Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos

a probléma; hogy a halál mint fontos kérdés, metafizikus érdeklődésű szubjektum szemében tevődjék fel. De, úgy veszem észre, az Öregek könyvé ben már nem fontos neki az, ami addig fontos volt. S ezen el kell töprengenem: a halál mint probléma, hogy tudott így eljelentéktelenülni. Lehet, hogy ez a megfáradt ember, a megfáradt költő szellemi-fizikai erőtlenségével magyarázható. Aki ugyan életkoránál fogva még nem, de egyéb módon már megérett a halálra. Könyvemben sokkal részletesebben kifejtem és meg is indokolom, hogy miért tartom gyengébbnek az Öregek könyvét a többi — már említett — nagy versnél.

— Szilágyi Domokos enciklopédikus tudású alkotó volt, de ha jobban megvizsgáljuk az életművet, kiderül: egyértelműen a költészet áll a középpontjában: magyarán, Szilágyi a költészetben jutott a legmagasabbra. Bár szellemes esszéket irt, műfordításai is érdekesek, egyik-másik prózakisérlete a közepesnél jobb, igazán a versben tudta kiteljesíteni önmagát.

— Ebben egyetértek veled ... Még annyit tennék hozzá: Szilágyi Domokos annyira lírikus alkat volt, hogy az Arany Jánosról írott kismonográfiája is tulajdonképpen a költő vallomása egy másik lírikusról. A két szellem közötti kapcsolat sokkal bensőségesebb volt annál, hogysem a Kortársunk, Arany János szerzője tárgyszerű tudott volna maradni. Van néhány rövidebb esszéje, amikben megcsillogtatja szellemét, de úgy vélem, ő igazán nem tudott nagy türelemmel elmélyülni bizonyos dolgok tanulmányozásában. Lételeme a líra volt, és annak is a filozofikus fajtája.

— Szerinted helyén van ez az életmű a kortárs magyar lírában?

Weöres Sándorhoz hasonlóan metafizikus hajlamú költő. Azzal a nagy-nagy különbséggel, hogy míg Weöres Sándor ringatózik a semmi ölén, Szilágyinak a transzcendencia halálos játék. Weöres Sándor jól érzi magát a határon túl, számára otthonos az a világ, talán ezért olyan angyali a költészete. Szilágyi Domokos Weöres Sándorral való metafizikus rokonsága kimutatható, de ez a jelleg tragikus; hitetlenséggel, kételyekkel párosuló személyiségben mutatkozik meg . . . Metafizikus érdeklődése Nagy Lászlótól is elhatárolja, bár sok a rokonság kettejük között. Mivel a magyar lírában kevés a metafizikus költő — az olyan költő, mint Pilinszky János —, ezért igazán nagy érték Szilágyi Domokos. Meg kell becsülni, mert példátlan abban a nemzedékben, amelyikben ő volt az egyik kimagasló figura. Nemzedékében ő viszi tovább a magyar lírának ezt a vékony-vékony fonalát. Bizonyos szempontból még Pilinszkynek is rokona. Pilinszky tömör, misztikus látomásaiban, Szilágyi Domokos mély, filozofikus és racionalizmussal telített nagy verskompozícióiban volt metafizikus. Mindezek figyelembevételével kell elhelyeznünk őt, illő módon, a magyar líra történetében.

Kolozsvár, 1990. január 30.

49