Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)

kevesebb, mert elköltöztek az emberek —, mondom: annak ellenére, hogy tiszta magyar falu, az állami iskolákban csakis románul lehetett tanulni. Nem volt szabad megszólalni még az udvaron se magyarul, játék közben sem volt szabad megszólalnunk magyarul. A román nyelvtanulás tehát meghatározó kényszerűség volt, mert napi nyolc-tíz órán, hiszen délután is jártunk iskolába, a gyerek megtanult románul egy-két év alatt, ha csakis kizárólag ezen a nyelven tanul. Ez egy drámai helyzet következménye volt. Jószerivel csak a vallási órán beszélhettünk magyarul.

— 5 ti nem rúgódoztatok ellene? Nem lázadoztatok ellene?

Mi gyerekek nem lázadoztunk, a szülők viszont annál inkább. Ez a lázadás, ami most nevetségesnek is tűnhet, olyasmikben is megnyilvánult, hogy a szülők nem voltak hajlandók ajándékot adni a tanítóknak, bár ez volt a régi szokás nálunk. Tehát ünnepeken, évkezdéskor, évzáráskor, törülközőt, aprójószágot, tojást vittek ajándékba, és amikor bevezették a román nyelv tanulását, mindez abbamaradt.

— Melyik időszak volt ez? Mikor jártál iskolába?

Huszonhetes lévén, harmincnégyben kezdtem járni iskolába . . . Ebbe a periódusba beleesik a Vasgárda időszaka is.

— Beszélj még az iskoláidról. Mi volt az, ami fontosat a tanterem falai közt, majd odakint az utcán megtanultál?

Az iskolák . . . Rendkívül érdekes és számomra meghatározó élmény volt az édesanyám magatartása, amikor 1940-ben Észak-Erdélyt az első bécsi döntéssel visszacsatolták Magyarországhoz, s az én falum a határtól úgy 25 kilométernyire Dél-Erdélyben maradt. Tehát nem csatolták vissza. Iszonyatos volt megérni azokat a napokat. Mindenki, az egész falu azt hitte, hogy ez csak tévedés, a pappal az élen, hiszen nem lehet az, hogy elfelejtkeztek volna az ottani magyarságról. De hát az ember naiv, a lelke tele van reménykedéssel, ez természetes dolog ... Az én anyámnak pedig az volt az álma, hogy belőlem katonatisztet nevel, némi hozzájárulásként a magyar igazságtételhez. Nos, hát az első dolga volt, hogy már októberben átszökött velem a határon és Nagyváradra vitt. Ez gyönyörűen hangzik így utólag .. . De ez azt jelentette egy tizenhárom-tizennégy éves gyerek számára, ugye, hogy kiszakad abból a közegből, ahonnan jószerivel ki sem lépett korábban, hiszen csak az első-második faluig jutottunk el, s egyszerre csak Váradra kerül, mégpedig úgy kerül Váradra, hogy az édesanyja otthagyja a második-harmadik unokatestvérénél... Ahol nem is éreztem igazán jól magamat és ez lelkileg rendkívül megviselt engem ... De hát végül is nem volt mit tenni. Én már elvégeztem odahaza a faluban az ötödik elemit, különbözeti vizsgát tettem, és akkor második polgáriban kezdtem tovább iskolába járni. Majd ezt követően különbözeti vizsgával (mert örökös különbözeti vizsgáim voltak!) a Szent László gimnáziumba kerültem. Ott nyiladozott ki igazában az agy, mert akkor már filozófiát tanultunk, világirodalmat tanultunk, s egyszerre csak rádöbbent az ember, hogy az élet több annál, hogy biológiai szükségleteinket kielégítjük. Nem mondhatom azt, hogy akadályok nélküli volt ez az iskolai időszak. A hetedik osztálytól ugyanis kimaradtam a gimnáziumból, magántanuló lettem azért, mert egzisztenciálisan nem tudtam megoldani másképpen a dolgot. A Premontreieknél fejeztem be végül magántanulóként a középiskolai tanulmányaimat, majd ezt követően piciny ütemkéséssel felvételiztem Kolozsvárt a Bolyai Tudományegyetemre filozófia-lélektan szakra. Akármilyen furcsának is tűnik mostan, ott is mezeiztem, holott a magyar köznyelvi jelentés szerint csak a jogászok szoktak „mezeiz- ni”, tehát nem volt kötelező az óralátogatás, fölmentettek alóla, csak vizsgázni jártam, s közben dolgoztam, akkor már státuszban voltam, alkalmaztak a Nagyváradi Új Élet nevű függetlennek mondott politikai napilapnál. Én általában olyan írásokat közöltem, talán egyetlen-egyet kivéve, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül a politikához. Ezek a háború utáni évek voltak, persze a független lap a párttól függött közvetve ugyan, a Kommunista Párttól. Egészen gyerekkorban, negyedikes-ötödikes középiskolásként is közöltem már a nyilván rettenetesen rossz verseimet a nagyváradi lapokban. Egyszer érdemes lenne fellapozni ezeket, s megnézni... A későbbiekben, még mielőtt egyetemre kerültem, az Utunk is közölt tőlem verset, versfordítást, spanyolból, franciából próbálkoztán, szótá57