Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Fried István: A lírikus Katona József („Világokat álmod a világ hátára”)
Elmaradt párját szerető esdekléssel nézgető madárka, — a sötét völgyön csacsogó terebély tölgyön vetett fészkén hogy ül ö. Szómagyarázatok nélkül aligha lehet első olvasásra teljesen megérteni az ilyen és ehhez hasonló részleteket Katona verseiben, a „végdalat” alakot a rímkényszer szülte, s más problémák is adódnak. Ami azonban lényegesnek tetszik: a szabályos és megszokott versbeszédtől való eltérés igénye, a leírások aprólékos pontosságára való törekvése (még a sikerrel kecsegtető költőiség feladása árán is). Itt és más versekben azonban egészen kitűnő sorokra, szakaszokra is bukkanunk, a világot ellentéteiben látó-érzékeltető költő nem egyszerűen a visszavágyódás megszépítette látományt varázsolja olvasói elé, hanem a tűnt gyermekkor realitására építi a képzelet teremtette világot. Valós — képzeletbeli, gyermeki — emlékező felnőtti feszül egymásnak anélkül, hogy bármelyikük realitását kérdésessé tehetnénk: Szabadon lépkedett széjjel, napot álmodozott éjjel, egy arasznyi volt világa, mégis tündérvárba hága porban húzott grádicson. Ezt az idilli múltat állítja szembe a költő verse utolsó előtti szakaszában a jelennel, mintegy megfordítva a képzelet és valóság viszonyrendszerét; s minthogy a vers időtényezőit eleve jelenből visszatekintő helyzete határozza meg, az egymásnak felelgető strófákban a kifejezések helyi értéke viszonylagossá válik. A költő igen fontos felismerése válik nyilvánvalóvá: az értékek az idő és a helyzet hatalmának vannak alávetve, ennek megfelelően az élet egyes korszakaiban változik (változhat?) a valóság és a képzelet tartalma. íme, a mefordítás: Kidőlt a tölgy, melyen vára a kis madár kis párjára; estjátékim tündérvára porban húzott grádicsára töltött utca hányatott. A gyermekkorban a képzelet, az álmodozás, az „andal” képes úrrá lenni a szűk realitáson, mindez a jelenből visszatekintve pusztán estjátéknak minősül. Ami azonban figyelemre méltó: az első és a második esetben is, tárgyilagos a leírás, mentes a rajongástól, az elragadtatástól, az idilli túlhangsúlyozásától, a költő józan szemlélete még a romköltészetre emlékeztető strófában sem engedi eluralkodni az érzelgést. Másutt a kimódoltnak tetsző versformálás, az aggályos és feltűnő rímelés szorítja merev és szűk határok közé az érzelmeket. Kérdés című költeményében tizenegy és három szótagos verssorok váltakoznak olyaténképpen, hogy a rövid sor mintegy meglepetésszámba menő rímmel szolgál, mintha pusztán visszhangja lenne a hosszú sornak, pedig nem egyszer új frázis, új mondat kezdete: Sírbeli csend a nyúgalom rám nézve. Tetézve tölt bé az Örök átka felettem, hogy lettem. A Kérdés párdarabja a Felelet (hol 8 és 7 szótagos keresztrímes sorok váltakoznak), amely két négysoros hasonlattal indit, hangulatában mintha A kesergő szerelem egy-egy strófájára emlékeztetne, hogy aztán a verset záró csattanóig vezessen. A visszhangszerűség itt is érzékelhető, az idilli visszavonására kerül sor, a temetőköltészet rckvizitumai szintén a 55
