Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos
a metafizikus érdeklődés és a történelemmel kapcsolatos felfogás mélyen összefügg. Mondottam már, hogy eszkatalógiai igény jellemzi a költészetét. Tehát mint mélységesen racionalista elme, mindennek keresi a finalitását. Miért? Mit, miért? Ok-célt keres a történelemben. Ok-viszonylatot, ahogy mondaná Heidegger vagy Németh G. Béla. És a racionalista elmét nem elégíti ki, hogy folyton azt látja, márpedig hiába keresünk racionalizmust, vagy pontosabban, hiába keresünk ésszerűséget a történelemben. Aki finalitást keres, az óhatatlanul a végső kérdések iránti szomjúsággal fordul a létezés felé. Ez a finalitáskeresés állítja folyton szembe Isten létével, illetve kérdez rá anélkül, hogy hívő emberré válna valaha is: ha nincs finalitás a történelemben, akkor mi van. Ha nincs evilági beteljesedés, akkor mi van? A Búcsú a trópusoktól című kötet ebből a szempontból meghatározó. — Ne szaladjunk annyira előre, talán érdemes egy pár szót szólni a Garabonciás című kötetről is, amely csaknem egy időben jelent meg A láz enciklopédiájába/. Ebben a verseskönyvben Csokonai bája és vaskossága éppúgy benne van, mint a népi bájoló imák vagy a Biblia. (Boszorkány, Szegénylegények, Takarják be nagyapát stb.) Nem tudom, hogy ezek a költemények A láz enciklopédiájában közölt versekhez képest előbb vagy később íródtak-e, hiszen az a nagy szimfónia külön is megálló versekből tevődött össze. Szilágyi Domokosnak — aki számtalanszor megmerült, ami a versnyelvet illeti, a régi magyar irodalomban is — milyen kapcsolata volt evvel a régiséggel? — Először a Garabonciásról. Úgy látom, hogy ez a kötet egyfajta kísérleti terep volt, mégpedig versnyelvi, poétikai szempontból. Annak a kételynek — amiről beszéltünk, és ami a Szerelmek táncában is már felfedezhető — a kiteljesedése óhatatlanul vezetett nyelvi útkereséshez. A Garabonciásban igazán nagy verset — legalábbis ez az én véleményem — nem lehet találni. De az egyik legsokszínűbb kötet, sokszínűségében is előremutat A láz enciklopédiája felé. Ez a stílusbeli útkeresés nyelvi megjelenítése annak, ahogyan a költő most az értékekhez viszonyul. Ugyanis eddig egyértelműek voltak számára az értékek. Egyértelmű volt: mi az, hogy ember, mi az, hogy történelem, mi az, hogy jövő, mi az, hogy cél. A hit elvesztette szilárdságát: a széttört racionalista világkép — éppenséggel a szabadság az, ahogy megszabadul bizonyos értékekhez való viszonyulásától — azzal jelenítődik meg a versben, hogy a költő olyan rendkívül könnyeden tud egymástól időben, térben, kultúrában eltérő értékeket összevonni, közös kontextussá formálni. Amikor ő Csokonait vagy a Boszorkányban a még régebbi magyar versnyelvet megidézi, avagy a Szegénylegények című versben megüt egy népies tónust, akkor ez sohasem egyértelműen csak az, aminek látszik. Nem egyszerűen nyelvi travesztiákról van szó — hogy valaki beleöltözik egy stíluskorszak nyelvi jelmezébe vagy egy költő stílusát parafrazálja —, hanem másról; ez a „váltás” nála mindig a modern versnyelvvel együtt jelentkezik. A régiséghez való viszonyában nem pusztán a filológusi búvárkodás és a régi nyelv iránti nosztalgia volt a döntő — senki sem hitte ezt —, hanem az, hogy miként lehetne ebből egy nyelvi szintézist létrehozni. Olyan nyelvi szintézist, amely a Felezőidő verseiben valósult meg végül. Élete utolsó éveiben egy időtlen nyelvi szintézist teremt a költő, amelyben már nem ő az alany. Mintha nem az ő, hanem a magyar nyelv személyisége lélegezne ebben az időkön, korokon kívüli szintézisben. — Ezzel a verseskötettel elveszett költészetének az a fajta politikussága, amely például az Ódában kapott hangot: „— ó, Európa légy otthonom, / te lobogj minden szavamon ...” vagy később: „tiszta szód, Villon, Majakovszkij szava”. Nem mondom, hogy dagályosan, de eléggé publicisztikusan szól a versvallomás. A későbbiekben fölszívódott volna a Szilágyi Domokos-i versnek ez a direkt politikussága? — Sőt. Én azt merném mondani, most már túl ezen a vizsgálódáson, hogy Szilágyi Domokos a kezdet kezdetén politikus is csak azért volt, mert filozofikus. Mint említettem már, végső kérdésekre irányuló kíváncsisága, szellemi beállítottsága igényelte a totális világképet. A totális világképet, amely valamilyen módon válaszol az ember végső kérdésére. Ezt az igényét elégítette ki időlegesen a kommunista eszményrendszer mint kollektivista, evolucionista világkép. A későbbiekben könnyen tudta ezt a világképet „félreállítani”, 43
