Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos
lezárulni, mielőtt fizikai halála bekövetkezett volna. A számvetéstípusú versek is megsza-: porodnak, ilyen például az Életre: „Elzártam magam elől az utolsó utat, / a csillagokon túlit, hol hiába kutat / okos eszköz, fáradhatatlan elme, / hova nem követhet földiek égi szerelme, / hová el nem hatol más csak vágy, csak fájdalom, / és nem enyhítem, hiába fájlalom, / jaj, nem enyhíthetem ..Ezekben a múlt idejű, számvetés jellegű megfogalmazásokban valamiképpen érződik a költői lezárásnak, az élet végső summázásának az igénye. — A Búcsú a trópusoktól című kötetben a költő kacérkodott az öregséggel, és már-már vágyott arra a különleges terepre, ami neki megnyugvást adhat. Az Öregek könyvében, e nagy kompozícióban ez bekövetkezett. . . — Izgalmas volt számomra ez a kötet, bár nem tartom költői szempontból igazán akkora teljesítménynek, amilyennek a korabeli és a későbbi kritikák egy része látta. Itt-ott fáradt, tehát nem egyenletesen jó ez a hosszúvers. Nem véletlen, hogy a költő megszámozta a sorokat, mert (közvetlen környezetének visszaemlékezése szerint) nagyon nehezen született meg a kiadó által kért egy ív, vagyis a hétszáz sor. Ebben a versben Szilágyinak igazán módjában lenne — éppenséggel a halál-motívum kihívása miatt — valamiféle választ adni arra a kérdésre, hogy akkor mi is az élet maga, mi az értelme stb. Ha hű volna metafizikus énjéhez, akkor az Öregek könyve lehetne az a kompozíció, amiből végül is megtudhatnék a véleményét. Jellemző módon megkerüli ezt a kérdést. Olyan öregemberek nézőpontjába helyezkedik bele, akik nem metafizikai érdeklődésűek. Félig-meddig szerepjáték ez a vers, de csak — mivel a költő nem következetes — félig-meddig. Ezért is nem tartom igazán jónak. Ha az Öregek könyve mint szerepjáték egyenletes volna — azaz tényleg csak az öregek nézőpontját érvényesítené —, akkor eszembe se jutna megkérdezni: hol van a metafizika, hol van a költő énje. Csakhogy mivel egyenetlen (mert keveredik benne a költői szubjektív nézőpont az öregek nézőpontjával) óhatatlanul fölmerül a kérdés: végül is most már melyikről van szó, és mi is a válasz. Amikor a vers végén Heinét idézve a költő azt mondja, „Isten nekem megbocsát: az a mestersége”, akkor elárulja magát, hogy végül is csak kíváncsi lenne ... hogy mi van a halálon túl... A költeménynek az igazán tárgyszerű, tárgyias leírásai a legemlékezetesebbek, ennek ellenére úgy érzem, hogy ebben a hosszúversben Szilágyi Domokos „nem hű önmagához” . .. — Nagy baj az, ha nem hű önmagához? Veled ellentétben én úgy vélem — az általad említett buktatókkal is —, hogy az Öregek könyve jelentősebb vers, mint amilyennek te ítéled. Az öregedésnek és a búcsú fájdalmának humoros, már-már harlekini megfogalmazása. A költő valóban kiváncsi a léten túlira, de csak kacérkodik vele; és azért nem mondja ki, mert nem akarja. Mintha sugallná, tudom én mi van ott, de nem árulom el nektek ... Nos. Van egy olyan része, ami csupa jaj-jal kezdődik: „Jaj, istenem, cserélni kellene / Jaj, istenem, ki tehet ellene? / Jaj, istenségnek bárgyú szelleme, / jaj, elmúlásnak szúrós kelleme — / jaj, szárnyalás fönséges szelleme ...” A reflexió, amelyet a költő ezekkel a jajokkal indít, merőben intellektuális. A csetlő-botló, halál felé menetelő öregek nyugalma, bölcsessége itt átadja a helyét a válaszra mohó, s a végső kérdésre tragikusan szomjazó költőnek. Mint mondtam a korábbiakban: ha csak az öregek nézőpontja érvényesülne, tökéletes volna a költemény. De van itt még valami; valószínű, hogy a saját világképem is közrejátszik a vers megítélésében. Ti. az Öregek könyvének van egy olyan része, amely kifejezetten módot ad arra, hogy kihalljuk belőle: mintha az emberi lét célja semmi egyéb nem volna, minthogy biológiailag fönntartsuk a fajt. Tehát ahogyan a fa nő, vagy a virág ... Azon túl, hogy élt, nemzett és unokákat nevelt az ember — azon túl életének semmiféle más értelme nem volna? Amikor ezt a verset értékeltem, világképem valószínűleg működött. Ezért váltott ki belőlem olyan erős ellenérzést. — Ebben a versben Szilágyi Domokos ellentétbe került korábbi önmagával? — Annyiban igen, hogy éppen a halál problémáját oly problémamentesen kezeli, oly egyszerűen fogja föl. Eddigi pályájának ismeretében versében ennek sokkal bonyolultabban kellett volna jelentkeznie. A lehetőség természetesen megvan arra, hogy kibomoljék 48
