es szeptemberi számában. Tették ezt annak ellenére, hogy Tiszatáj vezetői engemet mindig igyekeztek távoltartani a laptól. Mondhatnám azt is, hogy éreztették velem: valamilyen ok miatt nem kedvelnek. A közlés fölvállalására aztán majdnem ráment a folyóirat, mivel a „külpolitikai érdekeket érintő” írást nem voltak hajlandók bemutatni a Központi Bizottság munkatársainak, azoknak akik kerek egy hónapon át vitatták, módositották, átírták a Száraz György válaszát, amely végül a Valóság októberi számában jelent meg. A Tiszatáj akkor még megúszta, de én megkaptam a magamét: nemcsak a szilenciumot, de elúszott egy esszékötetem is, miközben az „engedelmes elvtársak”-nak hullott a mennyei manna: külföldi utak, kitüntetés és felelős beosztás formájában is. Igen fájdalmas tapasztalás volt számomra az üggyel kapcsolatban az is, hogy a hajdanán általam is nagyrabecsült írótársak itthon, de nyugati útjaikon is vállalták a KB álláspontjának képviseletét. Fennen szajkózták: írásommal ártottam az igen jól alakuló magyar—román kapcsolatoknak. Érted te ezt? Annak a kapcsolatnak, amely akkorra már fölemésztette az erdélyi magyar oktatási intézmények 90 százalékát... Hadd ismételjem meg: nekünk itthon kell mindenekelőtt hadakoznunk ... Ma is még. — Milyen emberi tulajdonságokat szeretsz vagy gyűlölsz másokban, illetve magadban is? Én magamat nem ismerem eléggé. Engem mások ismernek ... Azokat az embereket szeretem, akiktől nem kell tartanom, akik őszinték, akik szememben ugyanazt mondják, 68
