Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Solymosi Bálint: Az őrség épülete, Az éjjeliőr éneke (versek)
udvarát a szél, s mit meg sem értél, most friss élmény, passzé, dudva, heródes fej vagy írás, az „igenek” harca agyadban . . mintha csak úgy határoznál, hogy na, akkor itt enni inni kell. . ., s kezdődne is már a ceremónia egy asszony (kedve) jóvoltából, de riaszt az áspis „se vége se hossza” elszántság, a lépre csaló ez megismételhetetlen — hát miben lesz így gazdag ez a kölyökkor a négynyelű hajnal fordít vissza ismét az őrség oldalára, pufajka bűz, szűk „szoborszép” párjanincs pánkert, páni rémület, végül is a test elhalt tagja késztet, ha, mozdulatra . . .; fiam, mi az istent csinálsz már megint. . .? hallod a haránt csíkozott prózabogár felöl de téged a hódolat nem sokkol jó, ha még a félelem az útálatot leküzdi benned, s kevéske „ifjonti hév” diktál a vadásznak fejvesztett iramot vagy, hogy épp’ fordítva, ez már a rév és ajándék csak, hogy trófeáját mintegy neked adja, újabb kopogásig miért nem jön az a rohadt kurva délibáb cseretárs, éled föl egyszercsak benned az idő, a demars, de már megint a reterát (teli) mögött hallgatsz figyelsz; csak az előnevelt özvegy van kint a házból, ö közelít a porban — ugyan mit akar a végrehajtás után mit is akarhatna . . .? legyél békén az!, nézel föl cserép, moha és csirkedög közül; ha újra csend támad, az én leszek . . .! mondod, nem neki szánva, az ördög eltartójának inkább, mikor, kegyelem, megmarkolja hajad, arcodba néz odaállít végre megkésve a váltó
