Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Györe Balázs: „Volt már hatottuk” (regényrészlet)
— olvasható az anyakönyvben. A 18 éves Witek Eleonóra öt kilós — ! — leány- gyermeket szült. A következő év nyarán költözött haza a család Magyarországra. Véglegesen és megmásithatatlanul! Újpesten telepedtek le. Mesélik, hogy hazafelé tartva, a hajón meglátta anyámat egy orosz herceg és annyira gyönyörű csecsemőnek tartotta, hogy (gyermektelen lévén) örökbe akarta fogadni. Hatalmas összeget ajánlott fel a nagyszüleimnek és megígérte, hogy főúri nevelést biztosít anyámnak. Az orosz herceg megszerette anyámat, minden nap megismételte ajánlatát, állítólag egyre tolakodóbban, szinte követelőzve. A nagyszüleim ezért nem is vitték ki gyermeküket a kabinjukból, felváltva őrizték és megpróbálták elkerülni a találkozást a herceggel. Ő egyébként filmrendező volt és Svájcba, Bázelbe utazott a filmesek nagy világtalálkozójára. Hercegi kastély helyett Újpestre érkezett meg anyám a szüleivel és a nagymamájával, Újpestre, a Beniczky utcába. Nem várta dajka, cseléd, mosónő és szakácsnő. Később sem fogadtak föl mellé nevelőnőt. Megpróbálták a legjobb nevelést biztosítani számára — ameny- nyire a szülők és a nagymama pénztárcája, illetve intelligenciája engedte. 1927. december 13-án ifjabb Witek Zsigmondné, született Válint Teréz betöltötte a 44. (negyvennegyedik) évét. Nagymama. A Beniczky utcában egy 800 (nyolcszáz) négyszögöl nagyságú telken állott a ház. Itt laktak. Tulajdonképpen volt még egy ház a telken: egy faház. A múlt században építették. Öreg, kiszolgált, de megbízható ház. Kétszintes. Nagyobb, mint a kőház, amelyikben ők laktak. Csakhát fából készült, nem volt már korszerű. Ebben a faházban is laktak emberek, lakók, ahogy a családban mondták, ki volt adva. A faház és a kőház fala összeért, furcsa mód, úgy tűnt, mintha összeépítették volna a két épületet. Mintha egyetlenegy épület volna. A nagymama le akarta bontatni, és azt tervezte, hogy a kert végébe egy szép korszerű családi házat építtet a legjobb téglából, ahol kényelmesen eléldegélnek, és a régi kőházba vesz föl majd lakókat. Nem így lett. 1930. november 1-én beköltöztek az Erzsébet utcai földszintes házukba. Ebben a házban 13 lakás volt. Ebből 11 szoba-kony- hás, 1 két szobás, és 1 három szobás, fürdőhelyiséges. A háznak belső udvara volt. A szobák ablakai (két hátsó lakást leszámítva) az utcára, többségben az Erzsébet utcára, illetve a Tél utcára néztek. Egy hosszú kapualjon kellett bejönni a házba, illetve az udvarra. Az udvar teljesen zárt, szemben a szomszédos kétemeletes ház magas tűzfala. A kapualjtól balra 6, jobbra 7 lakás. Az udvar végében, a 13. számú lakás mellett volt egy nagy mosókonyha. Ezt közösen használhatták a lakók, egy előzetesen elkészített sorrend szerint. A mosókonyha mellett voltak a vécéfülkék. Öt darab vécé. A lakók ide jártak vécére, télen-nyáron, éjjel és nappal. A ház teljesen alá volt pincézve. Mindegyik lakáshoz tartozott egy kis pincefülke, főleg a tüzelő tárolására. Mosás után a ruhát föl lehetett vinni a padlásra megszárítani, ahol hosszú-hosszú köteleket feszítettek ki teregetés céljára. Az udvar közepén állt egy poroló (fából). Itt volt a vízcsap is. Ide kellett a lakóknak kijárni vízért. Rendszerint vödrökben vitték be a lakásokba a vizet. Az udvar két végében volt egy-egy kanális. Ide öntötték be a piszkos vizet. A kapualjjal szemben, a tűzfal előtt volt két sufni. Fából készültek. Nagyapámék itt tartották a szerszámokat, csavarokat, szögeket, nyugágyakat, söprűket, lapátokat, jégtörőket, villanyégőket, vasakat, deszkákat, hólapátokat, sámlikat, partvisokat. Nagyapámék az Erzsébet utcai ház 3 szobás, külön fürdőszobás lakásába, a 3-as számú lakásba költöztek be 1930. november 1-én. Mindszentek napján. Volt már halot- tuk. Ez a lakás a kapualjtól balra található, a sarokban. Az egyik szoba ablaka az 29
