Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Kötő József: A Bánk bán és Kolozsvár

motiválják Bánk cselekedetét. Jászai csak később, a Nemzeti Színházban módosít szerep- felfogásán, amikor Gertrudist Bánkkal egyenrangú, tragikus figuraként formálja meg, kockáztatva ezzel a dráma egyensúlyának felbomlását.

Fentebb Jászai—E. Kovács kettősről beszéltem, holott inkább trióról kellett volna szólanom, mivel az 1871-es felújításkor e két csillag mellett megjelenik a szereposztásban Szentgyörgyi István (1842—1931) neve is. Ez a színészóriás (aki egy évvel az emlékezetes előadás előtt szerződött a Farkas utcai színházba) színi pályájának 62. évfordulóján hozta nyilvánosságra, hogy 1034 darabban 1216 szerepet játszott el. Kitűnik ebből, hogy egy- egy darabban több szerepet is alakított, mint a Bánk bán esetében is. 1871-ben Jászai Gertrudisa, E. Kovács Bánkja mellett ő volt Petur. Csakhamar megtalálja azonban igazi szerepkörét, és az 1875-ös előadáson már Tiborcot játssza. Szépen artikulált beszéde, tempós előadásmódja, kifejező mozgása, mélyen átérzett játéka predesztinálták a népi figurák alakítására, különösen a nemzeti fájdalom elpanaszolását felvállaló népi archetípus, Tiborc életre keltésére. 53 éven át, 1928-ig, Szentgyörgyi István volt a kolozsvári — s egyben az összmagyar színjátszás „Tiborca”, alakítása fogalommá vált. Ez az állítás ellenőrizhető: Szentgyörgyi Tiborca filmkockákban is fennmaradt.

Ebben az összefüggésben kell megemlítenünk Kolozsvár egy más vonatkozású hozzájárulását a Bánk bán-kultusz ápolásához. 1914-ben Janovics Jenő filmre alkalmazta a drámát, és Kertész Mihály rendezésében a Janovics-stúdióban el is készült a film. A helyszín a XIII. században épült szentbenedeki Kornis-kastély volt. Bánk bánt Bakó László, Gertrudist Jászai Mari, Melindát Paulay Erzsi alakította. Fentebb azért beszéltünk Jászai szerepfelfogásának ívéről, hogy elképzelhessük ebben a filmben az érett művésznő Gertru- dis-játékának árnyalatait. A Bánk bán-film 1915 áprilisában már a közönség elé is került. A megfilmesítés művelődéstörténeti jelentősége az volt, hogy — mint arra Zolnai Béla a Nyugatban írott kritikájában rámutatott — a Bánk bán lejutott a nép közé, és széles körű nemzeti tradícióvá válhatott, s külföldre terjesztése révén (Ausztriában és Németországban hónapokig vetítették) népszerűsítette a magyar drámaiírás e remekét.

Jászai Budapestre szerződése után E. Kovács Gyula és Szentgyörgyi István partnereként a legjelentősebb Gertrudisok egyike Hunyady Margit (1854—1906) volt. E. Kovács tragikus fenségét, Szentgyörgyi realista népiségét jól egészítette ki Hunyady Margit átgondolt, az ösztönösséget az értelemnek alárendelő játéka. (Nem tartozik közvetlenül tárgykörünkhöz, de megemlitjük, hogy Hunyady Margit és Bródy Sándor fia volt Hunyady Sándor, a két világháború közötti romániai magyar drámaírás egyik legsikeresebb és egyben legrangosabb szerzője.)

E. Kovács Gyulával és Szentgyörgyi Istvánnal együtt játszani a Bánk bánban rangot jelentett. Még e két színészóriás mellett léphetett színre a drámában Janovics Jenő (1872 —1945) Ottó szerepében, 1896 november 11-én, Katona József születésének 105. évfordulóján, s röviddel utána Biberachot keltette életre. Adataink szerint Janovics 1897. november 3-án játszotta először Biberachot, utoljára 48 évvel később, 1945. november 26-án kellett volna színre lépnie ebben a szerepben a második világégés után újrainduló kolozsvári színház évadnyitó előadásán, de ebben halála megakadályozta, aznap délután elhunyt. A Bánk bán-kultusz kiteljesítésében Janovics Jenő meghatározó szerepet játszott. 1905- től, mint a színház igazgatója, főrendezője egyre nagyobb hangsúlyt helyezett az együttes játékra, s az előző korok nagy színészegyéniségek személyi stílusára építő előadásaival szemben összjátékra alapozó színi bemutatókért szállt síkra. Reinhardt tanainak nyomán a rendező szerepének növeléséért küzdött a színrevitel folyamatában. Nem jutott el sohasem a rendező szuverenitásnak arra a fokára, mint Reinhardt, a látványteremtésnek abba a szakaszába, amely autonóm művészeti ággá teszi a színházat, de kétségtelenül döntő fordulatot hozott a Bánk bán-előadások sorozatába a „központi elgondolás” elvével és gyakorlatával. Elmélyült irodalmi felkészültségének köszönhetően rendezőközpontú szemlélete elsősorban a szövegek dramaturgiai gondozásában jelentkezett. Ebből a szempontból említésre méltó az 1911-es magyar drámaciklus keretében rendezett Bánk bán69