Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - T. Erdélyi Ilona: Katona József műveinek első kiadási tervéről
T. Erdélyi Ilona Katona József műveinek első kiadási tervéről Í 987-ben két régi levelet küldött Orosz László Kecskemétről. Mindkét levelet Csányi János kecskeméti „tanácsnok” írta, Katona József egykori hivatali főnöke, 1840. június 5-én, illetve június 30-án. Címzettjük ismeretlen. Orosz László a következőképpen indokolta küldeményét: „Az a gyanúm, hogy Erdélyi Jánoshoz szólnak. Gyanúmat főként arra alapozom, amit Ön Erdélyi János válogatott művei egyik jegyzetében írt: »Erdélyi már 1840-ben felismerve a Bánk bán korszakos jelentőségét — foglalkozott Katona műveinek kiadásával. Terve nem valósult meg.« (896. 1.)” Orosz Lászlót — megköszönve figyelmét — egyetértésemről biztosítottam. Mindössze egyetlen motívum nem volt világos számomra: mi lehet az oka, hogy e levelek nem az Erdélyi János írói hagyatékát őrző Erdélyi Tárban maradtak fent. Erre most sem tudom a választ, de miként a könyveknek, úgy a leveleknek is megvan a maguk sorsa. Talán egyszer arra is fény derül, hogy milyen kalandos utat jártak be Csányi János levelei, míg Orosz Lászlóhoz kerültek, aki azokat dr. Dallos Ferencnétől kapta Budapestről.1 Elöljáróban azt már most is kimondhatjuk, hogy a levelek cimzettje — miként azt Orosz László jól gyanitotta — minden kétséget kizáróan Erdélyi János. Mielőtt azonban a levelekkel és a levelekben írottakkal foglalkoznék, röviden kitérek az Erdélyi János és Csányi János közötti levélváltás előzményeire. (Megjegyzem, hogy Erdélyinek Csányihoz írt levelei mind ez ideig ismeretlenek.) Erdélyi János — több ifjú kortársához hasonlóan — már az 1830-as évek második felében érdeklődéssel fordult a színház, a dráma felé. Érdeklődését több motívum is táplálta: a Pesti Magyar Színház megnyitása 1837-ben, amely a magyar drámákra irányította a figyelmet, az 1839-ben Szontagh Gusztáv és Toldy Ferenc között indult vita az opera ill. a dráma elsőbbségéről, valamint akkori vonzódása az „ifjú német” szerzők, elsősorban Ludolf Wienbarg, Heinrich Laube és Theodor Mundt művei iránt. Mind Wienbarg, mind Laube sokat foglalkozott a dráma kérdéseivel, a „drámaköltő” helyzetével és szerepével az irodalomban. Erdélyi színház iránti érdeklődésének egyik bizonysága 1837-ben írt ötfelvonásos „szomorújátéka”, A két királyné. A darabban az író az Anjou Mária és Boszniai Erzsébet elleni, ún. Horváthy-féle összeesküvés témáját dolgozta fel. Egy évvel később Eugéne Seribe Une chaine á rompre című darabját fordította, amely Pártfogolás címmel jelent meg Nagy Ignác Színműtárában. írója sokat várt A két királynétól. A darabot dicsérték társai. Olyannyira megbízott barátai ítéletében, hogy részleteket küldött darabjából Bajza Józsefnek. Ő azonban visszaküldte a „mutatványokat”, mint azt Kazinczy Gábor leveléből tudjuk.2 Elismeréssel szólt a drámáról 1838 elején Egressy Gábor: „Édes Erdélyim, az én ítéletem Két királynéd iránt sohasem fog változni, mert a mellett, hogy nekem az effélékben már csalhatatlan tapintatom van, azt ledönthetetlenül motiválni is tudom; igaz, hogy drámád igen is históriai, de embereid még is szükségképpen mozgó, belsőleg s külsőleg cselekvő emberek, s nem Marionett bábok, — Szigligeti-félék, melyeken a mechanicus kezet minden lépten észrevehetni.3 1838 októberében Kazinczy Gábor ezt írta: „Shakes- pearei mű az, a Marót bán s Vachott Imre herczegi silányságaihoz. Bővebbet máskor.”4 59
