Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Erdélyi István: Az ősmagyarság és a Kaukázus
Erdélyi István Az ősmagyarság és a Kaukázus Bendefy László emlékének M J*. r JLár több mint fél évtizede annak, hogy Boros János nagysikerű könyve, „A Kaukázus a népek hegye” megjelent. A munka osztatlan sikert aratott és méltán. Népünk érdeklődése a Kaukázus iránt szinte töretlen. Ennek megvannak az ismert történeti okai. A legelsőről, amely írásos forrásban maradt ránk, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár adott hírt a X. század derekán, aki kézikönyvet szerkesztett fia, a trónörökös számára, amely tartalmazta a korabeli szomszéd népek leírását. A császár leírta, hogy egy magyar néprésszel a Kárpát-medencében élő magyarság állandó követi kapcsolatot tart, és hogy ez a magyar néptöredék „Perzsia vidékén” élt még abban az időben. Ezt a magyar krónikás hagyomány is megőrizte. Mit értettek Perzsián a X. század derekán, és hol volt eme ország kaukázusi határa? Ennek a kérdésnek megnyugtató megválaszolása ez idáig még nem történt meg. Talán az sem volt véletlen, hogy Julianus domonkosrendi barát és rendtársai (Ottó barát és társai előző útja nyomán), délen, éppen a Kubány folyó mellékén kezdték meg kutatásaikat 1235-ben, a keleten maradt magyar töredék felfedezése céljából. Erre az alábbiakban még visszatérünk. Egykor a Kaukázustól közvetlenül északra lakó magyarok másik említését Boros János még a XI. századi J. Szkülitzész bizánci történetíró munkájának vonatkozó adatával igyekszik megtámogatni — melyet Szádeczky nyomán idéz — / „A turkok / = magyarok / hunféle nép, s a Kaukázus hegyektől észak felé laknak... Ezek a Kaukázus feletti magyarok, mint az arabok szövetségesei, (!), 840-ben és 841-ben beütöttek Kisázsiába, Örményországba, és Theophülosz császár ellen hadat viseltek. A Fekete-tenger partján elterülő régi Zikhián és az abházok földjén át. . . közel érték a Kaukázus déli tartományait, ahol már előbb is jártak magyarok, mikor még az egész nemzet a Kaukázus vidékén lakott.” Egyébként Ligeti Lajos, éppen ezt a Kaukázus előterében létezett magyar szállásterületet tartotta Levédiának, ahol őseink kazár függőségben éltek. Külön téma, és még komoly, beható kutatásokat igényel a Kaukázus belsejében, a Kúra folyó völgyében feltételezetten lakó szavárd-magyarság problémaköre, mellyel most itt nem tudunk foglalkozni. Lehet, hogy velük függ össze egy 1329. évi keltezésű pápai bulla adata. Ebben XXII. János pápa a következőket írta: (Györffy Gy. fordítása, 1948.) „A pápa hírt vévén arról, hogy az ázsiai magyarok, élükön a magyar királyok törzsökéből származó Jeretamirral,... őrzik kereszténységüket,...” Ennek az uralkodónak az országát, annak egykori fekvését a Kaukázus hegyei között még fel kellene deríteni (Bendefy L. 1977.). A magyarok még egy másik különös néven is felbukkannak Bíborbanszületett Konstantin császár könyvében. Ez a név a szavartoi ászfaloi, melynek első része a szabir (változata szavir) népnévre mehet vissza. Ez a nép, amely valószínűleg török nyelven beszélt, a VI. században a Kaukázus előterében és annak keleti előhegyeiben lakott, később pedig a Kubány folyó vidékén (Halasi-Kun T. 1943.). Déli jelenlétre, szoros déli kapcsolatokra utal például nyelvünkben, archaeobotanikai oldalról is megtámasztható adat, a som neve is, mert ez a fa csak a Krím-félszigeten és a 64
