Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Katona Imre: A magyar ősfolklór és keleti párhuzamai
erre a még nem hivatásos, alkalmi tevékenységre nincs közös, összefoglaló elnevezés, pedig ezek bizonyára már gyógyítottak, elhárítottak és jósoltak. A táltos szó török eredetű, így talán az orvos szó lehetett az elődje. Ugor kori és egy tőről fakadt az áld-átkoz (áld-koz) varázsmondóka elnevezése, a tiszteletet kifejező imád és az istenségek lakóhelye: a menny. Minden más szavunk török vagy ismeretlen (isten, ördög), és sokkal gazdagabb ez a szókincs, mint korábban volt. A táltos mellett ott vannak a specialisták: a bűvös, bájos, bölcs és a tudós is; bizonyára már törzsszö- vetségi-állami keretek között került — ugyancsak a törökből — nyelvünkbe az érdem, teremt, örök, «/(ünnepet), egyház, gyász, gyón, bűn, bocsát, búcsú stb. A nyelvfejlödés arra vall, hogy hitképzeteink eljutottak a tételes vallások küszöbéig, tehát nem lehet csupán táltos hitűnek tekinteni az ősmagyarságot. Ebből az időszakból hasonlóan fejlett fokra valló, ismeretlen eredetű szavaink is vannak, kissé nyugtalanítóan nagy számban: id- (szent), boldog, üdvözít, hisz-hit, vétek, böjt és még több más is. Egyes feltevések szerint ezek szabír eredetűek; e népről már említettük volt, hogy talán a kazárok elődei, és ehhez talán hozzátehetjük, hogy Kazárián belül, a magyarok viszonylatában is, vezető szerepet töltöttek be. Az eddig tanultakkal szöges ellentétben van, hogy „pogány” vallási fogalmaink milyen meglepően nagy számmal kerültek be a keresztény szó- használatba: az ugor kori lélek tői kezdve a (szabír eredetű) üdvözül kifejezésig; a finnugor menny fogalmától a török bűnbocsánatig. Ez éppen nem törésre, valamiféle tűzzel-vassal való irtásra, hanem inkább szerves belenövésre vall. Kazáriáról tudjuk, hogy három tételes vallás felvételével is „kacérkodott”: az iszlám, a bizánci kereszténység helyett azonban a hatalmi következményekkel nem járó zsidó vallásra kezdtek áttérni; e folyamat azonban abban a félévszázadban erősödött meg, amikor a magyarok már kiváltak a törzsszövetségi kötelékekből. Mindenesetre Géza fejedelmünk vallási „kétkulacsossága”, fiának, Istvánnak intelmei pedig a sokféle jövevényelem befogadására, egyaránt több évszázados felső vezetési gyakorlatra vallanak. A kereszténység alatt meglepő épségben őrződtek meg a különféle közvetítők hitképzetei, közülük vitán felül a táltost illeti az elsőség. A magyar táltoshagyomány minden összetevőjét sikerült meglelni a szibériai kis népek, továbbá a belső-ázsiai török—mongol népek körében; az egyes történeti rétegek azonban még nincsenek szétválasztva, és a hazánkba költözött kunok szerepe sem tisztázott. (A velük érkezett jászok, vagyis alánok—oszétek nem ismerték a sámánizmust.) A magyar táltos is eleve ki van jelölve; foggal és valamely fölös csonttal születik, révületben választják ki foglalkozása gyakorlására. Ez többnyire abból áll, hogy láng, tüzes kerék vagy inkább bika-mén alakban megküzd az ellentáltossal; győzelme elhárítja a jégesőt és a vihart, biztosítja a jó időt, ill. a csendes esőt. Régen meglátta az elbitangolt jószágot, a földbe rejtett kincset, és gyógyított is. Fejlettebb fokon áldozatot is mutathatott be, de ennek magyar néphitbeli emlékei már nincsenek. A gazdag magyar táltoshagyomány átjárta egész költészetünket és hiedelmeinket is. A mesehősök feldarabolása, csontjaik megszámlálása, továbbá az égig érő fa megmászása és sok más motívum is a táltos képzetkörből ered. A tudós pásztor is botja segítségével feljár az égbe; körülkeríti nyáját, és jószágai nem bitangolnak el. Az ördöngös kocsis ostora vigyáz a lovakra, míg gazdájuk a kocsmában iddogál. Ha pedig lovait a tetőn dolgozó tudományos ács megállítja, kocsisunk csak egyet üt a rúd végére, s az ártó holtan bukfencezik le a tetőről. Ha lovai útközben netán kimúlnak, még e szellemlovakat is képes földön-vizen-levegőben hazahajtani. Örökölt a boszorkány is a táltostól: a karácsonyi éjféli misén Luca-székre állva bárki megnézheti, ki lép be a templom ajtaján nagy aganccsal a fején. Az európai boszorkányokról ez a sámánisztikus fejdísz teljességgel hiányzik. Régen a boszorkányok is inkább lovon repültek gyűlésekre, máig is kedvelik a lóvá tevést, a lóvá való változást, és ilyenkor a leghatásosabb ellenük való védekezés a megpatkolás. Ezek a lovas vonások boszorkányainkra jellemzőbbek, mint a szomszédságunkban. A magyar boszorkány egyébként pogány varázsló és nem is feltétlenül csak nő, ritkábban férfi is. Nálunk azonban nem ismerték a vérszívó vámpírokat, Kálmán királyunk is csak ezek üldözését tiltotta. Boszorkányaink keleties vonása még a meztelen testtel való varázslás, pl. harmatszedés, féregűzés és még több más. Ami az ilyenkor használatos ráolvasásokat illeti, ezek szerepe sokféle: lényegében szómágiáról van szó, az epikus jellegűek a legrégibbek. Az esztendő és az emberélet fordulói (ősi szokásaink ) Ha lehet, honfoglalás előtti népszokásaink még mélyebbre süllyedtek a feledés homályába, mint a hitképzetek. Törzsi fokon a mítosz (hitrege) és a rítus (szertartás) még szervesen összetartozik: egyik a másikát értelmezi, ill. megjeleníti. Ez az egység a mi esetünkben már a honfoglalás előtt megszűnhetett, sőt fennmaradt vagy átvett szokásaink sem utalnak rá, hogy kitől-mitől is várunk segítséget, áldást, termékenységet. A vélhetően legrégibb magyar népszokások történetietnikai rétegei olyan szövevényt alkotnak, melynek felfejtése még ezután is gondos munkát kíván. Néhány fontosabb. 78
