Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Legenda Végh Györgyről (Összeállította: Albert Zsuzsa)
egy antológiát a századvégi költőkről, amelyben megelőzte a magyar irodalomtörténet profi művelőit, és olyan elfelejtett költőket világított meg elsőként, mint pl. Czóbel Minka, akinek csak utána keletkezett divatja. De hadd hozzak másik példát is arra, hogy ez a könyvtár milyen kisugárzó szellemi erőt jelentett. A magyaron kívül elsősorban francia irodalommal foglalkozott, második helyen következett az angol, majd a német, spanyol, és csak ötödik volt az olasz. A 60-as évek első felében szerkesztettem két olasz antológiát és nehézségekkel küzdöttem, hogy megszerezzek bizonyos könyveket. Eszembe jutott Végh Gyurka, fölmentem hozzá, a keresetteket megtaláltam nála és kölcsön is adta. A kölcsönadás külön szertartás volt, amelyet úgy kell fogalmaznom, a saját vallása szerint művelt, és ez a következőből állt: az én sokkal szerényebb és sokkal soványabb könyvtáramban talált egy-egy könyvet, amire szüksége volt. Eljött, és azt mondta: öregem, nekem erre a könyvre most szükségem volna, cserébe itthagyok egy könyvet. Ne gondoljunk azonban egy gáncs nélküli lovagra valló megnyilatkozásra: volt ebben a gondolkodásban realizmus is. Barátok között ilyen is előfordul: egyszer kölcsönkért tőlem 500 forintot, ami akkor, 20-25 évvel ezelőtt pénz volt. Ilyen dolgokban nagyon korrekt volt; megmondta, öregem; fél évre! Fél év múlva szólt: ha erre jársz, gyere fel. Fölmentem, azt mondja, tartozom ötszáz forinttal, itt van 400 forint, de te intenzíven foglalkozol olasz irodalommal, és nincs olasz etimológiai szótárad. A hiányzó száz forintért adok neked egy Zingarel- lit. Ha férfiasán szembenéztem az élménnyel, nekem valóban jól jött az a Zingarelli, és ma is tudom használni. Nem lehet azt mondani, hogy inkorrekt eljárás volt, hanem egy védekező ember színes gesztusa. Volt egy másik is. Egyszer eladott nekem egy Rabelais-t. Úgy emlékszem, 80 forintért adta el, nyilvánvalóan azért, mert neki megvolt a Pléiade kiadása. A Pléiade bibliapapíron kiadott, bőrkötéses, kritikai kiadással felérő sorozata a francia Gallimard könyvkiadónak. Ő nekem egyszerűbb kiadást adott el. Mit tesz isten, egy hét múlva bemegyek a központi antikváriumba, amelyet Birkás Bandi vezetett, volt egy Rabelais-ja a Pléiade kiadásban, 160-180 forintért. Akkor Birkás Bandinak elpanaszoltam, most vettem 80 forintért egy Rabelaist, de megvenném ezt. Azt mondja, tudod mit, én százhúszért beszámítom, ráteszel, és akkor megveszed 160-ért vagy 180-ért. így is történt. Három nap múlva Végh Gyurka megkeresett; azt mondja, értesültem Birkás Banditól a tranzakciódról, ez teljesen rendben van, de gyakorlatban azt jelenti, hogy jössz nekem 40 forinttal. Én neked nyolcvanért adtam el a Rabelaist, Birkás Bandi százhúszért számította. És én ezt természetesnek találtam. Azt mondtam, tulajdonképpen igazad van, tessék negyven forint. Tor da I.: A Pléiade-kötetek mindig nagyon drágák voltak. A mai napig nem értem, hogy tudta ezeket beszerezni vagy hogy tett szert rájuk. Tudom, hogy élt akkor Végh Gyurka, hiszen az Ország-Világnál dolgoztam, és ő nekünk akkor Agatha Christiket fordított sorozatban, meg Arséne Lupin-történeteket, amiket olyan nagyon nem honorált a lap, de hát ilyenekből élt. Mai napig nem értem, hogy ezeket a méregdrága könyveket hogy tudta megvásárolni. Szabó Gy.: Soha nem volt pénze, és ha volt, akkor azt mindjárt könyvekre költötte. Volt egy idő, amikor a joghurtos üvegek tartották el, ezeket a fürdőkádban gyűjtötte. Akkor még a joghurtot nem papírpohárban adták, hanem kis üvegben, azt hiszem, 3,50 volt a visszaváltási ára, abból volt neki 350 darab körülbelül, tehát egy egész vagyon a kádban. Ez volt tulajdonképpen a végső menedék. Mindig rendkívül meg kellett küzdenie azért, hogy egyáltalán megéljen. Amikor megismertem őt, már a lét peremére volt sodorva. Legjobban a 60-as években voltunk, amikor hetenként rendszeresen legalább egyszer összejártunk — félni. Ez az állandó félelem lehet az egyik magyarázata talán e könyvgyűjtésnek, erről már beszéltetek. De emellett szerintem annak is, hogy rendkívül művelt vagy a maga által megszerzett műveltség birtokában igen nagy áttekintésekre készülő ember volt, ez az, amit az előbb említettél. A magyar költészeti antológia is, ez áll az egyik oldalán, a másik oldalán pedig, amiből megélhetést is remélt és én is reméltem akkor, hogy terveztünk egy nagy krimisorozatot, ahol a krimi klasszikusait szépen, sorban ki lehetne adni, csak akkor még az idő nem volt 44
