Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)
A szabadságért fizetett ár Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal JL K M őszén a Maniu-gárdisták észak-erdélyi vérengzésének idején a dél-bihari Gyantán a román fegyvereknek 41 civil áldozata volt. A meggyilkoltaké közül most két nevet említenék: Köteles Istvánét és Köteles Ilonáét. Érdekelne, hogy a névrokonságon túl mi köt ezekhez az emberekhez? A sírba lőttek között voltak ismerőseid, rokonaid? A névrokonságon kívül az égen-földön minden hozzájuk köt. Ezeket az embereket nagyrészt ismertem, együtt nőttünk fel, vagy nálam idősebbek, netán fiatalabbak voltak ... Képtelen vagyok ezt a szörnyűséget elvonatkoztatni attól, hogy igazából nem személyes bosszú történt, hanem egy népcsoport elleni atrocitás volt. Tehát ez engem mélyen megrázott és egy életre nyomot hagyott bennem. — Most a családodról, szüléidről kellene elmondanod sorsod, életed szempontjából a legfontosabbakat. Milyen maradt emlékeidben a szülőfalud? Számomra az édesanyámmal való kapcsolat volt meghatározó. Részben azért, mert bár az apámhoz hasonlóan mindössze hat osztályt, hat elemit végzett, kistanítónak hívták a faluban. Rendkívül okos asszony volt, mindenről megvolt a saját véleménye. Naponta éjfél utánig olvasott regényeket, újságokat, folyóiratokat. Tehát az én érzékenységem, ha egyáltalán van ilyen, ugye, akkor az valahol onnan sarjad az anyai ágból. Az édesapám viszont rendkívül jó humorú ember volt. Én, sajnos, keveset örököltem ebből, mert nincs meg bennem a hajlam a tréfálkozásra, viccelődésre, tehát éppen arra, ami benne rendkívül vonzó volt, és szeretetre méltóvá tette őt. A faluról... Nézd, mit lehet mondani egy faluról, amely a Fekete-Körös völgyében fekszik, ugye, az alsó folyásnál, Váradtól körülbelül 35-40 kilométernyire, teljesen körbevéve román falvakkal, településekkel.. . Hadd mondjam meg neked, hogy ezekkel az emberekkel, mármint a románokkal, nekünk rendkívül jó volt a viszonyunk. A mi családunk szegény nem volt talán, de jómódú sem. Az édesapám úgy tíz hold körüli földet művelt, amiből megélni lehetett, de meggazdagodni semmiképpen. Viszont ahhoz ez a föld elég sok volt, hogy pusztán családi erőből learassák. Tehát az aratási időben románok jöttek hozzánk segíteni, és ez szoros kapcsolatot jelentett. Ősszel, amikor a malomba mentek, nálunk szálltak meg, és így tovább. A személyes kapcsolat ezekkel az emberekkel rendkívül jól alakult. A baj akkor kezdődött, amikor tömegesen, szervezetten jelentek meg. Abban a pillanatban megváltozott a magatartásuk velünk szemben. — Milyen tömeges megjelenésre gondolsz? Amikor például az úgynevezett napszámospiacra mentek ki, vagy amikor együtt voltak harmincan-negyvenen, már agresszívebben viselkedtek, mint amikor bekopogtattak, hogy ott aludhatnak-e nálunk. Nekem az volt a személyes tapasztalatom, hogy amikor a szomszédos falvakban élő románok lakodalomban vagy temetésen vannak, vagy valami olyan társadalmi eseményen vannak, ahol az együttlét meghatározó, abban a pillanatban intoleránssá, erőszakossá váltak ugyanazok az emberek, akik a személyes találkozásokkor rendkívül kedvesek, kedélyesek, barátságosak voltak. — Te mikor tanultál meg románul? Románul... Látod, ezen még soha nem gondolkodtam. Mikor is? Nyilvánvalóan az iskolás kor előtti időszakban is ragadt rám valami, de aztán mikorra iskolába kerültem, annak ellenére, hogy Gyanta tiszta református magyar falu, körülbelül ötszáz házzal, lakossága meg ezerötszáz-kétezer körül mozgott az én gyerekkoromban — ma már sokkal 56
