Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Gál Sándor: láthatatlan temetkezés; madárárnyak; hócsillagos táj; nem ez a délelőtt (versek)
hócsillagos táj már nem lehet jobban megalázni ki él s ki itt él e hócsillagos táj foglyaként a tél lidérces szelei között a fagyban pattogó facsonkok haldoklását tanulva s tanulva önmaga majdani halálát is ugyanakkor nincs már kérdés és válasz sincsen felröppenő csupa várakozás szó nélkül hang nélkül kihalóban a vándormadár-ösztön az irányt mutató a jelek titkait tudó biztonság, szűkül a seholse-lét láthatatlan bilincsek záródnak szinte észrevétlenül e hócsillagos tájra nem ez a délelőtt egész nap megint a fölösleges élet faltól falig vagy háztól házig támolyogva lidérces csendben fájdalmak hasogató villanásai között de mégis itt miért ha egyetlen kérdés sem igaz hát még a csinált válaszok hogy kellek van tennivalóm ha nem is magamban s magamnak de odakün a vélt közösség örvényeiben s az időben amely vidám közönnyel túlzuhog cselekvéseim lehetőségén s temet jót rosszat ahogy jön vagy ahogy távozik és bennem még mintha lenne élet is felismerések szerelmek okos mozdulatok hinni kéne hogy mindez értünk van ahogy tegnapi szándékaink is az egymás felé közeledők vagy az is csak álomként létezik már nem is volt soha csak én emlékszem az árnyalatok szépségére a kimondott szavak mögött nem nem nem ez a délután nem nem ez a fénytelenség és nem ez a fölösleges élet
