Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Legenda Végh Györgyről (Összeállította: Albert Zsuzsa)
Vidor M.: 4-5 évvel idősebb lévén nálunk, ennek a nemzedéknek az első megszólalójaként lépett be az irodalomba. Akik akkor kezdtünk és Végh Gyurkával találkoztunk, úgy néztünk föl rá, mint akinek már sikerült. 44 után valahogy minden megfordult, és azt kell mondanom, hogy hihetetlen startsebesség után aránylag nagyon gyorsan hallgatott el ez a líra. Szabó Gy.: Kérdés, hogy elhallgatott-e vagy elhallgattatták? Nagyon nehéz lesz leírni egy ilyen bonyolult, különleges figurát, aki talán az európai irodalomtörténetbe az elátkozott címszó alá kerülhet be. Ez a fogalom ismert a franciáknál és nálunk is. Ő nem volt erre a rendszerre való. Rába Gy.: Ha az ember a barátainak egy jó szót tud adni, ami tovább zeng bennük, az igazi öröm, ilyesmire szívesen emlékszik vissza az ember. Egyszer Végh Gyurka, az ismeretségünk kezdete után jó húsz esztendővel, amikor az irodalmi életnek a perifériáján élt, és a költészetét nemigen tartották számon, megkérdezte tőlem, mondd, mi az oka az én mellőztetésemnek, miért nem tartanak számon? Akkor hirtelen azt mondtam neki, amiről lényegében ma is azt hiszem, hogy helytálló: az irodalmi ízlés más mederbe tért, és elfordult tőled. Vidor M.: Az életstílus, az életritmus is megváltozott. Valóban nem volt többé annak az életformának környezete sem. Ha arra gondolok, hogy a háború utáni Budapest mi mindenben másult meg, mi minden tűnt el abból, ami a mi ifjúságunknak az ismert háttere volt. Ha arra gondolok, hogy a 49-50 utáni években ennek az egész nemzedéknek a menedéke a Darling eszpresszó, ahol tényleg a hajótöröttek jöttek össze, és itt Végh Gyurka törzsvendég és elsőrendűen számontartott jelenség volt. Valahogy ide szorult az, ami 5-6 évvel azelőtt az egész városban természetes volt, Nemeskürty Ide bölcsészhallgatók jártak át. Amíg valaki átvonult a bölcsészkartól az igazi irodalmi központig, a Centrál kávéházig, addig amolyan pihenőhely féle volt a Darling, ahol meg lehetett inni egy feketét. Én magyar—olasz—művészettörténet szakos voltam 46-tól 50-ig; ott ismerkedtem meg Mándy Ivánnal is, Végh Gyurkával is. Ők azért jártak egyetemre, mert érdekelte őket. Oklevelet nem kaphattak, nem is akartak, őket az előadások érdekelték. Emberileg nőtt szememben legnagyobbat Végh Gyurka, ez a kedves bohémnak ismert ember, amikor lassan, harapófogóval ki lehetett belőle szedegetni — ha nagyon jó kedve volt — azokat az élményeit, amelyek során kiderült: ő ifjú korában, a háború végéig, noha tüdőbeteg volt, ő nagyon komoly kapcsolatokat tartott a munkásmozgalommal. Ezekkel azonban sohase dicsekedett. Ha fellapozzuk a Szép Szó régi számait, a híres Szép Szót, amit József Attila szerkesztett, meg azt hiszem az Ignotus Pál, ha jól tudom, de nem akarok tévedni, hát megtaláljuk benne a Végh György verseit. Torda István: Nagyon érdekes volt tulajdonképpen az, ahogy Gyurka — az ő kifejezésével élve — a magyar irodalomból való kiradíroztatását élte. És ezt az egész környezetébe kisugározta. A jelenlevők közül föltehetően én ismertem őt meg a legkésőbben, ez valamikor 1970 táján történt, pontosan emlékszem arra a téli estére. A Korvin téren volt egy maszek antikvárium, a Forgács-féle, én betértem oda egy téli estén, magam is könyvgyűjtő vagyok, és ott állt egy figyelemre méltó külsejű, szakállas férfiú. Legalább 30 fok meleg volt abban a kis helyiségben, ő ott állt egy vaskályha mellett, hosszú irhabundában, nyakára tekert hatalmas sállal, és fázósan összekulcsolta a kezét. Én hallottam már korábban Végh Györgyről történeteket, hipochondriájáról, furcsa kalandjairól, meg ismertem őt mint költőt is, hiszen korai verseskötetei is megvoltak nekem, meg Sőtér István Négy nemzedék-antológiája, ahol kitünően jellemezte őt, sőt olvastam azt a könyvét is; ami 48 és talán a 70-es évek között egyedül jelent meg, és ami nem gyermekirodalom volt vagy nem annak szánt mű: gyerekkoráról szóló önéletrajzi regénye, a Mostoha éveim. Úgyhogy én, amikor beléptem, rögtön tudtam, hogy Végh György áll előttem. Rába Gy.: Aki valaha is járt a könyvtárában, márpedig én többször jártam ott, ámulattal nézhette végig. Lehetett 15-20 ezer kötete. Tudjuk, hogy Babitsnak mindössze háromezer kötete volt. 15-20 ezer kötet. Ezeket a könyveket, ha nem is mind, de megélte; közreadott 43
