Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Beke József: Dramaturgiai eszközök a Bánk bán szövegében

Pont, vessző, kettőspont, három pont, gondolatjel.. . mindig helyén van az ő verseiben” (i. m. 128). Gondoljuk csak el, hogy némely Arany-ballada helyes értelmezése egyszerűen lehetetlen volna az írásjelek figyelembevétele nélkül. Végül álljon itt Mészöly Dezső még egy fontos megállapítása: „drámai műben kétszeresen érdekes és fontos lehet a különféle írásjelek használata, hiszen itt nemcsak a költő, de egy-egy elénk állított karakter hanglejtésére is utalhat a központozás vagy egyéb nyomdai jel” (i. m. 128). Jellemző, hogy Martinkó András a Petőfi-szótár tervezetével kapcsolatban egyenesen azt javasolja, hogy „fontos lenne cgv függelék a látható nvelv jeleivel”: melv írásjeleket hogvan használ a költő (Itk 1975. 94.).'

Vizsgáljuk még ezek után, hogy a Bánk bánban hogyan alkalmazza Katona az írásképben elrejthető utasítások eszközeit. Az idézetek a kritikai kiadás (Bp. 1983.) szövegéből valók, a hely meg jelölés annak szakasz- és sormegjelölésén alapszik. (Pr = prológus.)

Az elképzelhető, ill. szokásos jeleket, jelzéseket így rendszerezhetjük:

I. Aláhúzás (nyomtatásban: dőlt betűs szedés)

II. írásjelek (felkiáltójel, kérdőjel, gondolatjel stb.)

III. Nagy kezdőbetű

Felmerülhet természetesen az a kérdés, hogy az itt közölt írásjelek mennyire tekinthetők hitelesnek, a szerzőtől származóknak. Orosz László, a kritikai kiadás gondos szerkesztője így ír erről a kötet jegyzeteiben (388): „Nincs okunk feltételezni, hogy a nyomtatott szöveg helyesírása eltér Katona 1819-i szövegétől”. Nekünk pedig semmi okunk e megállapításban kételkedni. Vegyük tehát sorra a „látható nyelv” eszközeit.

I. A dőlt betűs szedés a kiemelésre szolgál. (Szempontunkból mellékes, hogy az egyes kiadások vagy a kézirat hogyan jelöli ugyanezt.) Az író igen gyakran alkalmazza, ám a felhasználás módja és célja többféle lehet.

A) Jellemző Katonánál a különféle tulajdonnevek ilyen kiemelése. Leginkább a személynevek és a helynevek szerepelnek így a műben. Arany balladáiban is gyakori ugyanez az eljárás:

Péter és Pál (tudjuk) nyárban ... (A fülemile)

Rusztem maga volt ő! (Szondi két apródja)

Katona főként a műben ritkán előforduló neveket emeli ki ily módon: Endymion, Elmerik, Constantia, Kunrád stb.; ill. Glogoncza, Köjön, Zalában stb. Ebben szinte teljesen következetes. Feltételezhetjük, hogy a cél itt a színész figyelmének felhívása: ezeket igen érthetően hangoztatva, a beszéd folyamatából kiemelve kell ejteni, hogy a néző jól megértse őket.

Más a helyzet a gyakran előforduló tulajdonnevekkel. Ezeket csak akkor emeli ki az író, ha külön célja van vele, ezért ezek az esetek a további alcsoportokba tartoznak. Egyébként a számszerűség is világosan mutatja ezt: Melinda nevének 111 előfordulásából csupán

12-szer, a Bánk név 42 előfordulásából ötször, a Bojóth öt előfordulásából kétszer található kiemelés. Arany is így jár el: A fülemilé-ben az említett két nevet csupán a mű legelején emeli ki, a továbbiakban nem.

B) Bizonyos szavakat azért emel ki a szerző, mert jelentésük alapján fontosságuk kihat az egész jelenet vagy a szóban forgó ügy egészére. Mint Arany teszi:

Pörge Dani egy varjút lőtt

S Rebi néni leesett! (Vörös Rébék)

Hasonlóan jár el Katona, amikor Biberách ilyen „felfedező” kijelentést tesz.

Gyanú kínozza Bánkot (3:295) vagy:

Melinda a’Jel—! (1:329)

Bánk az első felvonásban:

De, hát Melinda! oh! hát a’ Haza! (1:569)

C) Ugyanígy találjuk a drámában azokat a szövegrészeket, amelyeket egyik szereplő a másiktól idéz. Tiborc pl. így ismétli a haldokló Melinda utolsó óhaját:

11