Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök visszaemlékezése 1944. október 15-ére (Közzéteszi: Markó György)
Október 12-én a délutáni órákban Kocsis János, a Standard részvénytársaság igazgatója közölte velem, hogy a németektől úgy értesült, hogy a napokban Szálasi1 átveszi a kormányt és közölte velem az előrelátható kormánylistát is. A kormánylista tényleg megfelelt a valóságnak, mert az általa felsoroltak kerültek be később a Szálasi-kormányba. Ezt én még a délután folyamán jelentettem a kormányzónak,2 amire a kormányzó azt válaszolta, hogy „ezt a frátert pedig nem nevezem ki!” Egyben közölte velem a kormányzó, hogy Weesenmayer3 német követ 13-ára kihallgatást kért, de ő megüzente, hogy 13-án nem tudja fogadni. Ezután a német követ 14-ére kért kihallgatást. A kormányzó ezt ismét elhalasztotta. Én 14-én délelőtt folyamán Balatonfüredre mentem a Hadiakadémiát megszemlélni, ahol az kihelyezésben volt.4 Ott éppen a koalíciós háborúról folyt az előadás, amibe erőteljesen bekapcsolódtam és előadtam, milyen helyzetképet mutat a magyar— német koalíciós háború. Közben a németek összes bűneit, amit velünk szemben elkövettek, felsoroltam. Egyben felhívtam a tisztikar figyelmét arra, hogy igen nehéz történelmi események előtt állunk és elvárom minden tiszttől, hogy a legfelsőbb hadúrs parancsait teljesítse és esküjéhez maradjon hű. 15-én reggel vissza akartam jönni Budapestre, azonban még 14-én a késő délutáni órákban megjelent egy gépkocsizó futártiszt, hogy a kormányzó parancsára azonnal menjek Budapestre. 11 óra körül értem a Károly-laktanyához,6 ahol a kocsimra már saját katonák rálőttek.7 Az utamat folytattam és azonnal mentem a Várba. Mielőtt a kormányzóhoz bementem volna, Vattay altábornagy8 szobájába találkoztam Ibrányi Mihály altábornaggyal,9 az 1. lovas hadosztály parancsnokával, akinek a hadosztálya Cegléd—Kecskemét területén gyülekezett és az anyagi és személyi kiegészítését intézte. Ibrányival beszéltem a jövendő feladatairól és az átállásról. Erre ő azt válaszolta, hogy ez máról holnapra nem megy, mert előbb a tisztikar szellemét kell átállítani, erre pedig neki idő kell.10 Ezután a kormányzóhoz mentem. A kormányzó ekkor közölte velem az előzetes fegyverszüneti szerződés aláírását.11 Ugyanakkor közölte, hogy másnapra a német követ ismét kihallgatást kért, aminek tovább már ellenállni nem tud, kénytelen lesz fogadni. De szembeszáll minden Szálasi-féle kinevezéssel. Már előzetesen a kormányzónak több ízben javasoltam, hogy hagyjuk el Budapestet, menjünk ki az 1. hadsereghez12 és a további vezetés onnan történjék. Ez esetben ismét felhívtam erre a kormányzó figyelmét, és kértem, hogy 15-én reggel korán induljunk útba, már csak azért is, hogy Weesenmayert ne kelljen fogadni, főként pedig azért, hogy helyszínen a részleteket megbeszélhessük, a tisztikart pedig a jövendő feladatára előkészítsük. Erre a kormányzó azt válaszolta, hogy ő tengerésztiszt, a süllyedő hajót sem hagyja el és most a legnehezebb óráiban a nemzetét sem hagyja el. Utólagos kérésemre azt válaszolta, hogy megfontolás tárgyává fogja tenni. így abban a reményben jöttem el a kormányzótól, hogy talán mégis sikerül elvinni Budapestről és így kitérhet a német követ fogadása elől, egyben mód nyílik arra, hogy a döntő pillanatban [a] magyar csapatok feletti parancsnokságot átvegye. Előzetesen már magam is el akartam utazni Beregszászra,13 hogy ott Miklós Béla14 és Veress Lajos15 vezérezredesekkel, továbbá Vörös Géza altábornaggyal16 az átállás részleteit megbeszéljem, azonban Vattay altábornagy azt közölte velem, hogy a kormányzó parancsa az, hogy ne utazzam el, mert a hadseregparancsnokok úgyis tájékoztatva vannak,17 csak Vörös Gézát kell utasítani. Hazaérkezésem után feleségemmel együtt azonnal hozzáfogtunk a csomagoláshoz, bízva az elutazásban.18 15-én reggel érdeklődtem, hogy mikor indulunk, erre azt a választ kaptam Vattay altábornagytól, a kormányzó főhadsegédétől, hogy a kormányzó nem utazik, ellenben 10 órakor koronatanács19 van, azon jelenjek meg. A koronatanácson a kormányzó bejelentette, hogy saját felelősségére fegyverszünetet kért a szövetséges hatalmaktól, elsősorban a Szovjetuniótól. A kormány ezt csendben tudomásul vette, azután lemondott, majd a 54
