Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (A kilencvenegyes esztendő - 8. Jelen érzékenység és történelmi tudat - a naplóíró a naplóírásról)
Sándor Iván A karnevál harmadik napja — A kilencvenegyes esztendő — 8. Jelenérzékenység és történelmi tudat — a naplóíró a naplóírásról \ A^Játkép gesztenyefával.) „Nem okvetlenül szükséges, hogy azokat a helyszíneket szeressük, vagy azoktól féljünk, vagy azok hassanak ránk, mint mindenkire; megvan ennek az egyéni köre is. Egy ilyen egyéni helyszín ez a bizonyos szemszög, ez a panoráma a Krisztina-templomról, ahol valamilyen információsű- rűsbdés fogad . . . Oda van tűzve a templom apszisza mögé egy nagy gesztenyefa. Ez a gesztenyefa is akkor a legszebb, természetesen, amikor virágzik. Különben is a gesztenyefa virágzása az évben olyan kivételes pillanat, mint amilyen kivételes az esztendőben a karácsony.” (Nemes Nagy Ágnes) Augusztus 30-án délután négy órakor egy gesztenyefa alatt helyezték a földbe a költő koporsóját. A temetőből hazaérve belelapoztam Ágnes esszéibe; úgy találtam, hogy nem mások, mint élete megértéssorozattá és ennek közvetítésévé formált naplói. A szuverén élet, mint „egyéni helyszín” reflexiói: a jelenérzékenység előhívta nem múlandó naplótestek és eszmék. (A napló a korszakváltozásban.) Napló? Mi más tehát mint sűrített, sajátos nézőszögű megértéstörténet. Ezért azok nélkül a felismerések nélkül, amelyek annak nyomán születtek meg, hogy a narráció és/vagy reflexió problémája a századvég epikájának egyik poétikai (benne világszemléleti) megközelítése lett, a naplóírás új változatait sem értelmezhetjük. Mint a kultúrkorszak változásainak kísérőjelensége, felerősödött a világot, s benne önmagát elmondó-megelevenítő jelleg helyén a világot, s benne önmagát (önmagát és ebben a világot) megérteni próbáló jelleg. A napló szellemi kontextus-rendszerével olyan mentalitásváltozat, amely egyetlen saját változat bemutatásával új viszonyítási pontok, új folyamatok, új fogalmak megközelítésére inspirál. Archaikum, mint újdonság: a naplóíró saját helyzetének megértési küzdelmében, szellemi autonómiájának megalkotása közben az embertársaiéhoz hasonló vesztes helyzete fölé kerekedve keres támpontokat, és nemcsak a maga számára. A reflexióval és nem a puszta elmondással rögzít, mert így valami többet tud elmondani. Holtból, megtörténtből, lejátszottból, változtathatatlanból élővé — megfej tendővé, lüktetővé, értelmezetté — tesz valamit, miközben a tapasztalat kincsből rabságnak, a jelenérzékenység szenvedésnek bizonyul; lám ezen az éjszakán is . . . 89
