Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Orosz László: „Szép bajaik a régi időknek” a cenzúra szorításában

Az 1815-i Elő versengésben azzal is foglalkozott Katona, hogy a királyné négy öccse közül miért Ottót szerepelteti Bánk feleségének csábítójaként. Eckbertnek, a bambergi püspöknek gonoszságát elárulja, hogy Fülöp király meggyilkolásában való részvétellel gyanúsították. Berthold, aki a pápa ellenkezése dacára tudatlan ifjúként nyerte el más tisztségek mellett a kalocsai érsekséget is, a királyné megölésekor megszökött Magyarországról, magával vitte nénjének pénzét is. Őket azonban nem szerepeltethette csábítóként, mivel a cenzúra tiltotta papok kedvezőtlen színben való fölléptetését. Maradt Henrik és Ottó. Fülöp király megölésekor Henrikre is gyanú esett. Mellőzi Katona őt is, s választja

— mintegy a cenzúra okozta kényszerűséget kigúnyolva — Ottót, Gertrudis egyetlen olyan testvérét, akiről semmi rosszat sem tud. A végleges szöveg Jegyzésében világossá teszi, hogy csak Berthold lehetett a csábító, de — ismét gúnyos felhanggal — ezt írja: „Minthogy már mások is Ottót vették, némelyek Eckbertet, meg fog Ottó engedni, ha nevéhez kötöm öccsének esztelenségeit.” A drámabeli Ottót azután megteszi Fülöp király gyilkosának is, s az aljas módon, hevítőporral végbevitt csábitáson kívül ráruház még három gyilkosságot: megöli titkainak tudóját, Biberachot; megöli azt a budai polgárt, akinél nénje a pénzét tartotta; s fölbérelt embereivel megöleti a megerőszakolt asszonyt, Melindát is, abban tetszelegve, hogy ezzel nénje halálát bosszulja meg. Ahogy Gertrudis alakja a végleges szövegben valamivel tisztábbá, Ottóé sötétebbre vált: mintha Katona azt gondolta volna, hogy fölszabadult a cenzúra fékje alól azzal, hogy „Kalocsa érsekje” helyett őt szerepeltette.

A cenzor tilalmának indokolása Katona dramaturgiai tanulmányának jegyzete szerint az volt, hogy „Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi házét”. Erre tett ellenvetéséből az látszik, hogy erre nem számított: „egy hatalmas, egy királyi Bánk nem mint jobbágy öl, hanem mint élet-halál ura”. A dráma mindkét változata többször is hangsúlyozza, hogy a király távollétében Bánk királyi hatalommal rendelkezik. A jogász Katona nagyon jól tudta, hogy a király helyettese, jogainak gyakorlója nem a királyné, hanem a nádor. Jogilag teljesen megalapozott, amit Bánk a királyné „Jobbágy!” megszólítására felel: „Nem úgy van, asszonyom! — Én urad / s bírád vagyok; míg a király oda / lészen, királyod is vagyok —”. Nem Bánk, hanem Gertrudis a jogsértő, amikor a férje helyett uralkodni kíván.

„A cenzor nem a századok lelkét, hanem a jelenhez való hasonlatot (correlatiót) tekénti”

— panaszolja Katona. Példaként hozza fel, hogy Petur „az asszonyi örökösödés” törvénybe iktatása, a Pragmatica Sanctio után természetesen nem mondhatná törvénysértés nélkül, de 1213-ban mondhatta: „az / asszonyt becsülöm — ah, de mégis annak / én engedelmeskedni nem tudok.” Azok a sérelmek, amelyek miatt Petur lázad: a dinasztikus érdekből folyó háború, a türingiai hercegnek küldött fényűző ajándékok s követeinek fogadásakor a király háttérbe szorítása felesége mögött, a királyné öccseinek juttatott tisztségek, adományok, az idegen Jerindo di Veglia öröklése magyarok rovására, a királyné pohárnokának, Ráskai Demeternek mértéken fölüli megjutalmazása — mind-mind Katona történeti forrásaiból vett tények. Ha a cenzor ismeri a történelmet, mindezt tudhatja. Vajon Katona ok nélkül föltételezte a történelemben való jártasságát? Nem egészen. A cenzorok nem voltak műveletlen emberek, nem egy közülük a kor magyar irodalmának, tudományának művelésében is érdemeket szerzett. Katona maga sem a cenzor személyét, hanem a felsőbbség részéről való megkötöttségét hibáztatta. Az 1815-i Elő versengésben ezt írta róla: „hogyha mit kisütne / is agyvelőnk, egész alázatos / készséggel eltörölni tartozik”; dramaturgiai tanulmányában ezt: „Annyira határok közé tétetve véli magát a cenzor, hogy maga ezek közül határozatlanságba esik. Az elöljáróság kiadja ugyan neki a zsinórmértéket (mely mintegy ezen épülhet: hit, felsőség, szemérem), de ő tartván attól, nehogy lábát megüsse, félelemből irgalmatlanul kaszabol.” Nagy Antal, a Bánk bán 1819-i cenzora, korábban a zágrábi akadémia történelemtanára „műveltebb és — szükségszerűen

— olvasottabb volt a sírva vigadó megyeieknél, jobban megértette Katonát, mint köznemesi irodalmár kortársai” — állítja róla a cenzúrával foglalkozó könyvében (Megbíráltak és bírálók) Mályuszné Császár Edit. Irodalom iránti fogékonyságára és bátorságára jellemző, hogy pl. Töltényi Szaniszló Sonetek című kötetét, amelyet a pozsonyi cenzor följelen3