Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Barabás Jenő: Belső-ázsiai néprajzi kapcsolataink
nagyobb térségben gondolkozni, hisz sok száz kilométeres az az érintkezési sáv, amelyben a különböző török és iráni népek évezredekig érintkeztek. Ebből a meggondolásból kiindulva szó eshet a közvetett úton hozzánk került belső-ázsiai kulturális javakról is. Állattartásunk igen gazdag török szókincséből a továbbiakban csupán néhány tanulságosabb példát emelünk ki, nem vizsgálva most azt, hogy mikor és hol vettük át. Említettük, hogy a mai útleírók vagy visszaemlékezők szerint az állattartók fő táplálékát a tejtermékek jelentik. A szókincsben a túró, író, köpű jelezte a bővülést a finnugor eredetű vaj — jelentése a mainál általánosabb: zsiradék — és a talán iráni eredetű tej mellett. A nomád állattartók a tejtermékek nagyobb részét úgy állítják elő, hogy a kifejt tejet tömlőbe öntötték, ezt a ló vagy teve nyakára akasztották, ahol a hő és rázás hatására megerjedt, elemeire bomlott, író, vaj, savó, kumisz stb. lett belőle. Az erjedést különféle oltóanyagokkal siettették, illetve az erjedés jellegét befolyásolták. Egyik igen kedvelt tejtermék nálunk tarhó néven volt ismert, de ma elterjedtebb az oszmántörök eredetű neve a yogurt, amit a bolgárok népszerűsítettek Európában. A magyar tarhó elnevezés más török és mongol népek turah, tárák stb. megjelöléseivel mutat rokonságot, s egyúttal jelzi belső-ázsiai eredetét. Biztosan a juhtenyésztéshez kapcsolódik a köztörök eredetű gyapjú s talán a gyárt szavunk a nemezkészítéssel összefüggésben. Az iráni eredetű nemez szavunk az egész Belső-Ázsiában régtől készített anyagot jelent, amelyből nemcsak a sátor burkolata, hanem köpeny, süveg, lótakaró stb. készült. Előállítását a mongolok igen egyszerű, de ötletes eljárással végezték még a közelmúltban is, építve arra, hogy a gyapjúszálak zsírosak, kissé recések és jól összetapadnak. 10-20 m hosszú vászoncsíkot fektettek le a földre, s erre 4-8 cm vastagságban elterítették a juh gyapját, esetleg keverték más állatok szőrével, s vízzel meglocsolták. Ezután a vászoncsíkot a gyapjúval együtt egy rúdra feltekerték, s így egy vastag henger keletkezett, amely elé lovat fogtak, hajtója a rúd két végére állt, és sík terepen a hengert a lóval húzatta mindaddig, míg a gyapjú teljesen össze nem tömődött s így nemezzé vált. A társasélet szempontjából nagyobb figyelmet érdemelne a keresztelői lakoma ótörök eredetű csők neve, amely az Alföld nagy részén ismeretes. Nem térünk ki most arra, hogy ez a név milyen összefüggésben van a csök-bikacsök értelmű szóval. Figyelemre méltó azonban az, hogy a magyar nyelvterületnek van egy része, ahol a keresztelői lakoma neveként nem a szláv eredetű paszita, poszrik, radina stb. név — hogy csak a fontosabbakat említsük — használatos. Talán lehetne valamit kikövetkeztetni ebből a kereszténység felvétele előtti időre utaló kifejezésből. Földművelésünk keleti kapcsolatai viszonylag ismertebbek, hála az újabb kutatásoknak, amelyek elég meggyőzően igazolták ennek honfoglalás előtti jelentőségét. A régészeti ásatások során előkerült növényi magvak, talajművelő eszközök csak megerősítették az eddig csupán nyelvi anyagra épült következetetést a gabonatermesztés általános gyakorlatára. Érdemes viszont kitérni a szőlészet és borászat kérdésére. A bor szavunk ótörök eredetéből többen arra a következetetésre jutottak, hogy eleink ugyan ismerték a bort és fogyasztották is, de kereskedelmi úton jutottak hozzá. Ezt a feltevést cáfolja a seprő szó ótörök eredete, amely egyértelműen a borkészítés ismeretére utal. Vincze István hívta fel a figyelmünket a magyar borászat egyik olyan történeti rétegére, amelyet erős kaukázusi kapcsolat jellemez. A taposok hasonlósága mellett egyik bizonysága ennek a bornak veremben való tárolása. Csakhogy erre Magyarországon élő példát nem sikerült találni, csupán közvetett bizonyítékok valószínűsítették ezt. Nemrégiben viszont napvilágra került egy 17. századi svéd utazó feljegyzése, aki leírta, hogy Sárospatak környékén látta, hogy a bort veremben tárolták, ahogy a grúzoknál ez ma is szokásos. Az iráni őszét eredetű verem szó tehát egyformán vonatkozhatott a gabona és bor tárolására szolgáló gödörre. Belső-ázsiai néprajzi kapcsolataink műveltségtörténeti kategóriába tartoznak, s ennek itt egy kis szeletét láthattuk, hozzájárulásként történelmünk évezredes kelet-nyugati vitájához, azt világítva meg, hogy a fának nemcsak törzse, ágai és levelei vannak, hanem gyökerei is. 71
