Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Erdélyi István: Az ősmagyarság és a Kaukázus

Kaukázusban őshonos. Egy déli („fekete”) bolgár—török átvétel a magyarban jól elképzelhető, az ősi sum szóból. De őshonos ott a másik, régi nevét viselő fánk is, a szil.

Fontos megjegyeznünk, hogy a Kaukázus a Kubány folyó alsó és középső folyásának völgyét, illetőleg csak a folyótól délre eső hegyvidéket jelenti, tehát amennyiben elfogadjuk azt, hogy a magyarság élt egy ideig a Kubánytól északra, akkori történelmét mégsem nevezhetjük kifejezetten kaukázusi történemek. Egyes feltételezések szerint a Kaukázus északi lejtője felett a magyarság 463 után már megjelent, az áttelepülés útvonalára nézve azonban nincs adatunk. Ez a Csodaszarvas-mondával is igazolható, melyben a Belár (-bolgár) személynév is szerepel. A monda eseményeinek színhelyét a Don torkolattól délre, az Azovi tenger (-Maeotisz-tó) keleti partvidékére kell helyeznünk, amely lenyúlhatott a Kubány folyóig, azon túl és részben a jobbparton is már az alánok országa terült el annak idején.

A kaukázusi haza, vagy „őshaza” — pontosabban szállásterület — kérdésének vizsgálata kapcsolatba került a magyarság idegenek által széliében használt nevével (Ungar, Vengr és ezek változatai), amely kétségtelenül a bolgár—török onogur (-tíz nyíl) népnévből eredeztethető és ősi bolgár—török—magyar kapcsolatokra utal. A régi Nagy-Bolgáror- szág, azaz Onogoria az Azovi-tenger keleti vidékén terült el és egy nyugati forrás, a Ravennai Névtelen ezt az országnevet 700 körül még így említi, jóllehet a bolgárok nagyobb része onnan nyugat és északnyugati irányban akkorra elvándorolt már. Az egykori, 670 tájáig fennállott Nagy-Bolgárország központi része az antik Phanagoria város és a mai Sztavropoli hátság között helyezkedett el. Tudjuk, hogy 698 táján Phanagóriában már kazár helytartó székelt.

Az onogur-bolgár „őshazában” maradt bolgár néprész vezetőjeként a források egy bizonyos Bajánt (az egyik forrásban Batbajánt) említenek, aki kazár adófizetővé lett. Egy — valószinűleg csak felállításra, megszervezésre tervezett — bizánci püspökségi jegyzékben a VIII. század közepén, 733—746. között még a Maeotisz (= Azovi-tenger) vidékén szerepel az onogur nép, amelynek neve — mint említettük — a ránk idegenek által alkalmazott népnevünk forrása. Moravcsik Gyula 1930-ban már feltételezte, hogy itt többről van szó, mint a magyar népi helyváltoztatással kapcsolatos névátvételről, azaz arról, hogy a Kubány vidékén, a Maeotisz keleti partján ez a név a VII—VIII. században őseinket takarja. Véleménye szerint tehát akkor Baján felettük is uralkodhatott. Jóval később, a X. században tűntek fel ezen a vidéken az írásos forrásokban az ún. fekete bolgárok, és sokan a kutatók közül velük, illetve őseikkel azonosítják Baján népét. Hogy ezt megoldja, Moravcsik Gyula a fekete bolgárokban magyarokat vélt felfedezni, egy elszakadt magyar töredéket. Tehát a Kaukázus előterének a régészeti kutatása kulcsfontosságú lehet a magyar őstörténet szempontjából is, amit ideje lenne megkezdeni. Kiindulópontként szolgálhat a Kazazovo-i VII—IX. századi temető, melyet leletmentésszerűen már 1972-ben feltártak krasznodári régészek a Kubány folyó völgyében. A temető közepén páncélinges, sisakos-szablyás férfi sírját találták meg. A koraközépkori sírok mellé, később az adige (cserkesz) nép egy csoportja temetkezett, ezek leletei azonban jól elkülöníthetők. A leletanyagot a krasznodári Tájmúzeumban őrzik, és az embertani anyaggal együtt még feldolgozatlan. A kubányi nagy víztározó építkezésekor még valamivel korábbi (VII. századi) temetőkre is rábukkantak, de azok jórészt megsemmisültek. Itt és a környéken (Novorosszijszk közelében, valamint északabbra is), még olyan különös leletegyüttesekre is akadtak, amelyeket legújabban V. Mihejev harkovi régész az „ugor-magyarokkal” igyekezett kapcsolatba hozni. Néha kitapasztott oldalú, egyszerű, sekély gödrökben találtak égésnyomokat mutató tárgyakat (emberi hamvakat nem!), melyek között a Káma-vidé- ken jellemző, kettős lófejes bronzcsüngők is szerepelnek, idelent délen eléggé idegen jellegű tárgyak. Ez a jelenség késztette az említett harkovi kutatót, hogy ezeket a különös áldozati (temetkezési?) objektumokat, amelyek a VII—VIII. sz.-ra keltezhetők, az északról levándorolt őseinkkel hozza kapcsolatba. Hazai, honfoglaló magyar leleteink között azonban ilyeneket nem ismerünk, korábbi leleteink között (VII. századi avar) van valami hasonló, kevésszámú jelenség.

65