Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton

ittunk, Erik bűvészmutatványokkal és számrejtvényekkel szórakoztatta a nagyérdemű közönséget, én Jutával szemeztem, teljesen reménytelenül, csak éppen esztétikai élmény gyanánt — megvolt a maga fiúja. Végül elfogyott a bor, fogyatkozott a sör is. Enni adtak valami íztelen vegyes salátát; szerencsére volt cayenne- i bors, mi hárman, barbár vendégekül, jól beszórtuk vele — a németek még a szemüket is eltakarták. így se sokat ért az egész étkezés, de ők fogyasztották szorgalmatosán. Én még megkaparintottam az utolsó üveg sert, adtam Áginak is, Erik meg előrukkolt a Sztolicsnajával. Ebből már nem kértem, mert akkor holnap tragédia lesz. Hanem elkezdtünk danolni. Utána biztattuk a vendéglátókat is, de siralmas ügy lett belőle. Népdalt alig ismertek, énekeltek ezt-azt, gitárkísérettel; akkor kértük a Loreleyt. Nem voltak hajlandók.

Mindenestre a népség tisztességesen berúgott. Ági — a borra s a sörre — vodkával pertut ivott Uwéval. Nagy csókolódzás karöltve, mint illik; folytatása végig az utcán, Helga kocsijáig (Erik szerint: — Nyelves puszi a manduláig).

Helga éjjel háromkor fuvarozott haza. Két policáj-kocsi ment előttünk. Helga elejtett néhány keresetlen szót a Trampelekről, majd megmagyarázta, hogy ilyenkor, részegen, 65-tel kell hajtani. Ha betartod a szabályos hatvanat, már gyanús; ha százzal mégy, megbüntetnek. Végül meghívott másnapra román ebédre: műszaka lesz (őrölt hús lerakva padlizsánszeletekkel).

Uwe és Üli megígérte, hogy másnap tízkor eljön, s Erikkel leviszik a kocsit a javítóba. Háromnegyed tizenegykor még sehol senki. Erik telefonál Helgának — ő is most keresi a fiúkat telefonon. Hát ebből nem lesz prédikációs halott. Ági meg Erik elment előre a kocsival Helgához; mondtam, én csak gyalog, hadd lássam a várost, nem lehet olyan nagy ez a Göttinga, hogy oda ne érjek idejében. Igen ám, de Helga új negyedben lakott, a város túlsó végén, testvérek között is

7-8 kilométernyire. Ezt, persze, nem tudtam, csak elindultam, szag után. A pályaudvar mellett vásároltam térhatású képeslapokat; borítékban küldtem haza a fiamnak (valami amerikai cowboy-giccs), nehogy megtetsszék itthon a postásnak s megtartsa. Aztán kutyagoltam. Egyetemi város, stílusos utcanevekkel: Kepler, Gauss, Riemann, Schiller s í. t.

Én meg csak ballagtam, nézdelődtem, itt-ott útbaigazítást kértem. Egy órára Helgánál kell lennem; késtem pár percet. A német fiúk sehol, Ági másnaposán hever a divánon, hányingere van (Erik azt mondja, életében az éjjel rúgott be először), ételre rá sem tud nézni, Helga teáját sem veszi be, egyszóval a szokásos tünetek. Erik még csak-csak; én egy lóhosszal vezetek, hála a vodkának, illetőleg a vodkahiánynak. Neki is esem az előételnek: gorgonzola, hát ezt sehol sem szabad elszalasztani. Aztán jöhet a rakott padlizsán. Helga elégedett volt, hogy végre valaki becsüli szakácsművészetét; cserében fölvilágosított egy s másról: hogy pl. a német városokban a férfiaknak se nagyon illik cigarettázni az utcán s ilyenek.

Az ebéd vége felé befutott Uwe (Steuer) és Uli (Schwarz). Ági azonnal föléledt hamvaiból, és Uwéval kiment mosogatni a konyhára. Üli lement Erikkel a kocsihoz; diadalmasan jöttek vissza: működik az Anlasser, csak gyújtáskor ütögetni kell a franciakulccsal. Hát ez is olyan volt, mint a cigány lova: ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes. Erik kapcsolt, én buzgón ütögettem a henger alakú masinát, aztán vagy indult, vagy nem. Egyelőre jó lélektani hatást tett, bátrabban vágtunk neki Északnak. Különben szenteltvíz.

29