Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Martos Gábor: Pótszék(es) előadások (Egy amatőr színjátszó csoport története, avagy helyzetjelentés a profi és az amatőr színház határmezsgyéjéről)
képernyőn — videóra véve — „befejezik” a Felső-Ausztriát.) írása végén Bérezés annak a reményének ad hangot, hogy mielőbb újra találkozik Mózes István nevével. * * * Nos, Mózes István nevével — mi több: legújabb munkájával — Bérezés László legközelebb 1989 nyarán (pontosan egy fél évvel a szolnoki bemutató után) már találkozhatott (volna, ha . . .). Ekkor mutatta be ugyanis Tokajban, az ott évente megrendezésre kerülő Amatőr Művészeti Alkotótábor keretén belül a Pótszék Színpad legújabb produkcióját: August Strindberg Julie kisasszony című darabját, ezt a megint csak nagy megmérettetést jelentő előadást. A régi görögkatolikus templomból kialakított Tokaji Galéria közepén csupaszon egyszerű vasvázszerkezet jelöli ki a térben a játék helyét, a főúri kastély boltíves konyháját. (Az már a helyszín adta „szerencse”, hogy fent, a magasban a barokk épület boltívei tökéletesen rímelnek az A. Varga Imre tervezte díszlet vonalaira.) A játékteret — mint egy ökölvívóringet — mind a négy oldalról körülülik a nézők. Megszólal a zene — melyet Pintér Gyula a Julie-t játszó színésznő sóhajaiból, nyögéseiből, sikolyaiból, valamint elektronikus hangeffektusokból „kevert” össze egységes, hátborzongató egésszé —, belép a három főszereplő ... s a néző az elkövetkező bő egy órában szemtanúja lesz egy brutális szexuális gyilkosságnak; egy történetnek, melynek első felében erotikus vágyak fojtott és fojtogató légkörében a grófkisasszony és az inas kölcsönösen „elcsábítja” egymást, hogy aztán a vágy beteljesülése után — az előadás második felében — acsarkodó hatalmi harcban próbálja meg mindegyikük saját akarata alá hajtani a másikat. Végül ebben a vibráló, fel-felszikrázó összecsapásban a gyengébb elbukik: Julie átveszi Jeantól a borotvát — mely egyszer már ölt a történet során: egy hihetetlenül naturálisán nyers, ám mégis az elviselhetőség határain ízléssel belülmaradó jelenetben Jean ezzel vágta le kalitkájában Julie kedvenc madarát; vére ott vörösük mindkettőjük kezén —, s elindul vele kifelé a konyhából. Sötét, csikorgó zene, egy sikoly, hörgések. .. vége, csend (melyet a Tokaji Galériában összezsúfolódott mintegy száz fős nézőközönség kirobbanó tapsa tört meg). Az előadás, a rendezés, a színészi játék szakmai minősítése majd a későbbi fesztiválok zsűrijének, szerencsés esetben egy valamelyik majdani előadásra „betévedő” kritikusnak lesz (lenne) a feladata. De az a bemutató után megintcsak biztosnak látszik: a Pótszék legújabb produkciója ismét figyelemre (esetleg: díjakra?) méltó eseménye az amatőr színházi mozgalomnak; a két főszereplő, Vujovich Andrea és Halász László pedig magasra teszi a mércét a majdani zsűritagoknak: alakításaikat nemigen lehet majd figyelmen kívül hagyni egy-egy fesztivál legjobb női-, illetve férfialakítás díjának odaítélésekor. Záhonyi Enikő pedig — a hol sértett visszahúzódásában, hol elegáns távolságtartásával az eseményeken kívülmaradó, ám mindvégig éles szemmel figyelve jelenlévő — Kristin szerepében valószínűleg eséllyel pályázhatna a Sántha József óta „megüresedett” legjobb epizódalakítás díjáért. De ez, persze, még csak a jövő ... Ami viszont a jelen, a Pótszék Színpad hétéves történetének eddigi utolsó pillanata: a július végi bemutatón Tokajban, az előadás megkezdése előtti utolsó percekben, a nagy érdeklődésre való tekintettel még gyorsan be kellett állítani vagy negyven pótszéket. Befejezésül hát mi mást is kívánhatnánk a továbbiakra Mózes Istvánnak és „csapatának”, mint további ilyen sikeres Pótszék(es) előadásokat. (1989 augusztus) Utóirat. Az írás lezárása óta az idő bebizonyította: „jóslatom” nem járt messze az igazságtól. A Julie kisasszony a tavaly december elején megrendezett balassagyarmati Országos Amatőr Színjátszó Fesztiválon második díjat nyert, s Vujovich Andrea valóban megkapta a legjobb női alakítás díját. Az előadást a csoport nagy sikerrel játszotta el az ország több városában. 87
